Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-03-15 / 5-6. szám

Családregény _ három fejezetben avagy hogyan lesz négyből tizenegy és fél A Baidóczy család 1963-ban A nagymama az unokákkal, Budapesten ELSŐ FEJEZET Több mint húsz évvel ezelőtt, a Magyar Hírek 1963. augusztus 1-i számában fényképes riport jelent meg a Bardóczy családról. Hogy miért éppen róluk a sok tíz- és százezer itthon élő család közül? A szálak 1956-ig nyúlnak vissza. Ekkor történt, hogy Bardóczy Fe­renc villanyszerelő éppen csak ki­­kísérte barátait a pályaudvarra, esze ágában sem volt elutazni. Az utolsó pillanatban, a nagy unszo­lásra meggondolta magát, ő is ne­kivágott a világnak. Vendéglátó­ipari tanfolyamot végzett London­ban, és a Washington Hotelban pincér lett. Feleségével, Kovács Erzsébettel, aki családi okok miatt került a La Manche csatornán túl­ra, szintén Londonban ismerkedett meg. Két kislányuk született: Ly­­dia-Betty és Susanne. Néhány év után hazatelepedtek. Ám az újra otthonteremtés gondjai-örömei kö­zepette hónapokig nem adtak élet­jelt magukról. Az angliai barátok, ismerősök egyre jobban aggódtak értük: „Mi lehet Bardóczyékkal? Talán soha nem fogjuk megtud­ni ..Végül a Magyarok Világ­­szövetségéhez fordultak. A kedé­lyek lecsillapítására készült tudó­sítás címe így szólt: „Üzenet Bar­­dóczyéktól: Jól vagyunk!” Bardóczy ekkor már a Gellért Szállóban dolgozott és nagy hasz­nát vette angol nyelvtudásának. Egy külföldi vendég egyszer meg­kérdezte tőle, hol tanulta meg a nyelvet, Feri így felelt: „Hat és fél évig éltem Angliában.” Erzsébet így összegezte a dolgo­kat: „öt hónap óta vagyunk itt­hon. Eredmény: Feri dolgozik. A gyerekek szépen fejlődnek. Peres ügyeim befejeződtek. Férjem édes­anyjánál lakunk itt a Lenin kör­úton, de majd nekünk is lesz laká­sunk. Végül: boldog vagyok.” MÁSODIK FEJEZET „Amikor meghívást kaptam Bardóczy Lydia esküvőjére, nem kellett törnöm a fejemet a meny­asszony kilétét illetően, mert a te­lefonáló, a boldog édesanya előzé­kenyen azt is közölte, hogy már írtam róluk a Magyar Hírekbe Hogy mikor? — Tizenhárom évvel ezelőtt.” Ezekkel a sorokkal kezdődött a Gratulálunk! című kis tudósítás Lydia esküvőjéről, amit 1976 no­vember 20-i lapszámunkban közöl­tünk. Jól emlékszem: az esküvő a Lenin körúti Központi Házasság­­kötő teremben Chopin zenéje mel­lett annak rendje-módja szerint zajlott le, meghitt beszélgetésről a nagy tumultusban persze szó sem lehetett. Az örömanyával, Bardó­­czynéval másnap Izabella utcai la­kásukban üldögéltünk. Elmondta, hogy Lydia testnevelés és angol szakos gimnáziumot végzett, Kivá­ló szertornász volt, csapatával kül­földi versenyeken is eredményesen szerepelt, aztán sérülése miatt bú­csút kellett mondani a versenyek­nek. A Zrínyi Nyomdában szándé­kozott elhelyezkedni. Az újdonsült férj, Polster Béla is ott dolgozott. A kisebbik lány, Susanne (az es­küvői képen nővére mögött áll), a 15 éves bájos fruska balettozni tanult, a televízió tizenévesek mű­sorában is szerepelt, aztán búcsút mondott a művészetnek és vegy­ipari szakközépiskolába iratkozott be. Bardóczy Ferencről azt jegyez­tük fel, hogy a Gellért Szálló, a Budapest Szálló, majd a Vörös Csillag étteremfőnöksége után „most se nem lát, se nem hall, ren­geteg a dolga, néhány hét múlva nyílik a Hilton Hotel: egyik étter­mének, a Kalocsának lesz a veze­tője”. „Bardóczyné a Hűtőgépkészítő és Javító Szövetkezet bérelszámo­lója, kollégái ügyes-bajos dolgai­nak intézője. Első találkozásunk alkalmával, 1963-ban, meg most is, azt mondta, hogy nagyon boldog.” A kis írást így fejeztem be: „Fo­gadni mernék, ha újabb családi esemény miatt felhív telefonon, megint csak ezt mondja majd ...” HARMADIK FEJEZET Megnyertem a fogadást. Hét és fél év után, 1983 decem­berében ismét felhívott Bardóczy­né. Megkérdezte, emlékszem-e rá­juk, s ha igen, érdekel-e, mi tör­tént velük azóta. A találkozást január 18-án, szer­da délután négy órára időzítettük. Izabella utcai lakásukból indul­tunk a gyerekekhez. Először Lv­­dia-Bettyhez. Kollégám, Novotta Fen bámulatos tájékozottsággal vezeti a kocsit árkon-bokron át a városon, egy óbudai lakótelepig. A Kaszás-dűlő egyik házának har­madik emeleti lakásában laknak Polsterék. Mind az ct és felen. Mert ők még az eszményi csalá­don, a háromgyerekeseken is tű1 tettek. Lydia (házi használatban csak Betty) a negyedik gyermekét várja (az ultrahang-vizsgálat kis­lányt Ígér!). Már ideje volt, mond­ja, hogy a tanács kiutalta számuk­ra a nagy lakást, mert férje szü­leinél meglehetősen szűkösen lak­tak. Éppen csak megöleltük a kisma­mát, megcsodáltuk a gyönyörű ki­látást a budai hegyekre, körülnéz­tünk a nappaliban, bekukkantot­tunk a gyerekszobákba és a szülők hálószobájába, a tágas garderóbba és a csillogó mellékhelyiségekbe, megérkezett az édesapa, civilben tornászedző, a három csemetével. A hat és féléves Noémi iskolás, a három és féléves Tamás óvodás, a két és féléves Szilvia még a böl­csődét „tapossa”. Miközben az elő­szobában a gyerekek csizmáit hú­zogatják, hogy ne sározzák be a 8

Next

/
Thumbnails
Contents