Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-01 / 20. szám
— Természetesen nem csak azért jöttem, hogy mint egy szakkongreszszuson, új eredményekről halljak vagy számoljak be. Elsősorban más orvosi, sebészeti területekről szerzek információkat, és informálom azokat az itthoni vagy másutt élő magyar orvosokat, akik többet szeretnének megtudni az én módszeremről. Ez a találkozó egy nagyszerű ötlet kiválóan sikerült megvalósulása. — Vajon a sebészeti előadások megfelelően tükrözték a nemzetközi tendenciákat? Sáfrány László — Kétségtelen, hogy a spektrum igen széles volt, az előadások jól mutatják, hogy mi foglalkoztatja a világ sebészeit. Az orvostudomány minden szeletét azonban képtelenség bemutatni. Érdekes kérdés viszont, hogy a magyar orvosok az orvostudomány minden ágát egyenletesen képviselve áramlottak-e szét a világban. Azt hiszem ezt — főleg a fiatal, kezdő orvosoknál — nagyjából a kereslet-kínálat szabta meg. Jómagam a wilhelmshaveni klinika gasztroenterológiai osztályának a vezetője vagyok. Ez a kórház az évek során a világ egyik ilyen központjává nőtte ki magát. — Az idén Professzor Úr részt vett egy dunai sétahajón rendezett egyetemi évfolyamtalálkozón. A világtalálkozó programjában szintén szerepelt egy hajóút. . . — Talán, mert egy ilyen sétahajón nagyszerű alkalmak adódnak a régi emlékek jó hangulatú felidézésére. Nagyon jó újra találkozni a régi barátokkal, s ha néhányukat kevesebb hajjal és pocakkal látjuk is viszont, a vidámság biztos, hogy a régi. . . A páciens személye dönt Pintér Emil A pszichológusok és pszichiáterek munkáját mindig a nagyközönség érdeklődése is övezte. Érdekes vita követte a Zürichben élő Pintér Emil előadását a pszichoterápiás kezelés új útjairól. — összefoglalná röviden előadása lényegét? — A mai iskolák, irányzatok élénk vitát folytatnak a legkülönbözőbb módszerekről. Hatalmas irodalma alakult ki a szocioterápiának, az ún. kiscsoportos terápiának: tehát hat-nyolc ember együttes kezelésének. Sokféle nézet' jött létre arról, hogy — a szó pszichiátriai értelmében — mennyire „intim” kapcsolat alakulhat ki a csoport tagjai, illetve a kezelőorvos között. — ön milyen nézeteket vall? — Úgy vélem, hogy elsősorban a páciens személye, problémája szabja meg a legmegfelelőbb módszert. S a kezelőorvosnak figyelembe kell vennie az adott társadalom jogi és erkölcsi normáit is. — Kapcsolata a hazai pszichiáterekkel? — Eddig nemigen volt. A mostani konferencia lehetőséget adhat arra, hogy hazai kapcsolataim bővüljenek, s ez az elkövetkező évek munkájában gyümölcsözhet majd. Ahogyan mi látjuk... — Magyarországon általában Iffy Laci néven ismernek, mert elég fiatalon mentem el 1956-ban. Az angolszász világban Lasly Iffyként tartanak számon, azon egyszerű okból, hogy a Lászlót senki nem tudja kiejteni. — Mennyiben érzi magát amerikainak és mennyiben magyarnak? — Már ^gyökeret eresztettem az Egyesült Államokban, tudja, idővel belenövünk abba a környezetbe, amelyik megbecsül, és engem ez a környezet megbecsül. Tehát amikor Amerikában vagyok, akkor száz százalékig amerikai vagyok. Ám ahogy visszajövök Magyarországra egy hét után száz százalékig magyarnak érzem magam. — New Yersey orvosi egyetemének szülészeti részlegét vezetem. Kétezerötszáz szülést vezetünk le évente, aktív tanító és betegellátó munkát fejtünk ki, és kisebb mértékben kutatómunkát is végzünk. Amikor még Angliában éltem, egy újszerű témakör közelébe jutottam, ahhoz, amiről előadásomban is beszéltem. Feltűnt, hogy azok az asszonyok, akik a középidőn kívül fogamzanak, gyakrabban abortálnak, és gyakrabban esnek méhenkívüli terhességbe, mint azok a nők, akik a középidőben fogamzanak. — A budapesti orvostalálkozón Ön volt az egyik elnöke a szülészeti- nőgyógyászati szekciónak. Kérem, értékelje ennek a szekciónak a munkáját! — Ezt csak abból a szemszögből lehet megtenni, ahogyan mi, kint élő magyar származású orvosok látjuk. Mi elmentünk, kisebbségi érzéssel küszködtünk, amelyet idővel leküzdöttünk. Rájöttünk, hogy tudunk mi annyit, mint a külföldi orvosok, és így aztán megtaláltuk a helyünket a külföldi orvostársadalomban és az orvosi pra- xisban. Ebben a folyamatban azután elfelejtettük, hogyan is jutottunk ide, és sokan úgy képzeltük — talán magam is egy bizonyos pontig —, hogy mindent megtettünk azzal, hogy befutásunk érdekében azt a rengeteg erőfeszítést kifejtettük. Számomra a kép akkor vált teljessé, amikor néhány évvel ezelőtt hazajöttem egy konferenciára, amely a méhnyaki kortanról szólt. Amikor vége volt a konferenciának. azt mondtam mindenkinek, hogy egy hasonló színvonaléi szakmai találkozóhoz szükség lenne Amerika egynegyed részének a bevonására. Azt gondolom, sokan voltak itt, akik most jöttek először haza, és akiknek nagy szükségük volt arra, hogy lássák, hol áll a magyar orvostudomány jelenleg. Valószínűleg jó néhányan azzal az érzéssel jöttek vissza, ahogy bevallottam, két évvel ezelőtt magam is, hogy azzal az óriási erőfeszítéssel, amit tettem, megugrottam a bolytól és előbb vagyok, mint a többiek. S ezek után a kijózanító valósággal találtam magam szembe. Beláttam, hogy minden erőfeszítésem dacára, nem ugrottam ki, valójában nagyon jó, hogyha egyáltalán benne vagyok a bolyban, amikor hazajövök Magyarországra. . . Magyar szoba Ede-ben Benedek Jaszmann — 1947-ben végeztem Pécsett, az anatómiai tanszéken voltam asszisztens Szentágothai professzor úr mellett. Fiatalkoromban mindig világot szerettem volna látni, s mivel épp akkor nagy volt Hollandiában az orvoshiány, írtam Hollandiába, hogy szeretnék ott dolgozni. Ott ismertem meg a feleségemet, s maradtam Hollandiában. — emlékezik a kezdetekre Benedek Jaszmann doktor. — Általános orvosként kerültem ki, utána két évig a magyar diplomámmal — a királynő engedélyével — hajóorvosként dolgoztam. Ez alatt a két esztendő alatt kétszer körülhajóztam a Földet. Megnősültem, s mivel mindig is érdekelt a szülészet és a nőgyógyászat, elkezdtem a szakképzettségért tanulni. Egy évig Júlia királynő szülészénél voltam asszisztens, tőle sokat tanultam. Jelenleg Hollandiában, egy 90 ezer lelkes városban — Ede a neve — dolgozom. Van egy nagy református kórházunk, amelynek én vagyok a főorvosa. Úgy tíz éve lehetett, hogy Hollandiában kevés volt a szülésznőgyógyász. Szegedről érkezett hozzám két tanársegéd, akik nagyon komolyan dolgoztak. Megtanultak hollandul, és még most is beszélik a nyelvet. Itthon élő kollégáimmal, olyannyira tartom a kapcsolatot, hogy amikor a házunkat építettük, a feleségem, aki beszél magyarul — annak ellenére, hogy holland — azt mondta: „Kell egy vendégszoba a magyaroknak!” — Mostani előadásában mivel foglalkozott? — A menstruáció előtti problémákról beszéltem. A gondot az okozza, hogy annyi asszonynak van ilyen jellegű panasza, hogy nem veszik komolyan. Ezeknek a panaszoknak általában lelki-pszichikai okai vannak, ezért egyénenként változó terápiára van szükség. — Panaszkodott az előadása bevezetőjében, hogy keveset beszél magyarul. . . — Ha valaki hegedül és nem gyakorol minden nap, bizony meglátszik a játékán. Édesanyám öt évig ott volt nálunk Hollandiában. A gyerekek, a feleségem tőle tanult meg magyarul! Csak hát édesanyám hazajött. . . Most alig van alkalmam magyarul beszólni. Azért hadd büszkélkedjek: nagyon szép magyar könyvtáram van, olvasok állandóan. Most is nézegetjük a könyvesboltok kirakatait. Luther Márton születésének 500. évfordulója alkalmából megjelent róla magyar nyelven egy könyv, amelyet rögtön megvásároltam. De ez még nem minden, mert az öcsém a szokásos könyvajándékát még nem adta át! Budapest — kongresszusváros 1981 szeptemberében, amikor a Budapesten tartott II. fül-orr-gégész világkongresszusról tudósítottunk, és beszámoltunk a múlt század úttörő tevékenységet végző szakorvosának, Politzer Ádám szobrának felavatásáról, interjút kértünk Jakó Géza houstoni professzortól, a Nemzetközi Politzer Társaság elnökétől. Jakó professzor akkor elmondta, hogy szakterületének, a lézersebészetnek milyen látványosan gyors előretörése tapasztalható. Az onkológiai szekció ülésén e Jakó Géza módszer újabb eredményeiről hallhattunk, s az önmagában is izgalmas témát még érdekesebbé tette az előadásba épített orvostechnika-történeti áttekintés. — A sebészetre — mondta Jakó professzor — ma még igen nagy feladat hárul a rák gyógyításában, hatékonyságának növelése tehát elsőrendű fontosságú. A modern technika segítségével korábban „láthatatlan” , úgynevezett mikro-áttételek is felismerhetők. Másrészt egy módszer, ez a mikrosebészet, s egy eszköz, ez a lézer, melynek segítségével nem csak az eredeti daganatot, de az 1—2 milliméteres áttételt is eltávolíthatja a sebész. — Ön nem csupán orvos, kutató, de kicsit politikus és közgazdász, pénzügyi szakember is egy személyben.. . — Van benne igazság, mivel tagja vagyok annak a legfelső fórumnak, amely az USA nemzeti rákprogramját, annak költségvetését jóváhagyja. Az orvostudományok közül e területre esik a legnagyobb költségvetési támogatás, ezért e bizottság tagjait az Egyesült Államok elnöke nevezi ki. — 1981-ben, a Politzer-szobor leleplezésekor is méltatta a magyar orvoslás tradícióit. Most is említett egy magyar nevet, az USA-ban dolgozó Polányi Tamásét, aki elsőként konstruált sebészeti lézerberendezést. — Mindezeket hadd toldjam meg azzal, hogy egy amerikai orvostörténeti albumban vagy öt-hat, a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból származó fotóra akadtam. A mostani Tudományos Találkozó egyébként időpontja miatt is arra késztet, hogy számba vegyem a tradíciókat. Ebben az évben mondhatom el ugyanis, hogy életem egyik felét Magyarországon, másik felét az Egyesült Államokban töltöttem. S most, hogy újra itt vagyok, s újból kongresszuson, úgy látom, Budapest kezd bizonyos tekintetben tudományos központtá válni. A jelentős világkongresszusok sorára gondolok, ami azt mutatja, hogy szívesen jönnek ide a tudósok — nemcsak azok, akik haza is jönnek — ugyanis a helyszínt szavazással szokták eldönteni. Az interjúkat készítették: BALÁZS ISTVÁN, BOKROS KÁTÁL1N, PALUGYAI ISTVÁN, P0K0RNY ISTVÁN, VAKRÓ BARNA FOTÓ: GÁBOR VIKTOR ÉS REZES MOLNÁR ESZTER 19
