Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-19 / 4. szám
lifíMiL gazdasági reformról Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a közelmúltban beszélgetést folytatott a hamburgi hírmagazin, a Der Spiegel munkatársaival és válaszolt kérdéseikre. Az alábbiakban közöljük az interjú magyar fordítását. játszik majd benne. Közvetlenül a második világháború után senki sem hitte volna közülünk még álmában sem, hogy a nem is olyan távoli jövőben a magyar családok túlnyomó többségének háztartásában 30—35 különböző készülék és gép lesz, a villanyborotvától a személygépkocsiig. Ugyanígy nem gondoltunk akkoriban öröklakásokra, hétvégi telkekre és víkendházakra sem. így aztán kezdetben egyáltalán nem is volt betervezve a magántulajdon e sokféle formájához szükséges szervizháttér, s ennek kiépítése a későbbiek során is túl csekély mértékű volt. A következmény : ez az egész terület automatikusan a kontárok és fusizók felségterületévé vált. 1981-ben azután az elé az alternatíva elé kerültünk, hogy vagy egyszer s mindenkorra szemet hunyunk a jelenség fölött és szabad folyást engedünk a dolgoknak, vagy pedig mégiscsak megpróbáljuk valahogy szabályozni a kaotikussá vált szolgáltatási szektort. Az utóbbi mellett döntöttünk. SPIEGEL: Csakhogy ebben a szabályozásban egyelőre senki sem bízik igazán. Sokan szkeptikusak a kormányzat új irányvonalával szemben. Önök elégedettek az intézkedések nyomán kibontakozott magánkezdeményezés mértékével? HAVASI: Hogy őszinte legyek, én valamivel többre számítottam, nekem kissé túl lassúnak tűnik a fejlődés. SPIEGEL: Egy olyan Magyarországon, ahol immár két olyan generáció nőtt fel, amelyet az óvoda első napjától arra neveltek, hogy kizárólag az állam irányítja és tervezi a társadalom életét? Ahol az egyéni aktivitásnak csak' igen csekély jelentőséget tulajdonítanak ... Ahol azonos bérezésben részesült a jó és a rossz munka... Hogyan alakuljon most ki az állampolgárban egyszerre az a meggyőződés, hogy érdemes szorgalmasnak lennie? HAVASI: Ebben kétségtelenül van igazság. És az is biztos, hogy sokan ódzkodnak attól, hogy eddigi engedély nélkül tevékenységüket legitimálják, s ezzel viszszamenőleg beismerjék. Attól tartanak, hogy az államnak egy napon elfogy a türelme. SPIEGEL: Előfordulhat, hogy tényleg elfogy? HAVASI: Nem, nem. Nem azért élesztettük fel a magánkezdeményezést, hogy holnap újból betiltsuk vagy megnehezítsük. Mi ezt nem valami rövidtávú dolognak tekintjük. SPIEGEL: A magyar gazdasági reform eredményességének döntő tényezője nem a szolgáltatás szférája, hanem a nagyipar. Sok az elöregedett gyár, a rosszul vezetett üzem. Miért olyan nehézkes e területen a változtatás? HAVASI: Ennek véleményem szerint történelmi okai vannak, amelyek egészen a Monarchia idejéig nyúlnak vissza. Azonkívül a kezdeti idők iparosítási politikája is érezteti még hatását. Mi rögtön a kezdet kezdetén lekéstük a csatlakozást, azaz a bekapcsolódást a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe. SPIEGEL: A magyar ipari termelésnek csupán egyharmadáról mondható el, hogy nemzetközi mércével mérve versenyképes. Miért nem szüntették meg például már régen a csepeli acéltermelést, amely számára alig akad felvevőpiac? HAVASI: Azt hiszem az ok abban keresendő, hogy hiányzott a világban a versenylégkör. Minek erőlködtünk volna különösebben? Még tíz, tizenöt évvel ezelőtt is a szó szoros értelmében mindent el tudtunk adni, amit csak gyártottunk, hiszen olcsó nyersanyagokkal és viszonylag alacsony bérköltséggel dolgoztunk. Minden piac nyitva állt előttünk, mind felvevőképes volt, a tőkés piacok éppúgy, mint a szocialisták. Jól mentek a dolgaink, talán túl sokáig is és túl jól is. Mindössze hat vagy hét éve érezzük kényszerítő szükségét annak, hogy teljesítményeinket fokozzuk. SPIEGEL: Azokon az árúlistákon, amelyeket Budapest a legutóbbi importkorlátozó intézkedések bejelentésekor a GATT-hoz eljuttatott, a vasérc és vegyipari nyersanyagok is szerepeltek. Azt jelentené ez, hogy Magyarország komolyan elszánta magát arra a szükséges lépésre, hogy egészséges méretűvé apassza nagyiparát? HAVASI: Természetesen nem akarjuk kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is; egy nagyvállalat sorsa egyetlen kormány számára sem lehet közömbös — gondoljunk csak az AEG-Telefunkent fenyegető csődre az önök hazájában. Azért nekünk is szem előtt kell tartani a társadalom politikai tűrőképességét. Másrészt viszont lankadatlanul azon kell munkálkodnunk, hogy világosan megértessük a társadalommal: a termelékenységre és hatékonyságra való törekvés elengedhetetlen követelmény. SPIEGEL: A nagyipar fő problémája azonban nem annyira a munkások lustasága, mint inkább — hogy óvatosan fejezzük ki magunkat — egyes vezetők (menedzserek) korlátozott mértékű tapasztalata. HAVASI: Ebben teljes mértékben osztom a véleményüket. A dolgozók jobb munkamorálja önmagában még nem teremt működő ipart. A valóban érdemi változások előfeltétele a magasabb színvonalú vállalatvezetés. Tehát jobb menedzserekre van szükségünk. SPIEGEL: Vagyis mindent egybevetve nincs szó valamiféle radikális gyógykezelésről, a gyógyíthatatlanul beteg (nem szanálható) textilipari vagy acélgyártó vállalatokról való lemondásról? ' HAVASI: Nagyvállalataink többsége szerencsére nem is működik olyan rosszul. SPIEGEL: A budapesti parlament nemrégiben mégis egy, a szocializmusban eléggé szokatlan kérdéssel foglalkozott, mégpedig a munkanélküliséggel. Szakértők becslése szerint a magyar nagyiparban — amennyiben tisztán közgazdasági szempontok vezérelnék — 3—400 000 felesleges munkaerőnek kellene felszabadulnia. HAVASI: Tudják, a munkanélküliség kérdése körül zajló tüzes vitának szerintem nagyobb a füstje, mint a lángja. Az elmúlt három-négy évben 120 000 ember vándorolt el az iparból és helyezkedett el teljesen problémamentesen a gazdaság más ágazataiban. E téren a közeljövőt tekintve sem látok megoldhatatlan feladatot. Még ha dinamikusan folytatjuk is a munkahelyek számának csökkentését, akkor sem marad bárki is tartósan állás nélkül. A szolgáltatási szektornak még igen nagy a felvevőképessége. SPIEGEL: Titkár úr, a gazdaság szférájában kibontakozó nagyobb döntési szabadság és egyéni kockázatvállalás a tapasztalatok szerint nem marad társadalmi következmények nélkül. Beleillik-e a megváltozott képbe a pártnak a társadalomban betöltött vezető szerepre vonatkozó igénye? Nem kell-e a pártnak ideológiailag is tekintetbe vennie a növekvő pluralizmust? HAVASI: Természetes, hogy mindezt tekintetbe kell vennünk. A döntési hatáskörök, a felelősség, a kockázatvállalási készség növekedésének mind-mind megvan a maga hatása. Mégsem látok alapvető változásokat. De miért is lennének ilyenek? Hiszen társadalmunkban mindig is jelen voltak különböző (egymástól eltérő) politikai áramlatok. Lakosságunk zöme nem szilárd ideológiai alapokról indulva tette meg az első lépéseket a párt felé. Többnyire gyakorlati politikai felismerések vezették el az embereket oda, hogy szimpatizáljanak velünk. Ezért is helyezünk nagy súlyt annak kijelentésére, hogy mi a marxizmus hegemóniájára törekszünk, nem pedig annak abszolút monopolhelyzetére. A párt minden tevékenysége során figyelembe veszi az emberek meggyőződésében meglevő nagyfokú különbözőséget. SPIEGEL: Azt jelentené ez, hogy a jövőben más, eltérő politikai és talán vallási nézeteket is valló emberek csoportokba tömörülhetnek, ha a párt hegemóniáját elismerik ? HAVASI: Én különbséget tennék a társadalomban meglevő pluralizmus (különböző érdekek, világnézeti különbségek) és a pártok pluralizmusa közt. Véleményem szerint pártunk megfelelő módon gondoskodik róla, hogy Magyarországon ezek a különbségek megfelelően megnyilvánuljanak. SPIEGEL: Tehát nincs szó intézményesített ellenzékről? HAVASI: Nálunk elegendő lehetőség és forma létezik a különböző nézetek ütköztetésére, így például a népfrontmozgalom, a különféle művészeti szövetségek, számos folyóirat; mindezek kielégítő módon gondoskodnak róla, hogy ne kényelmesedjünk el. SPIEGEL: Mi történik azonban ha a gazdasági reformprogram kudarcot vall vagy akár csak megrekel? Visszatérnek akkor a centralizmus útjára? HAVASI: Ezt kizártnak tartom, ez Magyarországon már elképzelhetetlen lenne, olyan, mintha viszsza akarnánk térni a kőkorszakba. Időközben állampolgáraink milliói szoktak hozzá, hogy aktívan közreműködjenek a problémák megoldásában. A hatalomhoz való viszonyuk is teljesen más, mint húsz évvel ezelőtt. SPIEGEL: Milyennek látja tehát összességében a perspektívákat — figyelembe véve saját országa problémáit, a világgazdasági nehézségeket és a hűvösebbé vált kelet—nyugati viszonyt, amelyben, mint tudjuk, mindig a kicsik kapják meg először a náthát? ön optimista? HAVASI: Hogy fenntartások nélkül optimista lennék, azt nem merném állítani. Van néhány kérdőjel előttem, amelyek azonban nem a saját céljainkra és meggyőződésünkre vonatkoznak. Nekünk nagyon világos elképzeléseink és nagyon szilárd szándékaink vannak. De természetesen tisztában vagyunk vele, hogy azokat a külső körülményeket, amelyek közepette mi a házunkat építjük, nem határozhatjuk meg mi egyedül. Ebbe mások is beleszólnak. SPIEGEL: Mások — Nyugaton és Keleten is? HAVASI: Beleszól az egész világ, amelytől nem függetleníthetjük magunkat és nem is akarjuk. SPIEGEL: Titkár úr, köszönjük a beszélgetést. 3
