Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-31 / 7. szám
Javul a foci? A lelátóról jelentjük Los Angelesben — értesüléseink szerint — megkezdődött annak a bizottságnak a szervezése, amely — a montreali olimpia idején alakult társaság példájára — a nyári olimpián résztvevő magyar küldöttség fogadására, a versenyzők szereplésének megkönnyítésére készül. Trombitás Dezső református lelkész és Tóth László, egykori válogatott kosárlabdás, a kaliforniai Hungária Sport Club elnöke szervezik a bizottságot. A Magyar Olimpiai Bizottság március végén néhány fős előkészítő csoportot küldött Los Angelesbe. Ez alkalommal a „Társaság” és a Magyar Olimpiai Bizottság együttműködéséről, a magyar sportolók vendéglátásáról, a csapatnak nyújtandó segítségről újabb megbeszéléseket folytattak, amelynek részleteiről mi is hírt adunk. * Az év első két hónapjában több értékes győzelmet arattak a magyar vívók. Kovács Edit a Budapesten rendezett Caola Kupa tőrversenyt nyerte meg. Nébald György Moszkvában a kardvívók viadalán bizonyult legjobbnak. A párbajtőrvívó Kolczonay Ernő pedig Párizsban és Tallinban remekelt. * Szalma László, a legjobb magyar atléta, a tavalyi világbajnokság távolugróversenyének negyedik helyezettje ismét megsérült. Ezért nem utazhatott Göteborgba, ahol pedig fedettpályás Európa-bajnoki címe megvédésére készült. E versenyen Bakosi Béla, a nyíregyházi hármasugró országos rekorddal bronzérmet nyert, Bakos György miskolci gáttutó pedig ezüstérmet hozott haza. * Üjabb elismerés a magyar sportnak. Kovács Pál, hatszoros olimpiai bajnok kardvívónak, a Nemzetközi Vívó Szövetség alelnökének az olimpiai érdemrend ezüst fokozatát ítélték oda. Szalay Józsefet, az 1912-es stockholmi olimpia 92 esztendős egykori résztvevőjét pedig bronz fokozatával tüntették ki. * Rajki Béla, a magyar úszósport világhírű szervezője, 75. születésnapját ünnepelte. Az ismert sportvezető három olimpián: Helsinkiben, Melbourne-ben és Münchenben volt a vízilabda-válogatott kapitánya, mérlege két arany- és egy ezüstérem. Az úszók közül Mitró György Európa-bajnok, Temes Judit olimpiai bajnoknő és mások felkészülését irányította. Szakkönyveit tucatnyi nyelvre fordították le. Amióta csak meghonosodott és évről évre népszerűbb lett e sportág, a kényszerű holtszezon után (az időjárás miatt a hazai pályák lényegében két hónapig nem használhatók) mindenki kiéhezetten várja az újabb mérkőzéseket. Még akkor is, ha éppen csalódás érte egyik-másik csapat szurkolóit. Tavaszra minden felejtve van, újra megtelnek a lelátók. Az idén a prológot a Magyar Népköztársasági Kupa két újabb fordulója adta s ez a Magyar Labdarúgó Szövetség jó döntése volt. Mert bármilyen régóta is létezik nálunk az MNK, soha nem volt olyan vonzereje, mint sok más országban a hasonló kupáknak. Most azért volt helyes a nyitány elé helyezni a tizenhatos és a nyolcas döntőt, mert ilyenkor — mint említettük — nagyobb az érdeklődés s így nagyobb figyelem kísérte a kupában még érdekelt nagy és kis csapatok összecsapását. A sorsolás jóvoltából a szurkolók egy „előrehozott döntőt” is láthattak, mert már a legjobb nyolc között egymással került szembe a tavalyi kupagyőztes, az Üjpesti Dózsa és az ősszel is nagyszerűen szerepelt Honvéd csapata. A kispestiek kitűnő teljesítménynyel győztek is, a védő kiesett, s most május elsején a negyeddöntő részvevői: öt elsőosztályú csapa t (Honvéd, FTC, Rába, Tatabánya, MTK), két másodosztályú együttes (Békéscsaba, Siófok), végül a területi bajnokságban játszó leninvárosi Olefin, amely a másodosztályú Salgótarján legyőzése előtt az elsőosztályú Diósgyőrt fektette kétvállra. Épp ezért szép a kupa, hisz módot ad mindegyik csapatnak, a legkisebbnek is, hogy nagy fegyvertényt hajtson végre. Alig három nap telt el, s március első víkendjén a 16. fordulóval folytatódott a pontvadászat is. Mint ahogy a téli szünetben mindig, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a klubok igyekeztek sok vitás kérdést megoldani, olyan intézkedéseket hozni, amelyeknek egyértelmű célja a fejlődést akadályozó okok megszüntetése. Lassan-lassan sikerül megoldani az átigazolások kérdését, úgy hogy mind a három érdekelt fél, a két klub és a személy szerint érintett játékos megtalálja a számítását. Már elfogadott dolog, hogy egyegy labdarúgóért az új egyesület akár több százezer forintot fizet a korábbi klubnak, amelynek ezt az összeget a serdülők, az ifjúságiak nevelésére, foglalkoztatására kell fordítania. A rugalmasabb átigazolási szemlélet eredménye például, hogy a Kupagyőztesek Kupájában szereplő Üjpesti Dózsa Dékány személyében tehetséges fiatal csatárt kapott a Csepeltől, a Debrecen pedig átadta ugyancsak képzett támadójátékosát, Kerekest Kovács Attila, a Csepel kapusa már a válogatottban is megállta helyét, ezúttal is biztosan hárít FOTO: ALMASI LÄSZLÖ a Ferencvárosnak, ahol nagyon hiányzott a tavaly Ausztriába távozott Nyilasi. Érdekesen, izgalmasan indult a szezon. Június 9-én dől el az újabb bajnoki cím sorsa, amelyre a tavaszi rajtnál a Honvéd, a Videoton és az Üjpesti Dózsa volt a legesélyesebb. De a kártyákat megkeverheti még a Rába is, a tavalyi első. Az MLSZ vezérkara, élén dr. Szepesi György elnökkel (a FIFA News, a nemzetközi szövetség értesítője, most köszöntötte 62. születésnapja alkalmából), dr. Páncsics Miklós főtitkárral, Mezey György szövetségi kapitánnyal igyekszik előremozdítani a hon; labdarúgás helyzetét. Természetes, hogy a sport, benne a futball sem csupán győzelmekből áll, de ha hosszútávon többnyire kudarcok következnek, akkor bizonyos, hogy szemléletváltozásra van szükség. Igaz, a magyar válogatott eljutott a legutóbbi két világbajnokság végső szakaszába, de itt mindkétszer „könnyűnek találtatott”, nem került be az idei EB nyolcas döntőjébe sem, s a kupákban is az ezekben való részvételre jogosultak többnyire csődöt mondtak. (Idén is csak az Újpesti Dózsa állta meg a helyét.) Valami javulás tapasztalható a bajnokságban, s reményt ad arra, hogy a nemzetközi tornákon javul a mérleg, az eddiginél ütőképesebb lesz a válogatott. A szakvezetést a fiatal Mezey György vette át Mészöly Kálmántól és nagyon komolyan látott hozzá, hogy akár még nem neves játékosokból új, harcos gárdát hozzon össze. Jó jel volt a dánok elleni 1—0 arányú győzelem és januárban a Spanyolországgal szemben Cadizban elért 1—0-ás siker. A szövetségi kapitánynak most van ideje, hogy barátságos mérkőzések egész során készítse fel azt az együttest, amely majd ősztől Ausztria, Hollandia, Ciprus társaságában küzd azért, hogy 1986-ban ott lehessen Mexikóban. A tavaszi első próbajáték március 14-én volt az NDK olimpiai csapatával, ezt követi 31-én Szabadkán a Jugoszlávia, április 4-én Isztambulban a Törökország, majd május 23-án Székesfehérvárott a Norvégia, 31-én Budapesten Spanyolország, végül szezonzáröként június 6-án Brüsszelben a Belgium elleni találkozó. Ezután ősszel jöhetnek a VB-selejtezők. Közben a szövetségi kapitány nem mondott még le arról, hogy a magyar olimpiai csapat ott legyen nyáron Los Angelesben. Ehhez azonban győzni kell az áprilisban sorra kerülő két hátralevő mérkőzésen, előbb itthon Bulgária, majd Moszkvában a Szovjetunió ellen. A hazai futball mellett a közvélemény természetesen az eddiginél is élénkebben követi a külföldi bajnokságokat, különösen azokat, amelyekben most már néhány éve magyar vendég játékosok is szerepelnek. Az Antwerpenben „magyar varázslónak” nevezett Fazekas László 36 évesen is hétről hétre egyik oszlopa csapatának. Az ősz óta az Austriában játszó Nyilasi Tibor csapata első helyen áll, ő maga ősszel gólkirály volt. Kitűnően véd Portugáliában Katzirz Béla és Mészáros Ferenc, Franciaországban nagy elismeréssel szólnak Bálintról, Csapóról, Váradból. Az idei nyáron ismét több labdarúgó készül külföldre (köztük Törőcsik, Ebedli, Tóth József;, már engedélyt kaptak a szerződéskötésre. Kiderült tehát, hogy a magyar futball ma is gazdag tehetségekben, csak jó szervezés, megfelelő feltételek megteremtése szükséges, hogy itthon is kibontakoztassák képességeiket. Eszembe jut, hogy a nyári holtszezonban nem is volna rossz „futballshow” egy olyan találkozó a Népstadionban, amelyen a „külföldiek” játszanának a hazaiakkal. Íme csak úgy kapásból az „idegenlégiós” együttes: Katzirz (Mészáros) — Martos, Bálint, Nagy — Póczik, Halmosi, Zombori — Fazekas, Csapó, Nyilasi, Váradi. A szakvezető a jelenleg az Egyesült Arab Emirátusban dolgozó Hidegkúti Nándor, a masszőr a Sporting Lissabonhoz szegődött Vinkovics Lajos lehetne ... És a hazaiak? Majd Mezey' válaszolna ... LUKACS LÁSZLÓ