Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-12-24 / 25-26. szám
sével eltölti az embereket, a népköltészetben karácsonyra, Jézus születésére sűrűsödött össze. A karácsonyesti kánta úgy zajlik, hogy három óra tájban, vecsernye-harangszókor a gyerekek mennek köszöntem, este hattól éjfélig már a felnőttek járnak. A gyerekek inkább csak az ablak alatt, künn énekelnek, a felnőtteket behívják a szobába, s kínálnak nekik valamit. A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század közepén, városon jelentkezett először, ma országosan elterjedt. A karácsonyi népi színjáték középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő bohókás betlehemes pásztorok tréfálkozása, éneke, játéka áll. A betlehemezés szokását Nyugat-Európából vettük át, a legkorábbi francia szöveg XI. századi. Nálunk 1692-ből való-az első leírás. A mai betlehemezés valóságos színjáték, angyalokkal, pásztorokkal, az öreg pásztor körüli tréfákkal, énekekkel. A betlehemezők házilag készített jászolt, vagy templom alakú kis betlehemet hordoznak magukkal. Ma általában gyermekek adják elő a betlehemes szövegeket, kivéve egyes székelyek lakta falvak felnőtt férfiak által előadott kará-Y L t. mm \ vr> ijflp % W h t. Luca-nopi maskarák a szigetközi Dunaszigeten FOTO: DANIS BARNA — MTI 2. Betlehemezés FOTO: FÉNYES TAMAS 3. „Bölcsőcske” Győr-Sopron megyében FOTÓ: FÉNYES TAMAS 4-5. Betlehemezés a Szabolcs megyei Mérk községben FOTO: VIGOVSZKY FERENC — MTI 6. Karácsonyi köszöntők Miskolc környékén FOTO: BERETH FERENC — MTI csonyi misztériumait, amelyeknek külön érdekessége, hogy a pásztorok állatbőrből készült, félelmes álarcokat hordanak, ilyen pl. a Bukovinából Tolna megyébe települt székelyek ún. csobánolása. A betlehemezést szintúgy, mint másféle szín játékos szokásokat adománykérő formulák zárják le. A Szigetközben és a Rábaközben 24-én „mendikának”, a gyerekek házról házra járnak, jókívánságokat mondanak, s ezért jutalom jár. A Rábaközben még divat a „bölcsőcske'’: csörgős bottal táncolják körül a kis Jézust, hogy megvédjék. E szokásban érdekes módon keveredik a pogányság és a kereszténység hagyományvilága. Az ország sok részében, de főleg az Ipoly menti falvakban karácsonykor a pásztorok vesszőt hordtak a házakhoz. A gazdaasszony a csomóból annyi vesszőt húzott ki, amennyi tehén volt a háznál, és ezzel megcsapkodta a csordás lábát. Ez az egészségvarázslás ősi pogány szokásának maradványa. A regölés a legkülönösebb, azt is mondhatnánk, legrejtélyesebb valamennyi népszokás között. Alig múlt el a karácsony még fülünkben a betlehemesek éneke, karácsony másnapján már jönnek a regösök; serdülő fiúk, legények, 14—24 évesek. Hatan-heten voltak régebben egy csoportban. Komolyak, majdhogynem ijesztőek. Háromnak bajusza, szakálla van kenderből vagy bundabélésből. Nyakukban kifordított ködmön lóg, fejükön báránybőrös sapka, ez is kifordítva. Az egyiket bikának, a másikat kanynak (kandisznónak), a harmadikat macskának nevezik. A közönséges regölőknek láncos botjuk van, ezzel kiverik az ütemet, a refrénnél pedig összevissza zörögnek, köcsögdudat zúgatnak. A regöséneket mind szövege, mind dallama alapján igen réginek, középkorinak érezzük. Mintha a régi pogányság levegője áradna belőle. S mégis, tele van keresztény elemekkel. A szokás Európa-szerte általános, neve azonban sajátosan magyar. Nyelvészeink megállapítása szerint a regölés név éppúgy, mint regösének „hej, regö rejtem ...” — refrénje, finnugor eredetű. Középkori okleveleink már említik a regösöket. Az elmúlt két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben, Udvarhely megyében volt szokásos a regölés. A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték a varázsénekeket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás : a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt varázsoltak, azaz regöltek össze egy legénnyel. Hogy ezt mennyire komolyan vették, annak emlékét még most is felfedezhetjük. Egyházasfalun (Győr- Sopron megye) 1968-ban két embert kértek fel, hogy énekeljék magnetofonra a regöséneket. Szívesen megtették, de előzőleg tanakodtak, hogy milyen leány és legénynevet említsenek az énekben, nehogy véletlenül össze nem illő párt regöljenek, vagyis varázsoljanak össze. A regölés területe Dunántúl nyugati része Győr- Sopron, Zala és Somogy megye. A regölőknek rendesen pénzzel szoktak fizetni. December 26—27. István, János ncpja. A karácsonyi ünnepek egyik legszebb és legvidámabb eseménye az istvánozás és jánosozás. Baráti ünneplő alkalom, amikor az ismerősök terített asztal mellett elszórakoznak. Éjjel 3 óra után elindulnak a házaspárok és legények a cigányzenészekkel együtt a rokonokhoz, névnapot köszönteni. Kodály így emlékezik meg erről: „A jókívánság civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejű érték lehetett, amit szívesen víszonzott tőle telhetőén. A sok ünnepi, névnapi köszöntő egy melegebb, barátságosabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke.” December 31. Szilveszter. Az esztendő utolsó napját bővedeslének is nevezték. Ünnepi szokásai közül a legelterjedtebbek: a téltemetés, télkiverés (főként a Dunántúl középső részén). E szokás Európa minden népénél, nálunk is ismert. A téltemetésnek egyben gonoszűző szerepe is volt. A téltemetés, a faluból történő kiűzés gondolata egyformán kapcsolódhatott élő emberhez, bábuhoz, vagy egyéb, a hideget, fagyot megszemélyesítő tárgyhoz. Somló vidékén az óév estéjén egy görnyedthátú öregembernek öltözött suhancot egy másik az utcán át a falu határáig „korbácsolt”. Nyárad mellett egy szalmabábut hordoztak körbe, majd a falu végén eltemették. Az ország több vidékén szűzgulyahajtás (vénlánycsúfolás) a szokás neve. Teljes formájában a legények hangosan végigvonultak a falun (néha lakodalmat is parodizáltak), a lányok ablaka alatt lármáztak, doboltak, de a lányok nem jöttek ki. Az ország északkeleti részén a szokás módosult: a legények zajosan végigvonultak a falun s közben kiabáltak „kinek van eladó lánya — hajtsa ki a szűzgulyára”, ilyenkor az érintett lányoknak ki kellett jönni a házból, és ostorcsattogtatással hajtották őket végig a falun. A szilveszter éjjeli lármás, hangos felvonulást többen a pogány sámánok szertartás előtti, rossz szellem elűző rítusából származtatják. A Szigetközben mind karácsony, mind szilveszter estéjén a pásztorok, csőszök házról házra járnak jókívánságaikkal, a háziaktól ajándékot, italt kapnak. A Jászságban szilveszterkor megvárták az éjfélt, sült hurkát, kolbászt, süteményt ettek, bort ittak. Éjfélkor, hálaadás előtt ólmot öntöttek, amelynek alakjából a lányok jósoltak. Másnap pedig, újévkor a gyermekek köszönteni jártak. Jászfelsőszentgyörgyön, ha kaptak valamit, akkor jókívánságokat mondtak: A csűrit búzával, a padlást kolbásszal! Dicsértessék! Ha viszont elzavarták őket, s nem kaptak semmit, akkor azt kiabálták: „Tömje meg az Isten a pincelyukot pernyével, a pincét meg bagóval, hogy szipákolhasson az öreg!” A nyugat-dunántúli regöléssel rokon szokás a legkeletibb magyar nyelvű csoport, a moldvai csángók szilveszteri hejgetése. Ennek célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. A hejgetés szövege a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig. VESZPRÉMI ÉVA 45
