Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-18 / 4. szám
I i ! i1 I i I ahol majd egy évet időzött angol és perzsa tudását gyarapítva. 1821 októberében kelt újra útra : karavánokhoz csatlakozva Kelet-Turkesztánba igyekezett a magyarral rokonnak tartott török nemzetiségű újgur nép fölkeresésére. Bokharánál azonban a háborús hírek miatt visszatérésre kényszerült. Most Afganisztán fővárosába, Kabulba ment, majd innen India felé indult, hogy Pandzsábon, Kasmíron, majd Ladákhon át jusson el óhajtott céljához, Belső- Ázsiába. 1822 júniusában érkezett meg Ladákh székhelyére, Lehbe. A sors azonban itt is útját állta: pénzéből, reményeiből kifogyva indult vissza Lahorba. S ekkor történt sorsszerű találkozása Kasmír határában William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az angol utazó fölismerte a vándorló tudós kiváló nyelvi tehetségét, s rábírta, hogy csekély anyagi támogatás ellenében kezdje el tanulmányozni az akkor még alig ismert tibeti nyelvet és irodalmat. A magyar tudós szorongató anyagi helyzetében elvállalta a sok új fölfedezéssel kecsegtető feladatot, annál is inkább, mert remélhette, hogy az ismeretlen tibeti történeti művekben is találhat nyomot a magyar őstörténetre vonatkozóan. 1823 júniusában érkezett meg kutatása első állomáshelyére a zanglai kolostorba. Tizenhat hónapig dolgozott itt, majd hősies erőfeszítéssel folytatta munkáját egy-egy tudós láma segítségével a phuktali és a kanami ,,gombá”-ban, vagyis zárdában, ö volt az első európai, aki e kolostorok ősi könyveit kezébe vette. Idegen létére a helybeliek barátságukba fogadták, s ezt végtelenül szerény és önfeláldozó életének köszönhette: a fűtetlen zord cellákban együtt lakott, együtt nélkülözött tudós mestereivel. Dr. Gerard, brit—indiai orvos 1828 őszén meglátogatta a magyar tudóst a kanami kolostorban, s így írta le hősies munkáját: „a zanszkári kolostorban Csorna egy egész évet töltött; s ott ő a lámával és egy szolgával kilenc négyszög lábnyi szobában 3—4 hónapon át el volt szigetelve. Szobácskájából nem mert egyikük sem kimozdulni, a környék hóval volt fedve és a hévmérő rendszerint a 10—16 fokon állott zero alatt (centigrád). Ott ült ő ködmönébe öltözve, kezeit ölébe téve; és ily állapotban olvasott reggeltől estig, melegítő tűz, és alkonyat után világító mécses nélkül; a föld szolgált nyoszolyájául s az egyszerű csupasz falak voltak egyedüli oltalma az égalj zordonsága ellen.” Sven Hédin, a nagy svéd utazó a század elején Csorna Sándor nyomdokain utazva szintén fölkereste a kanami zárdát, ahol a magyar tudós dolgozott: „Az 1890. évben ugyanazon az úton utaztam, mint Csorna, s nagyon is el tudom képzelni a nélkülözéseket, amelyeket hetven évvel korábban kellett elszenvednie ... Gigászi munka volt, amit Csorna magára vállalt... A szegénységnek nem volt hatalma fölötte, úgy tetszik, fölötte állt a földi dolgoknak. Évekig alaI mizsnából utazott Nyugat- és Dél-Ázsiában, s lerakta egy új tudományág alapjait, annyi fizetségért, mint egy inasé ... Csorna férfikora éveit a tibeti tanulmányoknak szentelte, s föl is áldozta értük magát. Sorsa tragikus volt annyiban, hogy akkor ragadta el a halál, mikor azon a ponton volt, hogy elsőként átlépje az ígéret földjének, a szent könyvek tiltott országának határát. Tibetbe utazva, ahol több mint két évet töltöttem, most az ellenkező irányból érkeztem Csorna legtávolabbi tartózkodási helyére. Egy zarándok lelkületével lépegettem az ösvényeken s partokon, amelyeken Csorna magányosan vándorolt oda s vissza a könyvtár és cellája között, magasan a falu fölött. Dédelgettem magamban a reményt, hogy találok néhány emléket itt-tartózkodásáról, habár hetvennyolc év telt el azóta.” S talált is: a falu legöregebbje, aki Csorna ottjártakor még gyermek volt, apja szavaiból tudott róla. „— ... jól emlékszem, hogy az apám gyakran beszélt róla, s azt mondta, hogy több évig a kolostorban élt, éppúgy öltözve, mint a mi lámáink, akik rendtársuknak tekintették őt. — Emlékszel a nevére, Yangpur? — Igen, Ganderbek volt a neve — felelt az öreg ember habozás nélkül. Este ezt írtam naplómba: »Ez a Ganderbek név nem lehet más, mint Iskander Bek, amely néven Nagy Sándort ismerik Nyugat-Ázsiában, minthogy történetesen Csorna keresztneve is Sándor volt« ... Iskander Bek minden bizonnyal Csorna álneve volt Ázsiában. — Mivel foglalatoskodott ez a Ganderbek? — Azt én nem tudom, de emlékszem gyerekkoromból, hogy mindenki csak jót beszélt felőle s nagyon tisztelték.” A szobát — amelyet le is rajzolt — szinte ugyanolyannak találta, mint ahogy azt Gerard doktor két emberöltővel korábban leírta: „Két durva lóca s két durva szék minden bútorzata a kis zugolynak.” Itt s a másik két kolostorban: Zanglában és Phuktalban végezte hősies munkáját a magyar tudós, megalkotva a tibeti nyelv első — máig fölül nem múlt — tudományos szótárát és nyelvtanát. Ezekről az évekről szól Juhász Gyula szép verse 1923-ból: Székely hegyekből messze Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább. A régi hon új fényre földerült már, De ő nem tudta, ő a múltba ment. A hegyre tartott, hol örök derű vár És egyre telt, csak telt a pergament... (ÉNEK KÖRÖSI CSOMARÖL) SZILAGYI FERENC 9 i
