Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-04-28 / 9. szám

* A tenisz diplomatája A lelátóról jelentjük... kialakulóban. Ha klasszisok nin­csenek is közöttük, de kiemelkedő tudású, nagy feladatok megoldá­sára is képes öklözök már vannak! E, még mindig fiatal és fejlődőké­pes, nagyon jó szellemű gárdához tartozik Varadi, aki junior EB ezüstérmével többszörösen is bizo­nyította kivételes képességeit, Al­­vics, aki EB ezüstérmével aligha­nem még csak a névjegyét tette le, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nehézsúly egyik meghatározó egyénisége váljék belőle, Botos, aki ma már nem csupán nagy tehetség, hanem vál­ságos esztendők után meg is ko­molyodott és már akarja is a si­kert, van egy betonkemény Bács­kái, aki a k. o. győzelmek soroza­tával lett a Világ Kupán második, és persze ott van még az immár veteránnak számító, szupernehéz­súlyú hajdani EB ezüstérmes So­­modi. Mindent egybevetve tehát két dobogós helyezésre feltétlenül jónak látszik a gárda, és ez már szép siker is lenne a sportág szá­mára. AZ IFIK MÁR BIZONYÍTOTTAK A sportban kétségtelenül meg­levő „dicsőséges bizonytalanság” az olimpiai súlyemelőversenye­ken alighanem sokkal inkább ér­vényesül majd, mint korábban bármikor. Az mindenesetre nehe­zen képzelhető el, hogy ne a szov­jet és a bolgár emelők játsszák to­vábbra is a vezető szerepet, meg­előzni őket más nemzetbelinek nagyon nehezen lehet. Mögöttük viszont már jócskán lehet keres­nivaló, rengeteg minden lehetsé­ges. És itt, meg kell mondani, a magyarok pozíciója nagyon ked­vezőnek tűnik. A nemzedékváltás ugyanis a riválisok közül nálunk sikerült legjobban. Igaz, 1981—82 világversenyein még bukdácsolt a válogatott, mert hirtelenjében kellett volna pótolni olyan meg­határozó-egyéniségeket, mint Sza­­lay, Hornyok, Sólyomvári, Kősze­gi, de tavaly már egy új, dinami­kus, viharos gyorsasággal fejlődő nemzedék jelentkezett. Korábban ifi világversenyeken halmoztak si­kert sikerre, tavaly a moszkvai VB-n pedig a felnőttek között is magukra vonták a figyelmet. Ha fejlődésük töretlen marad, akkor ez a Jacsó, Barsi, Hlavati, Szanyi, Csengery, Kerek fémjelezte új hullám kiegészülve az idősebb Oláh Bélával —, ha kimagasló si­kert nem is igen, de nagyon jó he­lyezéseket, esetleg még érmeket is elérhet. SZEGŐ ANDRÁS Idestova másfél évtize­de, amikor a szárnyait bontogató ifjú Taróczy Balázs első alkalommal lépett a párizsi Roland Gaross teniszstadion sa­lakjára, egy szemüveges úriember szurkolt a leg­jobban a pályák mentén. Az egykori lelkes druk­ker az 1939 óta Francia­­országban élő Grósz László ma a Magyar Te­nisz Szövetség párizsi képviselője, a Bajnokcsa­patok Európa Kupája rendező bizottságának egyik alelnöke. — Valóban ekkor, Ta­­róczyval kezdődött, — a hazai teniszsporttal való szorosabb kapcsolatom — válaszolta kérdésünkre, ki tudja hányadszor hazalá­togató, ma is fáradhatat­lan sportember. — A szál­lásfoglalások, nevezések intézése közben aztán Saroveczki Gyula, aki két évtizeden át volt a ma­gyar szövetség főtitkára, írásban is felkért a kép­viseletre. — Hogyan választották a kupabizottság alelnöké­vé? — Ezt a klubok közötti Európa-bajnokságot a belgák kezdeményezték, és az elképzelést a párizsi Racing Club is támogatta, s jómagam ott játszom, a vezetőségnek is tagja va­gyok. így természetesen a sorsolásokon jelen vol­tam, a tornákon segítet­tem a magyar bajnokcsa­patnak. Előbb beválasz­tottak a rendező bizott­ságba, majd amikor 1982 júliusában a magyar te­nisz százéves jubileuma alkalmából az Újpesti Dózsa a Margitszigeten rendezte a tornát, amely­nek lebonyolításában én is közreműködhettem, a jelöltek közé kerültem. Megvallom, mindebben szerepet játszott az is, hogy minden résztvevő pompásan érezte magát a Margitszigeten. — Miért vállalta ezt a munkát, amiért — úgy tudjuk — nem jár fizet­ség? — Nagyon szeretem a teniszt. Különben is né­hány éve már nyugdíjban vagyok, s ez a tevékeny­ség változatosabbá teszi hétköznapjaimat. — Hallottunk teniszva­csoráiról . .. Crósz László - Párizsból FOTO: FAKKAS JÖZSEF — Valóban, immár ha­gyomány, hogy a május végén sorrakerülő francia nemzetközi bajnokság alatt mindig meghívom a versenyen szereplő ma­gyarokat. A 70-es évek elején tizenöten ültünk olykor az asztal körül. Akkor még jobbak vol­tak a magyarok, többek nevezését fogadták el. De manapság a profi tenisz szigorú szabályai szerint rendezik a versenyt. A felnőtt indulók között csak Taróczy Balázs és Temesvári Andrea szere­pelhet. — Hogyan vélekedik legjobb két teniszezőnk­ről? — Andrea nagyon te­hetséges kislány, s egy­ben a verseny legcsino­­.sabb résztvevője. Nem gondoltam, hogy ilyen előkelő helyre tör előre a világranglistán. Előreha­ladását jórészt papájá­nak, a volt kosárlabdás Temesvári Ottónak kö­szönheti, aki kiválóan egyengeti útját. Balázs a legrokonszenvesebb, leg­intelligensebb teniszezők egyike. Sok sikert aratott Párizsban is. Én örültem a legjobban amikor a svájci Günthardt társasá­gában megnyerte a férfi páros bajnokságot. Az idén már harmincéves lesz, de remélem még örülhetek hasonló sike­reinek ... VAD DEZSŐ Az Újpesti Dózsa labdarúgó-csapata a bu­dapesti első mérkőzésen ugyan 2:0-ra nyert a kupavédő Aberdeen ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájában, de a visszavágón, a hosz­­szabbításban 3:0-ra vesztett. A lila-fehérek a második golt a 87. percben kapták, azaz há­rom perc választotta el őket a legjobb négy közé jutástól. Kriston Zsolt és Oláh Zsuzsa nyerte az idei asztalitenisz-bajnokságot. A Statisztika női asztalitenisz-együttese pedig ritka teljesít­ménnyel immár tizennegyedik alkalommal szerezte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupá­jának védelmét. Az együttes egykori legjobb­ja, Magos Judit, hatszoros Európa-bajnoknő, egy esztendőre a Saarbrücken csapatához szerződött. * Gyászol a magyar vívósport. Hosszú beteg­ség után, 74 éves korában elhunyt Vass Imre, több olimpiai és világbajnok edzője. Az „Atya” néven közismert mester legkedvesebb tanítványa Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok, a jelenlegi szövetségi kapitány volt. * Kiss László, a Vasas labdarúgó-csapatának gólerős válogatott középcsatára bizonyult a Calcuttában rendezett nemzetközi torna leg­jobbjának. A felajánlott serleget I. R. Deo. India magyarországi nagykövete, a Csepel el­leni bajnoki mérkőzés előtt, a Fáy utcában adta át a piros-kékek kapitányának. Fábián László, a legreményteljesebb magyar öttusázó, a junior világbajnokság után nagy nemzetközi versenyen győzött San Antonio­­ban. A Honvéd tizenkilenc esztendős tusázó­­ja három világbajnok — a lengyel Peciak, az amerikai Niemann és az olasz Masala — előtt nyerte a versenyt. * Négy nagymester — Portisch, Ribli, Sax és Adorján — helye máris biztos a sakkolim­piára készülő magyar együttesben. A további versenyzőket később jelölik ki az ősszel, Gö­rögországban rendezendő tornára. * Ötven éve alakult meg a Magyar Teke Szö­vetség. A 232 szakosztályban jelenleg 6300 a versenyzők száma. Az élgárda a világverse­nyeken is jól szerepelt, hiszen már 9 világ­­bajnokságot nyertek a magyarok. A jubileu­mi versenyen tíz ország kiválóságai vettek részt. * A magyar vízilabda-válogatott athéni ed­zőtáborozással kezdte meg közvetlen felké­szülését a Los Angeles-i olimpiára. * A New York-i nemzetközi kardversenyen szép magyar siker született. A csapatdöntő­ben a magyar válogatott 9:l-re győzött Fran­ciaország együttese ellen, s az egyéni viadalon újból remekeltek a magyarok: az elsőséget Gedővári Imre szerezte meg, Nébald György második, Bujdosó Imre pedig harmadik lett. 27

Next

/
Thumbnails
Contents