Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-12-24 / 25-26. szám
cylZ ELBOCSÁTOTT VAD BESZÉLGETÉS KERESZTURY DEZSŐVEL BABITS MIHÁLYRÓL — A 80. születésnapját a közelmúltban ünneplő Keresztury Dezsőnek melyik a legkedvesebb Babits-költeménye? — Valamennyit szeretem, és nagyon becsülöm. Azonban mostanában Az elbocsátott vad című versét érzem időszerűnek, természetesen a koromra utalok ezzel. Ezt a költeményt javaslom beszélgetésünk címéül is. — Babits a klasszikus magyar költészet ékköve, ez ma már tény. Megítélése, művészetének értékelése, irodalomszervezői tevékenysége azonban sokszor keltett szenvedélyes vitákat. A mai olvasó pedig szinte alig ismeri verseit, prózáját, miközben a „szakma” az egyik legnagyobb lírikusként tartja számon. Mi ennek az ellentmondásnak az oka? — Babits Mihályról általában ma is úgy tartják, hogy nagy forma-művész volt, a l’art pour l’art költője, akinek nem volt köze a politikához, az elkötelezettséghez. Holott éppen az ellenkezője igaz! Fiatal kora óta a legforróbb közéleti érdeklődés fűtötte. Ennek bizonyítéka költészete, esszéi és azok a Beszélgető füzetek, amelyekbe, már beszélni nem tudván, ceruzával jegyezte le mondanivalóját. Csakhogy ez a közéleti elkötelezettség más, mint Adyé volt. Babits és Ady együtt indultak a költői pályán, de azt sokan nem tudják, hogy Ady, egyik Móricz Zsigmondnak címzett híres versében úgy írt: „Ha semmi mást nem tudtunk elérni, azt elértük, ami legmélyebb vágyunk volt, hogy gyönyörűket írjunk.” És mi ez, ha nem l’art pour l’art? De ennek Magyarországon akkor politikai töltése volt! Ez volt a művészi ellentmondásnak, a szembeszegülésnek, a századfordulón megindult irodalmi, szellemi forradalomnak első gesztusa. Tehát nem hangzatos ódák a kor politikája mellett, hanem visszavonulva a művészet legbelsőbb berkeibe, ott a legigényesebb mondanivalókat kifejező költészetet létrehozni. Különben miért kapott volna Babits elbocsájtással végződő fegyelmit háborúellenes, pacifista verseiért? Ady ezért is igen nagyra tartotta őt, úgy is fogalmazhatnánk, ezért emelte maga mellé Babitsot. Ekkor készültek Székely Aladár ismert kettős arcképei és versben is köszöntötték egymást, hitet tettek egymás eszméi mellett. Ez utóbb nehéz felelősséget is rótt Babitsra, hiszen túlélte Adyt, túlélte a forradalmat. Minden manipuláció és erőszak ellenére azonban hű maradt kettejük céljához, egy új, modem Magyarország ideáljához. De másképp mint Ady, mert Babits nem Adyfajta politikus költő volt, hanem sokkal inkább moralizáló, filozofáló művészi alkat. Mégis át kellett vennie Adytól az irodalmi vezérséget. Külön súlyt kapott ez, amikor létrejött a Baumgarten-alapítvány, mert az alapítványtevő ragaszkodott ahhoz, hogy Babits legyen az alapítvány kutátora. Csakhogy a Baumgarten-alapítvány állami felügyelet alatt állt, a minisztériumnak vétójoga volt a díjazottak kijelölésében. És ahogy fasizálódott a rendszer, úgy került Babits egyre nehezebb helyzetbe. A díjat ő adta át. Nem mondhatta: Kérem, nem ezeket a költőket jelöltük, de ezeket hagyták jóvá... Az állam pedig sorozatban mondott nemet olyan javaslatokra, amelyeket Babits a művészi rangok elismerésére tett. Csak néhány név: József Attila, Papp Károly, Kassák Lajos, akiket a művelődési kormányzat politikai okokból megvétózott. Nagyon nehezen viselte ezt a nemzeti próféta szerepet. Nem utolsósorban ez az oka annak a különös, fájdalmas, ingerült, sokszor patetikus, olykor romantikus „tremolónak”, amely a levert forradalom utáni költészetét jellemzi. Annak a belső küzdelemnek a kifejezése ez, amelyben nagy szerepet vállalt, amelyet megvalósított — de a maga természete szerint. A felszabadulás után Babits költészete nem illett bele Révai Józsefnek a forradalmi költészetről vallott elveibe. De személyes elfogultság, régi sértődések, nézeteltérések is elősegítették, hogy irodalomtörténetünk árnyékos vidékére szorítsák. Akkoriban, ha kiejtették Babits nevét, csak korlátáiról, dekadenciájáról volt illő beszélni. Ez a hosszú távú nélkülözés és Babits egész életművének intellektualizmusa, míves megformáltsága, mély műveltségtartalma az oka annak, hogy ma is kevésbé ismert, mint Petőfi, Ady Endre, József Attila. Azt maga is tudta, sosem lehet olyan költő, mint Petőfi, Arany, vagy Ady. ö a költők költője, az esszéírók esszéírója volt és lesz. De közülük az egyik legnagyobb! Adynak csak rossz epigonjai voltak, de Babits iskolát teremtett, költészetén, tanulmányain, nevelő munkáján generációk nevelkedtek. Ha egy kezdő költő versét közölte a Nyugatban, akkor az valódi költői rangra emelkedést jelentett. Az én első, ma is vállalt verseim és tanulmányaim a Nyugatban láttak napvilágot, tudom mekkora — máig ható — elismerés volt, ha Babits rábólintott egy kéziratra és közölte. — Az utókorra maradt képek tanúsága szerint Babits Mihály szép férfi, sugárzó szellem volt, de keveset tudunk az emberről. Hogyan látta a közeli barát a poéta doctust mint férfit, mint társasági embert? — Egyáltalán nem volt prófétikus alkat, ellenkezőleg, rendkívül félszeg volt. Magányos, töprengő típus, nagyobb társaságban hamar zavarba jött, csak szűk baráti körben érezte igazán jól magát. Kedvelte a nők társaságát, de „hetyegni”, ahogy ma mondjuk, azt nem szeretett. Ügy hiszem, komoly kapcsolata csak feleségével, Török Sophieval volt, Ady özvegye, Csinszka, megpróbálta elhódítani, de kis megingástól eltekintve, Babits visszahúzódott. Tele volt ellentmondással, hiszen a század eleji reformszellem képviselője volt, miközben eltéphetetlen szálak fűzték a dunántúli magyar konzervatív világhoz. Van egy híressé vált fényképe Illyés Gyulával, ahol csibukszerű pipát tart a kezében, noha sohasem pipázott. A dunántúli ember világához már a XVIII. századtól hozzátartozott a kis kert, ahol szőlőt nevelget, ahol diskurálhat a barátaival. Babits is, amint lehetett, baráti segítséggel megvette a nevezetes esztergomi előhegyi házat, kertet, ahol se víz, se villany nem volt, ahol tanúja voltam, hogy metszőollóval nyírta a térdig érő gazt... Ez is olyan volt számára, mint a pipázás; nem értett a kertészkedéshez, de ragaszkodott a hagyományhoz. — Hogyan lett Keresztury Dezső a kortárs, a költőtárs Babits hagyatékának gondozója, napjainkra pedig a Babits Emlékbizottság elnöke? — Nézze, Szabó Dezsőnek volt egy tanulmánya Adyról, amely úgy kezdődött: A zseni sírján dudva és barátok nőnek ... Ezért nem szeretek erről beszélni, hogy engem milyen barátság fűzött Babits Mihályhoz. Sokszor meglátogattuk és ők is voltak a mi vendégeink, özvegye, Török Sophie (Tannaer Ilona) megviselt idegrendszerrel élte át az ostromot, aztán sehogyse tudott beilleszkedni az új világba. Szinte nyomorban tengődött. A feleségemmel hűségesen támogattuk őt, mert nem volt senki, aki gondját viselje. Láttam, hogy Babits öröksége — amelyről Török Sophie könyvet akart írni, de nem volt már ereje hozzá —, hogyan válik semmivé. A kéziratlapok siralmas állapotban voltak, a feketepiacon fillérekért eredeti kézírásos Babits-verseket lehetett kapni. Rábeszéltem, adja el a hagyatékot és az összegből csináltassunk síremléket Babitsnak. így vetettem meg szinte az utolsó pillanatokban a Széchényi Könyvtár számára a költő irodalmi hagyatékát, amelynek az özvegy kívánságára Illyés Gyula. Basch Lóránt és én lettem a gondozója. Később Paizs Dezső, Szauder József és Illés Endre — akik mindvégig hűek maradtak Babits hagyományához — közreműködésével sikerült elősegíteni műveinek újrakiadását, a hatvanas évek elején. A Széchényi Könyvtár éppen e megmentett anyagból rendezett most igen tartalmas, szép kiállítást, amelyet mint az erre az esztendőre létrehozott országos Babits Emlékbizottság elnöke nyithattam meg. őszintén megvallom: ez nagy elégtétel számomra, de túl ezen, példázza azt a fejlődést, amely a nagy magyar hagyományok megmentése, eleven élettel való megtöltése terén elértünk. LINTNER SÁNDOR 36
