Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
1. A isüri (középütt Major Tamás zsürielnök) és a közönség 2. A „Biomechanikus csoport", „ a dzsesszbalett verseny egyik nyertese 3-4. Csik Laura és Somogyi Péter, a szólóhangszerkategória győztesei 5. A Stúdium dixieland, a könnyűzenekategória első helyezettje 6. A Martenica néptáncegyüttes 7. Forrás Csaba egyensúlyozó FOTÓ: GÁBOR VIKTOR USA megalakulásának 200. évfordulóján Washingtonban fellépő küldöttségünket és állandó oktatója a Magyarok Világszövetsége szervezésében hazánkba látogató néptáncegyütteseknek. A néptáncverseny döntőjében hármas holtverseny alakult ki: Balogh Béla a szatmári cigányság virtuóz táncait adta elő, a Martenica együttes bolgár táncai finom lírájukkal ragadták magukkal a nézőt, a Fehér Erika—Bállá Zoltán kettős pedig fiatalos lendülettel mutatta be a régi öregektől tanult sárközi táncokat. — Mindketten kisgyerekkorunk óta táncolunk — meséli Zoltán az öltözőben. Legkedvesebb műsorszámunk az elődöntőben bemutatott gyimesi csángó-magyar tánc. Mi magunk is jártunk a Székelyföldet Moldovával összekötő vadregényes Gyimesi-szorosban: sokat tanultunk az ott élő idős emberektől. — Szóljatok néhány szót terveitekről! — A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanulunk és a Jászsági Népi Együttes táncosai vagyunk. Tanítjuk is a néptánc alapelemeit egy általános iskolában. A dixieland-verseny győztesét, a Stúdium együttest az a megtiszteltetés érte, hogy közös fellépésre kapott meghívást a Benkó dixielandegyüttes vezetőjétől, Benkó Sándortól, aki egyébként most érkezett haza nagy sikerű amerikai turnéjáról. — Vissza tud-e emlékezni, mire gondolt évekkel ezelőtt, amikor nem mint zsűritag, hanem mint versenyző vett részt a „Ki mit tud?”-cm? — kíváncsiskodom. — Mi borzalmasan izgultunk, annak idején — emlékezik Benkó Sándor. — Én még el is ájultam a döntőben! A „Ki mit tud?”-ot most olyan játékos vetélkedőnek fogom fel, ahol a „gyerekeknek” az egész ország előtt módjuk van bemutatni a tehetségüket. Ám nem szabad olyan véresen komolyan venni, mint én egykoron, mert akkor elvész a játék íze, öröme. A felbolydult méhkashoz hasonlatos épületben hosszú percekbe telik, míg végre — a sminkszobában! — viszonylag csöndes sarokra bukkanunk Ghyczy Tamás bűvésszel, aki kézügyességével kápráztatott el. — Makón élek, gyógypedagógusként dolgozom. Tanítványaimnak is „bűvészkedem”; ők a leghálásabb közönség. Trükkjeimet, ötleteimet főképpen a TV amerikai bűvészcirkusz-sorozatából lestem el: bűvészmutatványt— „élőben” — alig láthattam. A „Ki mit tud?” nagy „reklám”: több bűvész máris személyesen megkeresett és számos meghívást is kaptam. Már jóval elmúlt éjfél, amikor Major Tamás zsürielnöki zárszavában Ady sorait idézi: „— Fiatalok, páratlan hadseregem...” Majd felteszi a kérdést: — Vajon sok olyan hely van-e a világon, ahol ilyen színvonalas, egy egész országot ennyire megmozgató amatőr művészeti versenyt lehet rendezni ?! Az első helyezettek jutalma: fellépéssel egybekötött utazás — Kubába,. Másnap reggel vonatra várok a Déli pályaudvaron. Váratlanul a „Ki mit tud?” egyik győztesét .pillantom meg. — Hazafelé? — kérdem. — Dehogy! Közös balatoni „edzőtáborozásra” indulunk: már most készülünk a kubai szerep-BALÄZS ÁDÁM 45
