Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-12 / 23. szám
ÍVM 1. Az aranycsapat, az évszázad mérkőzésén győztes magyar válogatott (hátsó sor, balról) Lóránt Gyula, Buzánszki Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai László (első sor, balról) Lantos Mihály, Puskás Ferenc és Grosics Gyula, s a magyar játékosok autogramjai 2. Bent van az első magyar gól. .. Merrick kapus csodálkozva néz, Kocsis és Czibor boldogan fut vissza, középen Ramsey, a későbbi szövetségi kapitány 3. S az egyik újabb magyar gól után Grosics örömében cigánykereket vet a kapuban 4. A győzelem öröme, Puskást, a kapitányt Geliér a tartalékkapus köszönti (balról Sándor Csikar, jobbról Grosics Gyula, a kapus) 5. Grosics Gyula Nyugat-Berlinben és Londonban tartott élménybeszámolót, a 6:3 harmincéves jubileumán. Képünkön: Grosics Gyula, Molnár Károly és Papp Tibor elnök volt szerencséje. 1962-ben, a jugoszlávok ellen védett utoljára a válogatottban. Később edzősködött, külföldön, Kuvaitban is működött. Évek óta a Volán elnöke, s tagja a szövetség elnökségének. Buzánszki Jenő (1926, 48). A dorogi hátvéd volt az aranycsapat egyetlen vidéki törzstagja. Gyors, kiváló rugótechnikával rendelkező játékos. Edzőként működött, jelenleg is Dorogon él. Lóránt Gyula (1923—1981, 37). A szőke középhátvéd a nagy mérkőzéseken rendre az első negyedórában tekintélyt szerzett magának. Keményen, de sportszerűen küzdött, nem nagyon engedte szóhoz jutni ellenfeleit. Itthon borkimérést vezetett, majd edzősködött, s a hatvanas évek elején külföldre távozott. A Bundesliga egyik sikeres edzője volt, majd Görögországban működött, s csapata mérkőzése közben érte utol a halál, szívroham oltotta ki életét. Lantos Mihály (1928, 52). Csatárból lett hátvéd. Jó rúgótechnikáját öt gólja dicséri, de emellett kiválóan helyezkedett. Edzőként is megállta a helyét. Komló után Görögországban edzősködött, majd ismét hazai csapatokat vezetett. Betegség miatt állt fel a kispadról, visszavonultan él. Bozsik József (1925—1978, 100). Az első, s eddigi egyetlen százszoros magyar válogatott labdarúgó. Fedezetként lényegében hatodik csatárt játszott, főleg gyerekkori barátjával, Puskással értették meg egymást kiválóan. Pályafutásának befejezése után divatüzletet nyitott a Belvárosban. Edzőként működött, majd szövetségi kapitány lett, de beteg szíve nem bírta az izgalmakat. Zakariás József (1924—1971, 35). Zaki a fáradhatatlan fedezet vállalta az aranycsapat szürke eminenciásának szerepét. Elsősorban a védekezésből vette ki részét, az egyéni csillogás helyett minden megmozdulásával a csapat érdekeit igyekezett szolgálni. A világbajnoki döntőn szerepelt utoljára a válogatottban. Visszavonulása után afrikai országokban edzősködött, elsőként hunyt el az aranycsapat játékosai közül. Budai II. László (1928—1983, 39). A zömök termetű, társai körében „Púpos” névre hallgató gyors szélső gyermekkori barátjával és klubtársával Kocsis Sándorral világhírű jobbszárnyat alkotott. Pontos beadásaiból Kocsis számtalan gólt lőtt és fejelt. Még az 1958-as világbajnokságon is játszott, majd közel két évtizeden át a szentendrei Honvéd csapatának edzéseit vezette. Nyugdíjas alezredesként éldegéli rákospalotai házában. Váratlanul hunyt el 1983. júliusában. Kocsis Sándor (1929—1980. 68). Az 1954-es világbajnokság gólkirálya volt, 11 találatával. Mindkét lábbal és főleg fejeseivel veszélyeztette az ellenfelek kapuját. Innen a Kocka becenév. Kiváló ütemérzéke és ruganyossága révén még a felugró kapus kinyúló karjánál is magasabbra lendült, tökéletes technikájának köszönhetően váratlan húzások jellemezték játékát. A Honvéd emlékezetes túrája után külföldön telepedett le. A Barcelona nagy hírű csapatában játszott. Pályafutásának befejezése után sem az edzői pályán, sem az üzleti életben nem boldogult. Gyógyíthatatlannak hitt betegsége miatti elkeseredés kergette a halálba. Hidegkúti Nándor (1922. 68). Kivételes képességeire jellemző, hogy a csatársor minden posztján játszott, de hátravont középcsatárként szerzett világhírt. Technikailag és taktikailag egyaránt tökéletesen képzett kiváló labdarúgó volt. A válogatottságtól 36 éves korában búcsúzott. Edzői pályáját Olaszországban, Győrött, volt klubjánál az MTK csapatánál, majd később Egyiptomban egyaránt siker kísérte. Jelenleg is részt vesz a szövetség munkájában. Puskás Ferenc (1927, 84). A zömök — most már ugyan tekintélyes pocakot is eresztett — „öcsi” minden idők egyik legjobb magyar labdarúgója volt. Bár csak bal lábbal szelídítette a labdát és fejjátéka sem volt szuper, mégis az igazi világklasszisok közé tartozott. Mesterien irányított, ötletesen játszott, s a válogatottban lőtt 83 góljának tanúsága szerint a végrehajtásból is kivette a részét. A Honvéd túrájáról ő sem tért vissza, a Real Madrid csapatában folytatta, ahol a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében 1960-ban négyszer is betalált az Eintracht Frankfurt kapujába. Visszavonulását követően edzősködött, 1971-ben ugyancsak a bajnokcsapatok küzdelmében a döntőig vezette a görög Panathinaikosz csapatát. Jelenleg Egyiptomban edzősködik. Első alkalommal 1981 tavaszán járt itthon. A Népstadionban, az öregfiúk mérkőzésén ünnepelték. A pályafutásáról írott könyv negyedmilliós példányszámban fogyott el. Czibor Zoltán (1929, 43). A Komáromban feltűnt, majd a Ferencváros, a Csepel és a Honvéd csapatában játszott balszélső igazi klasszis volt. Nem egy alkalommal bizonyult a válogatott legjobbjának. A Honvéd túrája után 1957-ben Spanyolországban telepedett le, a Barcelona csapatában játszott. Edzősködésre nem vállalkozott. Kék Duna néven nyitott kis kávézóját vezette. A nyáron járt itthon első alkalommal, pályafutásáról megjelent könyvét örömmel fogadták a sportkedvelők. Geliér Sándor (1925, 8). A tartalékkapus néhány percre Londonban is szóhoz jutott. Visszavonultan él. nincs köze a labdarúgáshoz. A világbajnoki döntőn történtekkel kapcsolatosan Grosics Gyula így emlékezik: — Az évszázad mérkőzésén győztes, s az angolokat 1954 tavaszán a visszavágón 7—1 (!!)-re lehengerlő csapatunk 1950-től kezdve 32 mérkőzésen át maradt veretlen. Legjobbnak ítélték gárdánkat. A világbajnoki döntőben mégis vereséget szenvedtünk. Sokan az összeállitással a nyugatnémetek elleni első mérkőzésen megsérült Puskás szerepeltetésével magyarázták vereségünket. De szeretném hangsúlyozni, a mérkőzést a pályára küldött csapat vesztette el. Nem tehetünk sem egymásnak, nem vezetőinknek szemrehányást. A veretlenségi sorozat után egyszer a selejtezőben már a világbajnokságon is legyőztük a nyugatnémeteket 8—3-ra, és így bizakodva vártuk a döntőt. S kicsit talán elbíztuk magunkat. Az eredmény is ezt táplálhatta bennünk, hiszen már 2—0-ra vezettünk... A jobb erőnlét s az idegek azután az ellenfél javára fordította a küzdelmet. Hiába, a világbajnokság későbbi történetében is a hoszszabbításos mérkőzés győztesei általában elbuktak a következő találkozón. Ez történt velünk is . . . Végül Solothurnban, szálláshelyünkön a környék fúvószenekarai randevúztak, és hajnalig játszottak a rezesbandák. Kapitányunk, Guszti bácsi a döntőre virradó éjszaka csak jóval éjfél után, a rendőrség közreműködésével tudott véget vetni a zenebonának . . . A világ egykori legjobb csapata valóban nem lett világbajnok. S ez akkor óriási csalódást jelentett. Mitagadás, mostanság örömmel fogadnánk az ilyen „csalódásokat”. Azóta változtak az erőviszonyok. Az október elején Budapestre látogatott angol válogatott 3:0-ra győzött a mai magyar gárda ellen Európa-bajnoki selejtező keretében. Sic transit gloria mundi . . . VAD DEZSŐ 23
