Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-07-21 / 14-15. szám
Magyar-svéd kapcsolatok Interjú Vidar Hellners-szel, a Svéd Királyság magyarországi nagykövetével Vidar Hellners 1981 óta képviseli hazáját Magyarországon. Előtte Nigériában és Ghánában szolgált nagykövetként, korábban Rómában tevékenykedett. Diplomáciai pályafutása során Szaúd-Arábiában, Törökországban, Lengyelországban és Angliában dolgozott különböző beosztásokban. — Nagykövet úr, mi a magyar származásúak aránya a Svédországban élő összes bevándoroltak között? — Ha a külföldön születetteket, tehát az első generációt tekintjük, akkor a statisztikák szerint 550 ezer bevándorolt él Svédországban. Természetesen a nagy többségük skandináv országban született, a legtöbbjük finn származású. Skandináviában elősegíti a migrációt, hogy közös munkaerőpiacot hoztunk létre a szomszédos országokkal. Azt is meg kell mondanom, hogy az utóbbi idők gazdasági fordulatai nem kedveznek a bevándorlásnak. A magyarok számaránya igen csekély a bevándorlók között, nem éri el a 3 százalékot. A pontos számuk — egy 1981-es felmérés szerint — 11 807 fő. — Hogyan illeszkedtek be a magyarok a svéd társadalomba? Társadalmilag általában sikeresnek számítanak? — A magyar bevándorlók legtöbbje 1956-ban és 1957-ben érkezett Svédországba. Ekkor még meglehetősen kicsi volt a bevándorlás országunkba, a nagyobb tömegek később jöttek. így a magyarok gyorsan kaptak munkát — és elmondhatom: általában sikeresen helytálltak. Viszonylag magas közöttük az értelmiségiek: orvosok, mérnökök, tudósok száma. Persze, ebben az is közrejátszik, hogy — sok más néppel ellentétben — a magyarok nem maradtak meg zárt közösségekben, hanem hamar szétszóródtak — földrajzilag is, társadalmilag is. Ki kell emelnem néhány olyan embert, akik már Svédországban szereztek országos hírt, megbecsülést maguknak. Megemlíthetem például Klein György orvosprofesszort, aki — ha jól tudom — a Magyarok Világszövetsége szervezte tavalyi orvoskongresszuson magas akadémiai kitüntetést kapott. Sok a sikeres magyar művész Svédországban. Itt elsősorban Nemes Endre festőművészt említhetem meg és jól ismert nálunk Sólyom János zongoraművész és Krajc Gusztáv iparművész is. — A svéd bevándorlópolitika jó lehetőséget nyújt a külföldön születetteknek anyanyelvűk és kultúrájuk ápolására. A második generációnak joga van szülei anyanyelvét elsajátítani. Ez természetesen komoly anyagi és társadalmi áldozatot követel, Kérem, beszéljen a bevándorlópolitika alapelveit szolgáló gyakorlati intézkedésekről. Elégedett ön az eredményekkel? — A mi alapelvünk: az egyenlő szociális ellátás. A mi felfogásunk szerint ebbe az is beletartozik, hogy minden gyermek, 5 éves kora után, tanulja a svéd nyelvet az iskolában — de, ha szülei külföldön születtek, tanulja szülei anyanyelvét is. Erre, a mi kulturális minisztériumunkon belül, külön oktatási bizottságot hoztunk létre. Ez a bizottság intézi az anyanyelvi oktatási ügyeket a nemzetiségeknél. Természetesen, könnyebb a dolgunk ott, ahol a viszonylag nagyszámú nemzetiség együtt él — s nehezebb, ahol csupán egykét gyermek oktatását kell megoldanunk. De: az ilyen oktatásban való részvétel a gyermeknek joga. A magyar nyelv oktatása is szerepel az oktatási bizottság munkájában. Néhány éve Magyarországon járt az oktatási bizottság küldöttsége, jártak a Magyarok Világszövetségében, . találkoztak Gosztonyi János főtitkár úrral — és, amint tudom, jó együttműködés alakult ki az MVSZ, a magyar Művelődési Minisztérium és a mi oktatási bizottságunk között. — Mi a véleménye erről az együttműködésről ? — A dolog természetéből következően a legtöbb kapcsolat az egyetemeken keresztül valósul meg. Itt az együttműködést igen jónak ítélem. Ügy látom, hogy az utóbbi években megnövekedett az érdeklődés a magyar háttérrel rendelkező családokban a magyar nyelv oktatása iránt. Ebben valószínűleg szerepet játszik az Anyanyelvi Konferencia. A Konferencia védnöksége évek óta lehetőséget ad a Svédországban dolgozó magyar nyelvtanároknak, hogy nyaranta Debrecenben — továbbképzés keretében — tapasztalatokat szerezzenek; módszereket, tanítási gyakorlatot sajátítsanak el. Ezt mi teljes mértékben támogatjuk. Dolgozunk a képzés továbbfejlesztésén is: idén ősszel Magyarországra jön egy csoport magyarszakos egyetemi hallgató. Az ő tanfolyamukban az az újdonság, hogy ez már nem továbbképzés jellegű lesz, hanem az új egyetemi képzés része, a magyar nyelvtanárok számára. Természetesen, ezekben a kapcsolatokban kulcsszerepet játszhat magyar oldalról a Magyarok Világszövetsége, illetve az előbb említett Anyanyelvi Konferencia Védnöksége; svéd oldalról pedig az immár nálunk élő, svéd állampolgár magyar bevándorlók nyelvtanítással foglalkozó közössége. — Nagykövet úr, hogyan értékeli ön a svéd—magyar kapcsolatokat? Megfelelnek-e ezek a kapcsolatok az enyhülés szellemének? — Nem egyszerűen udvariassági formula, ha azt mondom: ezek a kapcsolatok valóban igen jók. A kapcsolatok minősége nem csupán abban rejlik, hogy hány svéd vonatkozású esemény volt Magyarországon, vagy fordítva — az ember érzi a kapcsolatok minőségét a tárgyalásokon, találkozókon. A gazdasági téren nem tudtunk az utóbbi években látványos haladást produkálni, elsősorban financiális akadályok miatt. Most, úgy tűnik, jó remény van, hogy ismét fellendüljenek a gazdasági kapcsolatok. De hát ez végül is a szakemberek dolga, a követség és az állami szervek csupán annyit tehetnek, hogy segítik a szükséges kapcsolatokat. Hasonló a helyzet kulturális területen is. Meg kell mondanom, hogy az utóbbi időben azok a megmozdulások voltak igazán sikeresek, amelyek nem valamilyen államközi csereegyezményen alapultak, hanem ez vagy az az intézmény saját hatókörén belül szervezte meg az eseményt. Ilyen volt például a Svéd Királyi Színház vendégjátéka a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, vagy a Cullberg Balett vendégszereplése. Azt hiszem, több ilyen „spontán” kezdeményezésre volna szükség. Ügy gondolom, hogy a szándék mindkét félben megvan a kapcsolatok kibővítésére és intenzívebbé tételére — ezt a szándékot az új kezdeményezések még jobban realizálhatják. Ősszel a svéd miniszterelnök Magyarországra fog látogatni — biztos vagyok abban, hogy ez segíthet majd, hogy ez a két egymástól földrajzilag távol eső országot gazdaságilag, kulturálisan „közelebb hozzuk” egymáshoz. — Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést. SÓS PÉTER JÁNOS FOTÓ: NOVOTTA FERENC 9
