Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-15 / 5-6. szám
Emlékezetes találkozásaim Az egyik leglátványosabb, Magyarországon is igen népszerű sportágat, a műkorcsolyát látta vendégül Budapest, az 1984-es esztendő első hazai világversenyén. Ahogy közeledett az Európa-bajnokság rajtja, úgy növekedett a műkorcsolyaláz. A jégtáncra és a gálaestre már jóelőre elfogyott minden belépőjegy. A Budapest Sportcsarnokban telt házak előtt zajlott 19 ország műkorcsolyázóinak versenye. Izgalommal figyeltük, mit hoz a legjobbak vetélkedése, érdekeltek azonban csak a mezőny második felében voltunk. A Regőczy-Sallay jégtáncospár visszavonulása óta ugyanis nincs az élgárdához tartozó magyar műkorcsolyázó. Űjonc volt az EB-n a 15 éves Téglássy Tamara és az Engi—Tóth jégtáncospár. Tamara csak a múlt ősszel került be az EB-keretbe. A temperamentumos kislány — noha csak a 18. helyen végzett — dicséretet érdemel, mert — elődeivel szemben — a világversenyen is a legjobb tudásának megfelelően korcsolyázott. Ugyanilyen eredményt ért el a 17 éves Száraz András, aki viszont már a harmadik EB-n próbált szerencsét. A magyar közönség egyik kedvence az újonc jégtánckettős — Engi Klári és Tóth Attila volt. A 15 éves Klári és a 19 esztendős Attila — a korábbi bajnok Berecz Ilona tanítványai — a nagy sikerű „Macskák"’ című musical zenéjére bemutatott szabadkorcsolyázásukkal nemcsak a lelátókon ülő hazaiak elismerését vívták ki, de a külföldi szakemberekét is. A másik magyar jégtánckettős — Remport Gabi és Nagy Sándor — ezúttal a 15. helyen végeztek, kétéves szünet után tértek vissza. A párosok versenyében nem indultak magyar korcsolyázók. A svájci színekben induló Galambos-testvérpár — Gaby és Jörg — neve azonban magyar származásról árulkodik. — Édesapánk magyar, a mamánk német — mesélte a kislány, aki egyébként balettnövendék — és most ők is itt vannak velünk. A bátyámmal, aki joghallgató, már nagyon régen korcsolyázunk, s többször nyertünk svájci bajnokságot. A legszebb élményünk a közönség meleg fogadtatása volt, a tapsukat azt hiszem, sokáig nem fogjuk elfelejteni. Legszívesebben itt maradnánk még egy jó ideig, de a tanulás visszaszólít bennünket. Abban azonban biztos vagyok, hogy hamarosan visszatérünk ... BODA ILDIKÓ Dr. Rerrich Béla, a melbournei olimpián is részt vett kiváló párbajtőrvívó, a Stockholmban élő edző, akit hatvanadik születésnapján a svéd király magas kitüntetésben részesített, egyik svédországi találkozásunk alkalmával kedves történetet mesélt... — Egy nagyszerű ebédet is köszönhetek a Magyar Híreknek. Nemrégen az Egyesült Államokban jártam. Autóval utazgattam erre-arra, s Texasban betértem egy kisvároska vendéglőjébe. A déli nagy melegben alig volt vendég. A főnök a bárpult mögött olvasott, de ahogy az egyik asztalhoz letelepedtünk, azonnal ott termett. Hozta az étlapot, s feltűnően kedvesen magyarázott. Végül, a rendelésem után barátságosan meghajolt, s óriási meglepetésemre magyarul mondta: „Azonnal hozom Rerrich úr, nagyon meg lesz elégedve ..Emlékeimben kutatva próbáltam felismerni a texasi vendéglőst. De hiába, ezt az embert — állapítottam meg — én még sohasem láttam. Meg is kérdeztem tőle: „S mondja, honnan ismer, találkoztunk mi már valaha az életben?’’ — Személyesen még nem volt szerencsém, de a Magyar Hírek a legutóbbi számában közölte a képét, azonnal felismertem, s — már elnézést —, de idegenes kiejtése is segített... Mondanom sem kell, aznap vendégként ebédeltem, estig beszélgettünk közös dolgainkról. * Két és fél évtizedes — a lapnál töltött — sportszerkesztői működésem egy másik, hasonlóan felejthetetlen élményét két olimpiai bajnok budapesti találkozójának megszervezése jelentette. A hír a Magyarok Világszövetségétől érkezett. Kocsis Antal, az amszterdami olimpia ökölvívó bajnoka hazalátogatott. A hír mellé egy telefonszámot is kaptam. Izgatottan tárcsáztam, s egy kispesti lakás jelentkezett. .. „Köszönöm jelentkezését, s volna egy nagy kérésem” — hangzott a vonal túlsó végéről Kocsis Tóni bácsi hangja. — „Ismertessen össze Papp Lacival, hiszen annyit hallottam, olvastam kiváló utódomról, de az életben még nem találkoztunk ..Néhány nap múlva azután, amikor a megbeszélt időpontban Kispesten jelentkeztem, s behoztam a szerkesztőségbe Tóni bácsit, Laci már várta, s izgalmas, a mai sportolók számára is sok tanulsággal szolgáló beszélgetésüket befejezni nem, csak abbahagyni lehetett... * Ahogyan az egykori külföldön élő magyar bajnokok nem felejPapp László Tóni bácsival Budapesten FOTÖ: NOVOTTA FERENC tik a szülőhazát, olyan szeretettel és megbecsüléssel gondolnak a hazai szurkolók is a külföldön élő egykori kedvencekre. Sas Ferenc, az MTK egykori jobbszélsője, aki az 1938-as világbajnoki döntőben is szerepelt, már hatvanas éveiben járt, amikor hazalátogatott Argentínából. A Népszínház utcában találkoztunk, a családi összejövetelről igyekeztünk az MTK-nak — az akkor még a Bajza utcában levő klubházába, ahol —, ha emlékezetem nem csal —, még szegény Salamon Béla, a Vidám Színpad felejthetetlen művésze, a kék-fehérek „első számú” szurkolója is jelen volt. Az öreg csatár hallatlanul élvezte a találkozót, régi gólokról, nagy mérkőzésekről, a világbajnoki döntőre a mai napig érthetetlenül felforgatott csatársor összetételéről beszélt. A tervezettnél jóval később ért csak véget a baráti találkozó, s azután taxiba ülve kísértem vissza Sas Ferencet rokonai körébe. A kocsiban folytattuk a beszélgetést. Aztán egyszer, egészen váratlanul a sofőr is közbeszólt. Sas Ferenc meglepve jegyezte meg: „ugyan már, azt sem tudhatja, hogy én ki vagyok” ... „Hogyhogy nem? Maga a Sas Feri, s ha kíváncsi rá, azt is elmondom, hogy akkoriban a Hungária csatársora így állt fel: Sas, Cseh Matyi, Kardos, Müller »Vudi- Titkos s a válogatottban is Matyi mellett játszott...” A csatár szinte könnyes szemmel mondta: „Nem hittem volna, hogy idehaza még emlékeznek rám ...” A szurkolók valóban nem felejtenek. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek elején először hazalátogató Puskás Ferencről, az oly népszerű öcsiről írott könyv két kiadása negyedmillió példányban fogyott el..., hogy százak várták a repülőtéren, s a Kispest határában épült Aero Hotelben, ahol megszállt, valóságos búcsújárás volt.' * A magyar sportolók külföldi szereplése mindannyiszor jóleső érdeklődést vált ki a határokon túl élő honfitársaink körében. Szinte nincs olyan külföldi versenyünk, mérkőzésünk, ahol a lelátón ne lobogna piros-fehérzöld zászló, ahol ne visszhangozna magyarul is az oly sokat jelentő biztatás. Nemzetközi sportkörökben nem egyszer jegyzik meg, hogy a magyar sportolók — már ami a biztatást illeti — világszerte csaknem hazai pályán, környezetben versenyeznek. így volt ez Montrealban is, ahol — többek között — Faragó Tamást, a gólkirály vízilabdást alkalmi transzparensekkel köszöntötték a Kanadában élő magyarok. Olyan ütemesen zúgott a biztatás a magyar pólós felé, mintha csak idehaza, a Komjádi uszodában, vagy a Szigeten dobta volna a gólokat. De otthon éreztük magunkat a Chateau Champlain szállóban rendezett baráti összejövetelen is. A Kanadai—Magyar Olimpiai Társaság kezdeményezésére közel ezren jöttünk össze. A felhőkarcoló szálló egyik felső emeletén lévő étteremben nagy kerek asztalnál ültünk együtt itthonról érkezett sportolók, sportvezetők, újságírók és kint élő, lelkes szurkolók. Jómagam olimpiai bajnokunk asztalához kerültem: Magyar Zoli, s edzője, Vigh László társaságában fogyaszthattam el a kanadai magyaros vacsorát. Vendéglátó házigazdáink először arról beszélgettek, hogy manapság hol is lehet Pesten a legjobb halászlét, meg túróscsuszát enni. Volt, aki a kispesti Gödörre, a másik a Mátyás pincére, a harmadik a Paksi Halászcsárdára, vagy a Síposra szavazott. Az azóta sajnos elhunyt Selye János, az olimpiai társaság egyik vezetője, a stressz-elmélet világhírű kidolgozója mondta az első pohárköszöntőt .. . Magyarul beszélt, a szép sikerekhez gratulált, s azt az érzést igyekezett kifejezésre juttatni, hogy a magyar sportolók olimpiai eredményei, sikerei milyen örömet jelentettek a kanadai magyarság számára. * Az idő gyorsan múlik. Üjabb olimpia következik, ismét a tengerentúl. A Los Angelesben élő magyarság — ezt biztosra veszszük — legalább olyan szívélyes fogadtatásban részesíti majd sportolóinkat, mint a Kanadai—Magyar Olimpiai Társaság Montrealban. VAD DEZSŐ 53
