Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-01-21 / 1-2. szám
ELLOPOTT FESTMÉNYEK Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a nemzetközi összefogás eredményeképpen Magyarországon és Olaszországban, a budapesti Szépművészeti Múzeumban elkövetett képlopással alaposan gyanúsítható személyeket vettek őrizetbe. A rendőrségi tájékoztatóból az is kiderült, hogy Raffaello Ifjú képmása című képe már 1983. december 15- én megkerült, szerencsére sértetlen állapotban. — A század képiapásának nevezett bűncselekmény magyar vonatkozásait csaknem teljesen, külföldi összefüggéseit pedig az Interpol központjával és néhány tagállamával együttműködve nagyrészt felderítettük — mondták az újságíróknak január 16-án Budapesten, a Belügyminisztériumiban. A rendőrség a bűncselekmény másnapján különleges nyomozócsoportot hozott létre, és valamennyi jelentéktelennek tűnő adatot is a képlopás szempontjából ellenőrzött. November 11-én egy aggódó édesapa jelezte, hogy lánya, Jónás Katalin fiatalkorú, ismeretlen körülmények között éltűnt. Egyik ismertetőjeléül az apa a lány olasz nyelvtudását jelölte meg. Amikor a nyomozók Jónás Katalint megtalálták, már tudták, hogy a magyar lány kapcsolatot tart egy olasz fiatalemberrel, akit az olasz rendőrség tettestársként elkövetett gyilkossággal vádol. Az időközben a Dunából kifogott vákkeretek, valamint egy üvegvágó — amelynek segítségével feltehetően a Szépművészeti Múzeumba behatoltak —, valamint egyéb nyomok az „olasz kapcsolat” felé terelték a nyomozók figyelmét. A magyar rendőrség megállapította, hogy öt olasz állampolgár a bűncselekményt megelőző hetekben, egymástól függetlenül, hamis útlevéllel, álnéven Magyarországra érkezett. A betörésben részvevő büntetett előéletű magyar bűnözőkkel: Kovács Gusztávval és Raffai Józseffel Jónás Katalin útján ismerkedtek meg az olasz gengszterek. Többször is végigjárták a bűnelkövetés helyszínét és november 5-én este, nem sokkal 8 óra után a három olasz és Kovács Gusztáv felmászott a múzeum hátuljánál felállított kőműves-állványzatra és az ablakon keresztül behatolt a képtárba. A vizsgálat megállapításai szerint 20 festményt akartak elvinni, de csak hetet sikerült sérülés nélkül kiemelni a keretből. A nyomozás adatai és az egyik letartóztatott olasz bűnöző vallomása szerint hat képet november 6-án — a határzár elrendelése után —, gépkocsin vittek ki az országból. Raffaello Ifjú képmása című képe, amelynek biztosítási értéke 10 millió dollár, a magyar bűnözőknél maradt „zálogban”, amíg az olaszok visszatérnek a rablásért fejenként beígért 10 ezer dollárral. Az ma még kiderítetlen, hogy ki volt a műkincslopás értelmi szerzője, valamint, hogy a felbujtó a saját számára akarta-e megszerezni a nagyértékű festményeket, vagy pedig ő is csak egy nemzetközi bűnszövetkezet láncszeme. A budapesti sajtótájékoztatón elmondták, hogy a magyar rendőrség december közepén Budapestre hívta több szocialista ország, továbbá az Egyesült Államok, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság és Ausztria, valamint az Interpol műkincslopási ügyekben legjártasabb szakértőit. A nagy tapasztalaté nyomozók felhívták a magyar rendőrség figyelmét, hogy az ilyen bűncselekmények felderítésénél nagy türelmet kell tanúsítani és ügyelni kell arra, hogy idő előtt semmiféle hír ne szivárogjon ki, mert a bűnözők esetleg megsemmisíthetik a műkincseket, vagy kereket oldhatnak. Lapunk nyomdába adásakor a rendőrségi együttműködés már meghozta első sikerét: egy kép megkerült, néhány gyanúsított vizsgálati fogságban várhatja az ítéletet. Több gyanúsított azonban még szabadlábon van. Hátra van még a legfontosabb: a további hat festmény megtalálása, hazahozatala. Ügy tűnik a rendőrségék még nem jutottak túl a munka nehezén. Az ügy koránt sincs lezárva; reméljük, mihamarabb beszámolhatunk arról, hogy az értékes képek ismét eredeti helyükön, Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tekinthetők meg. L. S. Az Operaház épületét évek óta magas, alumíniumlemezekből készült kerítés veszi körül. Mögötte mindenütt homokbuckák, cementzsákok, ládák tornyosulnak. Az épületbe csak a Hajós utcai oldalbejáratokon keresztül lehet bejutni. Odabent félhomály és langyos meleg fogad, a levegőben oltott mész és nyers fenyőfa illata úszik. Az egyik emeleti páholyból nézzük a nézőteret, amelyet munkagépek zaja tölti meg, az üstdob helyett mindenhonnan kalapácsok zaja szűrődik fel. A nézőtér még igy, „romos” állapotban is impozáns. A Lotz-secco teljes szépségében uralja a teret. A harmincmázsás óriáscsillár műanyag fóliába csomagolva lóg, félárbocon várva a jobb napok eljövetelét. Mindenütt kékruhás munkások sürgölődnek. Több, mint ötszázan dolgoznak itt. Benedetti Tibor miniszteri-biztos, az építkezés legfőbb irányítója: „A felújítási munkálatokról szinte napra lebontott hálódiagramot készítettünk, így erről a másfélszer másfél méteres térképről pontosan nyomon tudjuk követni a munkálatokat. A függőleges sorokba kerültek az elvégzendő munkák, a vízszintes irány jelzi az időt, s a vastag fekete csíkok jelzik az egy-egy fázisra kijelölt időtartamot. Elmaradás nincs, pedig még az építkezés közben is kiderült egy sor, úgynevezett rejtett szerkezetről, hogy javíthatatlan állapotban van. A felújítás így szinte menet közben alakult át teljes rekonstrukcióvá. Ütünk második állomása a színpad, a zsinórpadlásnál kezdjük az ismerkedést. Fentről jól látni, hogy a félkör alakú színpadon minden szerkezet új. Akik itt dolgoztak a felújítás előtt, mesélték, hogy az utolsó években a felújítás során lebontott körbefutó kis közlekedőfolyosók úgy lengtek, mint az indián függőhidak. Odalent a színpadon az új mozgószínpadot szerelik. Európában először ebben az operaházban működött mozgószínpad. Amíg állt, mindig a csodájára jártak. Először mint újat csodálták meg, a hetvenes években pedig mint múzeális értéket. De hát az Operaház nem múzeum, hanem működő színház. Az elavult szerkezetet előbb le kellett állítani, később már igy is életveszélyt jelentett. Az új szerkezetet a Német Demokratikus Köztársaságból vásároltuk. Nemcsak le és föl mozgatható részenként, hanem dönthető is előre-hátra, jobbra-balra. Beállítható tehát lépcsőzetesen és lejtősen is. Egy csigalépcsőn lemegyünk az alagsorba, hogy a gépezetet kellően megcsodálhassuk alulról is. Majd folyosókon ballagunk a hőközpont felé. Ezt is teljesen újjáépítették, az új színház már légkondicionált lesz. Útközben, a régi művészfolyosón fényképezőkbe ütközünk. A régi társulat tagjainak arcképét festették a falakra, valamikor a negyvenes évek elején. Itt most bontani fognak, s hogy a restaurátorok tökéletesen helyreállíthassák az eredeti állapotot, mindent lefényképeznek. Benedetti Tibor: „A legnehezebb feladatok egyikét jelentette, hogy összeötvözzük a régit és a modemet. E páratlan műemlék minden valós értékét megőriztük. Az elektromos hálózat cseréjét a hagyományos vésés helyett bonyolult fúrásokkal végeztük el, hogy a gazdagon díszített falakat megvédjük. Szándékosan vagy akár gondatlanságból eddig semmi sem sérült meg.” A hőközpont bonyolult csőkígyóit követve a nagy büfé felé indulunk. A beállványozott te-Szeptemberben újra megnyílik az Operaház 18
