Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-04-28 / 9. szám
Magyar n A négy, nehézatlétika néven emlegetett sportág olimpiai esélyeit próbáljuk meg az alábbiakban mérlegre tenni. Azon, hogy a birkózás, a cselgáncs, az ökölvívás és a súlyemelés miért is tartozik egy fogalomkörbe, sokat lehetne vitatkozni. Lehetne keresni közös jegyeket, például, hogy valamennyiben súlycsoportos rendszerben versenyeznek, hogy valamennyiben dominál a közvetlen küzdő jelleg, a fizikum, hogy nem a nők számára „találták ki” egyiket sem. (Más kérdés, hogy azóta már majd mindegyiket űzik a nők is.) Fontosabb azonban, hogy olyan sportágakról lesz szó, amelyek eredményessége meghatározó jelentőségű a magyar csapat egésze számára. Ennek alapja részben a hagyományokból ered, hiszen olimpiai aranyérmeink csaknem egynegyedét — huszonhatot! — e sportágak űzői szerezték a magyar sport dicsőségére, másrészt jelenlegi képviselői is a nemzetközi élvonalhoz tartoznak. HEGEDŰS LEGÉNYSÉGE Az olimpiák előtt általában bizakodás kíséri a magyar birkózók szereplését. Most, Los Angeles előtt is reménykednek a szurkolók, hiszen Hegedűs Csaba, a századik magyar olimpiai bajnokságot elnyert versenyzőből lett kapitány a közelmúltban határozottan kijelentette: „Biztos vagyok benne, hogy felhangzik Himnuszunk Kaliforniában, hiszen nyolc tanítványom is akad, aki aranyérmes lehet” ... Rácz Lajos, Sipos Ferenc, Tóth István, Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, Gáspár Tamás, Biró László és Bállá József már valóban győzött nagy világversenyen, Kocsisnak és Növényinek 1980-ban olimpiai aranyat akasztottak a nyakába. A magyar birkózósport megújulása a hetvenes évek második felében kezdődött, amikor Hegedűs Csaba kezébe adták a válogatott marsallbotját. Az újult erővel, hallatlan lelkesedéssel folyó felkészülés ragyogó eredményekhez vezetett, hiszen San Diegóból például négy világbajnoki aranyérmet hoztak haza Kocsisék. Később csökkent a lendület. Igaz, e kitűnő versenyzők fölött sem múlhattak el nyomtalanul az évek, és a Hegedűs irányította gárda csak néhány fiatallal frissült fel. Kocsis Ferenc harmincegy, Rácz Lajos harminckét esztendős, s így nem csoda, hogy a sérülések, betegségek mind sűrűbben jelentkeztek. Los Angeles előtt azonban ismét nagyobb sebességre kapcsoltak a Hegedűs tanítványok. A versenyzők elszántsága, fanatizmusa jogos reményeket táplál, s remélheelőtt tő, hogy a nyolc aranyra is esélyes csapatból többen is a dobogó valamelyik fokára lépnek. A jó felkészülést hivatott elősegíteni az a kaliforniai edzőtáborozás is, amelyet a magyar birkózók a játékok előtt tartanak s egyben az éghajlathoz, az időeltolódáshoz is megfelelően alkalmazkodhatnak majd... OZSVÁR ÉS ... A tavalyi Európa-bajnokságon egyetlen ötödik helyre tellett a szép reményekkel kiutazó magyar cselgáncsozók erejéből. Néhány hónap múlva viszont a világbajnokságon eddigi legnagyobb sikerüket elérve egy második, egy harmadik és egy ötödik helyet ért el válogatottunk. Ozsvárékra tehát bízvást elmondható, hogy „a korlátlan lehetőségek gárdája”, képesek éppen úgy fényes diadalra, mint kínos meglepetésekre. Az egészből a legkülönösebb az, hogy csapatunk nem csupa szeszélyes, kiszámíthatatlan, bohém klasszisból áll, akik ha éppenséggel jó napot fognak ki, akkor mindenkit vernek, ha meg rosszat, akkor meg enerváltan lézengenek. A gárda majd minden tagjára sokkal 1. Oláh Béla, a súlyemelők legesélyesebbje 2. Váradi János az ifjúsági Európabajnoksága után a felnőttek között is nemesfémmel ötvözött éremre pályázik 3. Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó 4. Ozsvár András (szemben) a legjobb magyar cselgáncsozó FOTO: FARKAS JÓZSEF inkább jellemző a megalapozottság, a remek küzdőszellem, sokoldalúság, harcosság. Reálisan két érem „benne van” a gárdában. Az eisö számú aspiráns természetesen a nehézsúlyú Ozsvár, aki több világversenynek állt már a dobogóján, de ugyancsak esélyes a tavalyi VB ezüstjével egyszeriben élvonalba robbant egykori junior Európa-bajnok Bujkó, a szintén junior Európa-bajnok, tavaly VB- ötödik Fürjész, az EB-második Nagysolymosi, a sportág talán legnagyobb ígéretének tekinthető Tolnai. A 95 kilósok kategóriájában az olimpiai helyezett Szepesi és az EB-érmes Molnár verseng a csapattagságért. LACI A KAPITÁNY A magyar ökölvívás egyik oldalán a nagy népszerűség, a tradíciók, Papp László eleven legendája, a közelmúlt — Gedó, Kajdi, Badari, Orbán — sikersorozata, a másikon pedig, hogy immár egy évtizede képtelenek vagyunk újra az élvonalba kerülni. Európai viszonylatban már a nyolcvanas évek elején úgyahogy kikerültünk a hullámvölgyből, de ahogy a legutóbbi müncheni vb mutatta, ahonnan ismét csak — immár harmadszor — egyetlen helyezés nélkül kellett a Papp-gárdának hazatérnie, a nemzetközi élvonal, legalábbis a legutóbbi időkig még mindig túl kemény diónak bizonyul a magyarok számára. A magyarok kellő fizikai és technikai megalapozottság híján sorozatmérkőzésre kevéssé képesek, egy-egy bravúrra inkább futja, mint többszöri megbízható teljesítményre, VB-n, olimpián viszont általában 5—6 mérkőzést kell nyerni a sikerhez. Ezért nem lehet megbízhatóan következtetni az 1983-as EB eredményeiből. Ügy tűnik viszont, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Papp László irányításával az utóbbi évtized legszebb reményű csapata most van 26
