Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-01-21 / 1-2. szám

Felhívás Az Anyanyelvi Konferencia Véd­nöksége 1985. augusztusában Buda­pesten Magyar Népművészeti Feszti­vált rendez, amelyen bemutatkozási lehetőséget kíván teremteni a kül­földön működő magyar néptánc-, ének- és hangszeres együtteseknek, és szólistáknak. A rendezvény célja, hogy azon a néptáncegyüttesek mel­lett ez alkalommal az énekes és hang­szeres népzenét művelő csoportoknak és szólistáknak is helyet adjunk, ki­bővítve ezzel a résztvevők körét és színessebbé, gazdagabbá téve a fesz­tivál műsorát. E bővítéssel olyan fiatalok bekapcsolódását is lehetővé kívánjuk tenni, akiknek lakóhelyén a magyar nyelv oktatásának már, vagy még nincsenek hagyományai és a társas együttlétnek a fiatalok művészeti tevékenysége a leggyako­ribb formája1. A találkozóra minden olyan tánc- és énekegyüttes, kórus és hangsze­res csoport, illetve szólista jelentke­zését várjuk, amely, (illetve aki) 20—30 perces önálló műsorral képes bemutatkozni. Műsoruk zömét a ma­gyar néphagyományból kell válasz­taniuk, de magába foglalhatja a be­fogadó ország népművészetét is. A fesztivál időpontja: 1985. augusz­tus 14—21. A gálaműsor helye: Buda­pest. A fesztivál keretében rendezzük meg a szólótáncosok, népdaléneke­sek és hangszeres szólisták, illetve kamaracsoportok versenyét, és ez idő alatt kerül sor vidéken és a fővá­rosban a csoportok önálló szereplé­sére is. A fesztivál rendezőségének szak­emberei részt vesznek a kölföldi tánccsoportok által rendezendő terü­leti válogatókon. Ennek időpontja: 1984. december. A területi válogatón minden nevező együttes teljes műso­rával lép fel. Az előválogatók tapasz­talatai alapján a legjobbnak bizo­nyult húsz együttes és a legjobb szó­listák kapnak meghívást a magyaror­szági fesztiválra. A csoportok tartózkodási költsé­geit a magyarországi rendező szervek fedezik, az útiköltség a résztvevő csoportokat terheli. A nevezés beküldésének határideje: 1984. február 29. A nevezési lapon az alábbi adatok közlését kérjük: — A tánc- ének- és zenei együttes neve és címe: — Az együttes vezetőinek neve, címe. — Az együttes létszáma, a nők­­férfiak megoszlása, életkora. — Az együttes 20—30 perces mű­sora részletezve. — A táncos-, énekes- és hangsze­res szólista (kamaracsoport esetén a szereplők) neve, címe és műsoruk részletezése. — Az együttes rövid története (esetleg fotókkal). — A szólisták eddigi működése (fotóval). — A táncegyüttes és az énekes szólisták hangszerkísér^te (zenekar, zongora, gépzene stb.) — Különleges technikai igények (erősítő, dobogó, kottaállvány.) ANYANYELVI KONFERENCIA VÉDNÖKSÉGE MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM NÉPMŰVELÉSI INTÉZET r. 4'Lja L ü D GYÁSZ IRAT BÉLÁDI MIKLÓSNAK Vissza kellett volna fordulnom, amikor hívtál. Május derekán jár­tam Budapesten. Meleg volt, ragyogó nyáridő már, én meg, mint mindig: rohantam. Minisztériumból kiadóhoz, rádióból televízióba — számomra akkor talán: halaszthatatlan, de most, az örökre megállt idő visszapillantó tükréből nézve: felszínes, hiú ügyek után. Már csak ottlétem legvégén, egy késő délután akadt hirtelen egy lyukas órám. Eszembe villant, fel­ugróm Hozzátok végre, annyi üres ígéret után. Halkan, részletekre éles szemmel, minden irányba figyelő füllel éltél, bár sokszor csüggedten is — éppen azért talán, mert sokat láttál meg a saját merész, az egyre őszintébb emberi és irodalmi kapcso­latokat megcélzó, terveid és a múlt­béklyózta napi valóság között feszülő ellentétekből. Holott Te magad nem féltél soha a mérkőzésektől! Tudtad, ahol minőség vív meg minőséggel, ott ketten győznek! A barátilag együtt átmarakodott évek jó termést hoztak. Ebből a fajta, vitatkozva is egyetértő, topogva is folyton haladó, közös munkából jöhetett létre az a kézfogás a hazai művészi élet és a kinti diaszpóra írástudói között, amely a mai napig nemcsak a kö­­zép-keleteurópai térségben, hanem szinte az egész világon páratlan. Ta­valy februárban, ünnepélyes beikta­tása után, az új budapesti holland nagykövet irigyen jegyezte meg, örülne, ha saját hazája irodalmárai is ennyi szeretettel, figyelemmel kö­vetnék és pártfogolnák a határokon kívül élő kollégák tevékenységét. Ezt sokban Neked köszönhetjük, Miklós! A Te szívós munkád, a Te, önmagad történelmi igazába, belénk és a hazai kultúrális élet hajlékonyságába, te­herbírásába vetett hited eredménye. Váratlan halálod híre megbénított. Hitetlenkedve olvastam. Azt gondol­tam, fatális tévedés lehet csak, elírás, névcsere. S ma sem érzem, fogom fel még igazán, hogy nem vagy többé! Üjabb Magyar Műhely találkozót terveztünk a nyárra, a Bécs melletti Hadersdorf falu, sokunk számára már jól ismert, volt rendházába, amely ma konferenciaközpont. S el­képzelhetetlen, hogy Te ne tarts ve­lünk! Hiszen még minden égőpiros függönyök derítette vitahelyiség, minden, irodalmi pletykáktól és ha­­hotás élcelődéstől visszhangos folyo­só, minden, ebéd s vacsora után újra meg újra felkeresett, talpak alatt nyirkosán nyikorgó kerti ösvény Té­ged idéz. Ott vagy, bennünket s az időt megelőzve ott vársz hátratett kézzel, lehajtott fejjel, heves érveinket inkább bölcsen meghallgatva, mint azonnal válaszolva azokra; igen, ott állsz s vársz ránk a kanyarban azzal a Te furcsa, rejtélyes, félszeg, de sokszor kisfiúsán cinkos mosolyoddal — csak kérdés, hogy mi odaérünk-e idejében, még mielőtt türelmed el­fogyna . .. Béládi tanár úr és kedves Miklósunk, elöljárónk és mulató­cimboránk, önnön bőrét is olykor vásárra vivő szószólónk, de ha kel­lett, kemény bírálónk is voltál. Hiányod iszonyú! S hogy mit tettél értünk, mit is jelentettél annyi éven át nekünk: kint élő íróknak igazán — el nem mondhatjuk Neked többé. Hosszúra nyúlt — mert annyi el­szalasztott alkalmat behozni pró­báló — májusi látogatásom után másnap még egyszer felrobogtam Hozzátok. Az új kötetemmel, boldo­gan, büszkén — hisz, hogy megjelent odahaza, megint csak a Te érdemed is volt! Te nyitottál ajtót, papucsban, házikabátban, kimelegedve, derűseb­ben, mint az előző este. Vendégetek volt ismét, Te mégis unszoltál, ke­rüljek beljebb, maradjak csak nyu­godtan, van ital, étel bőven. De én megint rohantam, kissé bűntudatosan is az előző napi hosszas zavargás miatt. Kora hajnalban repülök, sza­badkoztam, ne haragudj, majd a legközelebb . . . Augusztusban az Anyanyelvi Konferencia védnökségi Béládi Miklós a magyar irodalom hivatott értelmezői és tudósai közé tartozott, s rövidre szabott élete so­rán igen nagy eredményekkel gazda­gította az irodalomtörténetírást, az irodalomkritikát. 1928-ban Békésen született, az ottani gimnáziumban, majd a debreceni egyetemen végezte tanulmányait. Magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett, s már egyetemi hallgató korában megnyil­vánult érdeklődése a tudományos kutató munka iránt. Aspirantúrát végzett, majd néhány esztendeig a Magvető kiadó irodalmi vezetője volt. Két évtizeden át dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtu­dományi Intézetében, élete végén mint tudományos főosztályvezető. Számos kollektív tudományos munka szervezésében és létrehozásában vett részt, egyik szerkesztője volt A ma­gyar irodalom története című nagy összefoglalás hatodik kötetének, s az ő irányításával készült el A magyar irodalom története 1945-1957 című tudományos kézikönyv négy kötete. Mint szerkesztő és irodalomszer­vező ugyancsak kiterjedt munkát végzett. Szerkesztője volt a Kritika, majd a Literatúra című irodalomtu­dományi folyóiratnak, a Kortársaink című irodalomtörténeti könyvsoro­zatnak, a Hungarológiai Közlemények című évkönyvnek, főtitkárhelyettese a Nemzetközi Filológiai Társaság­nak, elnökségi tagja volt a Nyelvünk és Kultúránk című folyóirat szer­kesztőségének is, és egyik szervezője az Anyanyelvi Konferenciának. Mint szerkesztő és mint szervező igen ülése megnyitóján néhány futó szót váltottunk, s én ismét azt mondtam, gondoltam: majd legközelebb... Nem lett, nincs többé legközelebb. S most úgy látlak megint magam előtt, mint akkor: papucsban, puha házikabátban, mosolyogva, mögötted a télikert tej üvegét karmoló faár­nyékokkal. Ha akkor — már lent a kapuban — visszafordulok mégis!... Nem csuktad be az ajtót, éreztem, ott állsz fönt és vársz. Mintha, a késő délután ferde, arany fényei közt, Te már valamit tudtál volna... Kérlek, ne haragudj. DEDINSZKY ERIKA sokat tett annak érdekében, hogy a nagyvilágban szétszórtan élő ma­gyarok megtalálják egymást, kapcso­latba lépjenek szülőhazájuk kultú­rájával, s összefogva képviseljék a nemzetközi nyilvánosság előtt a ma­gyar tudományosságot. Vezető sze­repet töltött be a hungarológiai szak­emberek nemzetközi összefogásának létrehozásában is. Mint széles látó­körű irodalomkritikus mozdította elő a nyugat-európai és tengerentúli magyar írók hazai befogadásának ügyét: 1981-ben az ő szerkesztő mun­kája révén jelent meg a Vándorének című költői antológia. Irodalomtörténeti munkája során huszadik századi irodalmunk számos nagy területével, irányzatával, és alkotó egyéniségével foglalkozott. Kü­lönösen a népi mozgalom, avant­­garde irodalom, a felszabadulás utáni irodalom kutatásában ért el mara­dandó eredményeket, de igen jelen­tősek azok a portrétanulmányai is, amelyekben Illyés Gyula, Németh László, Kassák Lajos és Pilinszky János munkásságát mérte fel. E na­gyobb tanulmányait Érintkezési pontok (1974) és Válaszutak (1983) című köteteiben gyűjtötte össze, s már készen állott egy harmadik nagyobb gyűjtemény anyaga is, midőn a váratlan halál elragadta, jegyzetei, kéziratai közül. Béládi Miklós sohasem kímélte magát: gyorsan égő életét az egyetemes magyar kultúra szolgálatának szen­telte. Munkásságát meg fogja őrizni ennek a kultúrának az emlékezete. pomogats Béla FOTO: NOVOTTA FERENC BÉLÁDI MIKLÓS HALÁLÁRA 11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents