Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-04-28 / 9. szám

ÉLETÜNK Vas megye irodalmi, művészeti §s kritikai folyóirata „Az avarok­tól a honfoglalásig — A IX. század régészeti kutatásának lehetőségei Vas megyében” címmel Vékony Gábor tanulmányát közli. Monda­nivalója a következőkben össze­gezhető: ismereteink a magyar honfoglalásról gazdagok ugyan, de nem mondhatók teljesnek; a történelmi hiányokat elsődlegesen i honfoglalást megelőző korszak­ból, a föld mélyének vallatásával lehet pótolni; a Kárpát-medencé­ben „a történeti Vas megye terü­lete az, amely a magyar honfogla­lást megelőző időkből a legfonto­sabb — akár vitatott — kérdések­re is választ adhat”. Mindezt a szerző, aki a buda­pesti tudományegyetem régészeti tanszékének tudományos munka­társa, a hagyományos történeti forrásanyag és a régészeti eredmé­nyek szembesítésével elemzi-iga­­zolja. Azt írja a többi között, hogy a IX. század Dunántúljának „ala­posabb régészeti vizsgálata” a má­sodik világháborút követő korszak érdeme, de a kutatás mindeddig főként Sopron és Zalavár, illetve közvetlen környékük feltárását tűzte ki célnak. Holott az északi és déli pólus között Vas megye te­rülete az — székhelye Szombat­hely „a IX. században is Savaria!, a IX. században is civitas!” —, amelyet az avaroktól a frankokig több népcsoport is meg akart hó­dítani. Egykori politikai jelentősé­ge tehát kétségtelen, s ez a tény a kor anyagi kultúrájának, társadal­mi viszonyainak tágabb megisme­rése révén újabb magyarázatot is adhat a honfoglalásra, az etnoge­nezis és a mai magyar haza kö­zötti összefüggésre. E megállapításhoz kapcsolódva a tanulmány felveti a kérdést: mindehhez mit tehet hozzá a ré­gészet? „Az erre adandó választ azzal kell kezdenem — írja a többi között Vékony Gábor —, hogy a honfoglalás előtti Kárpát-meden­ce, szűkebben a IX. századi Kár­pát-medence történetének proble­matikus volta nem elsősorban ha­gyományos értelemben vett törté­nelmi probléma. Az írott források alapján a IX. század képét mindig is hiányérzetmentesen lehetett megrajzolni.” A IX. század régé­szeti képe — így a szerző kritikus megállapítása — „hosszú ideig al­kalmazkodott a történeti képhez ennek következtében ma is gyak­ran hiátusról, régészeti űrről be­szélünk e korszak kapcsán. Ezzel a régészeti lelethiánnyal csupán az • • • • SAJTOTUKOR Vas megyéről — A kivándorlás okairól — Kossuth leveléről a baj, hogy ott is megvan, ahol nem kellene.” A publikáció egy másik érdekes megállapítása: „Szombathely és a Gyöngyös patak mente a mai Ma­gyarországon az a terület, ahol va­lamikor — éppen a IX. században — létezett a klasszikus feudaliz­mus, amely egyébként a keleti Közép-Európában soha, sehol sem létezett. E vidéken — egy frank grófságban — birtokot, szőlőt, vá­mot, földeket adományoztak. Szombathelyen a régi romokból, amelyek itt maradtak a rómaiak után, vár épült, s e vár ura fele­lős volt a Rábáig fekvő terüle­tekért . . . Ezért nem lehet lényeg­telen számunkra, hogy amellé a sajátos feudalizmus mellé, amelyet a Szent-Istváni állam jelent, ada­tokat nyerhetünk egy másfajta feudális rendszerre is.” Végül a tanulmány néhány olyan helységnevet említ, ahol már eddig is érdemes volt kutatni. Bizonyság erre a Szombathelyen feltárt IX. századi vár és a Velem melletti Szent Vid-hegyen ugyan­ebből a korból előbukkant épület­nyomok és sírok. Körmend, Csep­­reg, Vasasszonyfa földje pedig a lövőben nyújthat meglepetést. valóság A folyóirat „A magyarországi kivándorlás okai — 1914 előtt” címmel Albert Tezla tanulmányát közli. A publikáció első bekezdé­sében a szerző a következőket ír­ja: „Amikor néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy dokumentum­­gyűjteményt készítek az Egyesült Államokba került magyar kiván­dorlók életéről, különös figyelem­mel kutattam minden olyan kora­beli híradást, amely a tömeges ki­vándorlás valószínű okaira utal, hiszen szüleim is Magyarországról indultak el 1907-ben, a kivándor­lás történetének egyik legfonto­sabb évében, hogy Amerika kö­zépnyugati részén, az Indiana ál­lambeli South Bendben telepedje­nek le. Ügy éreztem ugyanis, hogy a bevándorló magyarok viszonya Amerikához csak úgy válik telje­sen érthetővé, ha gyűjteményem az óhazai állapotokat is bemutatja, melyek szintén elválaszthatatlanul hozzátartoznak a bevándorlók éle­téhez”. E bevezető után a szerző a fel­kutatott és közzétett dokumentu­mokhoz fűz magyarázatot. Esze­rint az anyagot egyrészt magyar és osztrák levéltárakban gyűjtötte össze, másrészt magánlevelezések­ből és újságokból válogatta; az utóbbiak között cikkeket, szépiro­dalmi alkotásokat egyaránt talált. „Számomra, a második generációs magyar származású amerikai szá­mára — írja — a dokumentumok­nak különösen két csoportja volt nagyon érdekes és sokatmondó. Az első a ,megyei jelentések’ csoport­ja, ezek ... a magyar kormány fel­szólítására készültek. A második csoport levelekből áll, melyeket magyar kivándorlók írtak... Clevelandben, a Kohányi Tiha­mér főszerkesztésével megjelenő Szabadság nevű hírlap .Miért jöt­tem Amerikába?’ címmel meghir­detett pályázatára.” A megyei jelentéseket Albert Tezla így kommentálja: „A kor­mányzatot az a kínos felismerés késztette a helyzet megvizsgálásá­ra és evégett jelentések bekérésére az egyes megyéktől, hogy a múlt század utolsó évtizedéhez képest a XX. század első évtizedében ag­gasztóan megnövekedett a ma­gyarországi kivándorlók szá­ma .. ., s ezért valamiféle kor­mányzati intézkedések sürgetően szükségessé váltak.” A bevándor­lók leveleiről szólva pedig a kö­vetkezőket fogalmazza meg: „A Szabadság, pályadíjul aranydollá­rokat tűzve ki a győzteseknek, azért hirdette meg levélpályázatát, mert azt akarta kipuhatolni, mini vélekedik az amerikai magyarság az óhaza elhagyásának okairól, mivel ez a kérdés ,az amerikai magyarság jövőjének fejlesztésé­nél még nagy szerepet játszhat’, összesen 1019 levelet kapott a szerkesztőség.” A Szabadság a levélpályázat hatalmas sikeréről a többi között a következőket írta: „A mi magyarunk bizony pennát fog, előszedi valahonnan a láda fenekéről a poros kalamárist, és ha nehezen is megy az írás, mégis­csak kiírja az ő szíve bánatát, mert jól esik idegenben bolygó lelké­nek, ha egyszer már alaposan könnyíthet a lelkén, kiöntheti az ő hűséges szívének keserűségét.” A továbbiakban négy főispáni, egy főszolgabírói jelentés és tizen­nyolc egykori bevándorlónak a le­vélpályázatra beküldött írása ol­vasható a Valóságban. Ezeket jegyzetek egészítik ki. Közöttük az egyik arról tájékoztat, hogy a húsz aranydollárral jutalmazott első díjas levelet a clevelandi Kas­­say Kálmán írta. Egyébként Al­bert Tezla teljes dokumentum­­gyűjteményét megjelenteti a bu­dapesti Európa Könyvkiadó, ma­gyarul két kötetben, angolul pedis rövidített, egykötetes változatban. €LCTeTUDOMANY „Kossuth levele a balatoni hajó­zásról — Kinek szól és mikor ír­ta?” Ezzel a címmel a lap dr. Biró József, a Közlekedési Múzeum munkatársa cikkét közli. Az írás egy izgalmas nyomozás történeté­ről, illetve annak eredményéről szól; a kutatást egy hajózástörté­neti kiállítás előkészítése indította el. A szerző eközben fedezte fel a múzeum okmánytárában azt a csonka levelet, amelyen Kossuth Lajos kézírását és névaláírását nem volt nehéz felismernie, csak éppen a címzett és a dátum hiány­zott róla. Ezek nélkül azonban a levelet — a tudományos etika megsértése nélkül — aligha lehe­tett vagy legalábbis nem igen il­lett volna kiállítani. A levél elején és végén a követ­kezők olvashatók: „ . . . szeren­csém a Balaton gőzhajózási társa­ság alapszabály tervezetét meg­küldeni. Hétfőn és kedden várván Exellentiád röpiratának megjele­nését, nem akartam tájékozás nél­kül haszontalanul dolgozni. .... Mély tisztelettel és nagyrabe­csüléssel .... ádnak alázatos szol­gája Kossuth Lajos”. Ennek alapján dr. Biró József ezt írja: „A címzett személyére gyorsan fény derült, hiszen csu­pán egyetlenegy olyan ,hivatalos’ ember foglalkozott a balatoni gőz­­hajózás megindításával, akit meg­illetett az Exellentiád megszólítás: Széchenyi István, a Helytartóta­nács Közlekedési Bizottságának vezetője.” A cikk azt a szöveget közli, amelyet a kiállítás látogatói a csonka dokumentum mellett ol-. vashattak: „Kossuth Lajos töre­dékes levele Széchenyi Istvánhoz a balatoni gőzhajózás ügyében ... A levél kelte: 1846. április 9”. Nemrégiben becses darabbal gazdagodott a szegedi Móra Fe­renc Múzeum történeti gyűjtemé­nye. Egy 88 milliméter hosszú, 2,5 grammos nyakkendőtűvel, amely­nek 12 milliméter átmérőjű gömb­jében — a beléje épített nagyító alatt — Kossuth Lajos parányi arcképe látható. Erről az Élet és Tudomány Tóth István muzeoló­gus írását és Dömötör Mihály fo­tóit közli. A szerző a többi között ezeket írja: „A tű először a New York-ban élt John Lincoln O’Sulli­van szenátoré volt. ö kapcsolat­ban volt Kossuthtal, de az a fölte­vés, hogy a tűt tőle kapta 1852- ben, aligha tartható vélekedés, hi­szen a parányi portré egy 1855- ben készült londoni fénykép máso­lata. (Az azonban nem lehetetlen, hogy Kossuth és O’Sullivan ké­sőbb találkozott egymással Euró­pában.) Az O’Sullivan család ké­sőbb rokonságba került a Szege­den született és 1949 óta Ausztrá­liában élő L. E. Sanders családjá­val. A tű így kerülhetett az utób­biakhoz. majd tőlük ajándékkép­pen a családfő szülővárosának mú­zeumába”. K. GY. 21

Next

/
Thumbnails
Contents