Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
fr |l m tv 3 r 1 m* \ / Ja Ezúttal nem a királyi palotából Magyar Nemzeti Galériává lett reprezentatív múzeumi létesítményről van szó, hanem a szó klasszikus értelmében vett galériáról, ahol a kiállított műtárgyakat meg is lehet vásárolni, és ahová a nézelődő közönségen kívül a kiállító művészek is szívesen bebetérnek. Ridegebb szóval műkereskedÓBOok — vagy egyszerűen kiállító teremnek — is hívhatnánk, sok más ilyetén intézmény elnevezése alapján, de mégis ez valami új, illetve olyasmi, amilyennekkel nyugati nagyvárosok híres művésznegyedeiben lépten-nyomon találkozhatni. Ez a galéria nem állami bolt, még a ház is magántulajdon, amelyben létesült: Amerigo Tot, (Tót Imre), Rómában élő hazánkfia építtette egy 200 éves ház udvarának végében, híven ragaszkodva a történelmi stílushoz. A bástyára néző ablakok csobogós, szobros, kertudvarra néznek. A felső szint a művész lakása, alatta két szinten maga a galéria: elsősorban rajzok, metszetek, de van sok szép akvarell és néhány kisplasztika. A történet 1950-ig nyúlik vissza, amikor a háború utáni első eszméléskor a művészek felismerték, hogy olyan milliókat kell műértővé nevelniük, akik eddig még múzeumot sem láttak, nemhogy műtermet. Önként kínálkozott egy olyan művészi közösség megalakítása, amely együttesen tart fenn műtermet, műhelyt, vásárol anyagot, szerződtet utazó ügynököt — egyszóval tagjai maguk gondoskodnak megélhetésükről és nem várják, vajon vásárol-e tőlük az állam, vagy valamely nagyvállalat. így alakult meg a Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége, és éppen azért rézkarcolóké, mert ez a művészeti alkotás a „szegény ember műtárgya.” Átlagosan száz forintért lehetett kapni egy-egy rézkarcot, olyan mesterektől, mint az alapító Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Ferenczy Béni, Szalay Lajos, Reich Károly, Szabó Vladimir, Szász Endre. Mintegy 20 művész alapította az alkotóközösséget a Szondi utcában ma is működő műhelyben, akikhez nem rég Amerigo Tot is csatlakozott, és számos fiatal, híres vagy még kevésbé befutott művész. Az alkotóközösség köznapi, ám annál bonyolultabb ügyeit alapításától napjainkig egy rátermett, művészetet értő és féltő, kitartó, sőt tántoríthatatlanul lelkes ember irányítja: Koller György. Nem szegte kedvét az Alkotóközösséget ért megannyi támadás, gáncs. Tudta, hogy a jó művekre, elfogadható áron és szinte házhoz szállítva ugyanolyan szüksége van a bányásznak, mint a vidéki körorvosnak, vagy tanárnak, hogy falusi szobák olajnyomatú giccseit csak ezzel a módszerrel lehet valódi értékekre kicserélni. És neki lett igaza. Ma a Táncsics utca 5. számú ház az Alkotóközösség úgynevezett reprezentatív galériája, ahová szívesen térnek be nézelődni, vásárolni a várnegyedet felfedező, gyönyörködve sétálók. A megerősödött Alkotóközösség természetesen nem kap semmiféle állami támogatást. Teljesen önálló, saját zsűrivel rendelkezik, alapelve: csak jó műveket bocsát ki. (Egyegy eredeti mű, amely mellett ott a hitelességet igazoló diploma is, 2000-től 12 000,— forintig kapható, a látogató szabadon válogathat az asztalokon sorakozó mappákból. A maximálisan százas szériájú nyomatok ára 800— 2000-ig terjed, míg a kisplasztikáké 3500-tól 50 000,— forintig. Valamennyihez kiviteli engedélyt is adnak, ha éppen külföldi kíván vásárolni.) A Munkaközösség a kereskedelmi tevékenysége ellenére szigorúan tartja magát művészi elveihez. Ezt igazolja a galéria 1982 őszi kiállítása a londoni The Bank Gallery-ben, és a stratfordi Shakespeare Színház kiállítótermében. SZÉCHY ÁGNES FOTÓ: BOROS JENŐ 37
