Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
fejleszteni, a sokat emlegetett nehéz gazdasági viszonyok ellenére? — Az ismert gazdasági körülmények természetesen cégünket is érintik, de úgy tűnik, még mindig kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint sok más vállalat. A kutatásra és fejlesztésre rendelkezésre álló összeg ma is elegendőnek bizonyul, bár szakemberállományunkat lehetne növelni. Fejlesztő intézetünk közel ezer szakembert foglalkoztat ugyan, s a kiegészítő fejlesztésben részt vesznek más intézmények és egyetemek is, ez a kapacitás önmagában mégsem lenne elegendő ahhoz, hogy lépést tartsunk a világszínvonallal, így hát licenceket is vásárolunk — jelenleg a röntgen- és ultrahangtechnika területén —, ugyanakkor mi is adunk el know-how-okat. Miután azonban elsősorban fejlődő országokkal állunk kapcsolatban, az utóbbiért legfeljebb szimbolikus összeget számítunk fel, hiszen mindez a műszaki-tudományos segítségnyújtás jegyében zajlik. Az alacsony díjszabás ellenére mégis értékesítést elősegítő tevékenységnek bizonyul, mert megrendeléseket és megbízásokat eredményez. — Mindez igen imponáló, ám nyilván a konkurrencia sem tétlenkedik... — Igaz, ám mégis az a helyzet, hogy míg a konkurrens vállalatoknál kimutathatóan visszaesett az export, addig nálunk fejlődik. Ezt pontos adattal is illusztrálhatom: 1980 és 1983 közt évi átlagban 20%-os ütemben növekedett a tőkés kivitel, ha pedig a szocialista exportot is ideszámítjuk, körülbelül 15%-os volt a növekedés. Tavaly a teljes árbevételben a nem rubel-elszámolású export 38%-ot képviselt. Célunk ezt a színvonalat tartósítani. A magas arány annak köszönhető, hogy az alapegészségügyi ellátást próbáljuk kiszolgálni termékeinkkel, ám idetartozónak érezzük az élenjáró technikát képviselő komputeres tomográfot is. Mi tehát megbízható, könnyen kezelhető készülékekkel tömegigényt szeretnénk kielégíteni, és gyártmányainkat rendszerben ajánljuk. Azaz egy teljes műtőt, vagy röntgenmunkahelyet, egészen a komplett kórházig, sőt egy adott területi egység (város, megye, ország) vérellátási és mentőrendszerének megszervezéséig. Utóbbinál bátran támaszkodhatunk a magyar egészségügy világ-1. A debreceni gyáregység, ahol az egyszer használatos injekcióstűk készülnek 2. Amerikai -magyar együttműködéssel készül a computeres tomográf 3. Végellenőrzés a Röntgen Gyárban 4. Készül az asztali ionizátor 5. Automatikus vérvizsgáló beredezés 6-7. Modern röntgenkészülék « 7 szerte elismert tapasztalataira és szakembereire. — A Medicor világtérképén egyre szaporodnak a közös vagy saját vállalatot jelentő kék pontok. Felbukkantak már az USA-ban, Jamaicában, Bolíviában, Brazíliában, Uruguayban, Nigériában, a Német Szövetségi Köztársaságban, a Német Demokratikus Köztársaságban és Ausztriában is. Mind több a saját szervizt jelentő piros pont is, pedig annak idején a Siemens-szervizhálózattal való együttműködésükről tudósítottunk. — Az utóbbi években a kereskedelmi és szervizirodákat mindinkább átalakítjuk vállalati formává: az adott piac dönti el hogy saját vagy közös vállalatot hozunk-e létre. A harmadik piacon a Siemens-szel megvalósult együttműködés valóban visszaszorult. Korábban gyakran közösen nyitottunk képviseletet és szervizt, de a volumennövekedés miatt ezeket felváltották a saját vállalatok. — Egy olyan fejlett ország piacára, mint az USA, milyen exportcikkel tudtak eljutni? — Az Egyesült Államokban is alapítottunk egy saját vállalatot, amely elsősorban a kereskedelmi lehetőségeketh ivatott megtalálni számunkra. Értelemszerűen termékeinknek csak egy szűk körét tudjuk elhelyezni ezen a piacon, de célunk, hogy ez minél nagyobb mennyiségben valósuljon meg. Idén nagyon előnyös megállapodást kötöttünk laboratóriumi felszerelésekre, mindenekelőtt hematológiai automata készülékre. Röntgenberendezéseink bizonyos egységeit inkább kisebb magánklinikák igénylik. A kiegészítő egységeket helyben vásároljuk meg hozzá, s szakembereink a helyszínen alakítják ki a teljes rendszert. Ezenkívül egyszer használható eszközöket és kéziműszert értékesítünk az amerikai piacon nagy mennyiségben. — Mik a legkeresettebb exportcikkeik és hogyan alakul fejlesztési együttműködésük más országokkal ? — A Medicor teljes termékskáláját értékesítjük külföldön is: döntő részarányban azonban röntgenkészülékeket, műtőfelszereléseket, egyszer használható eszközöket, kéziműszereket és komplett kórházi felszereléseket, amelyekben megjelennek más magyar vállalatok által gyártott berendezések is. Persze a fejlett országokban egy-egy egyedi termékből adunk el nagyobb mennyiséget, a harmadik világban az egyensúly a rekonstrukciós programok javára tolódik el, s ezzel párhuzamosan nagyobb a kereslet a teljes berendezések és szolgáltatások szállítása iránt. Vagyis üzembe helyezzük a berendezést, itthon kiképezzük a szakembereket, akik karbantartják majd ezeket, és már a helyszínen, betanítjuk a majdani kezelőket is. A fejlesztés zöme, 80 százaléka saját munka eredménye. Néhány vezető technológiát vásárolunk csupán, ilyen volt a tomográf is, elsősorban az USA-ból és Nyugat-Európából. Nemrégiben dolgoztunk ki együttműködést a grazi egyetemmel különböző témák közös fejlesztésére és együttműködünk az UNIDO-val, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetével is, szerződéses alapon. — A grafikonok néha megcsalják a szemet. Furcsállkodva fedeztem fel, hogy míg 1980-ban a termelés valamivel kisebb volt, mint 1979-ben, az árbevétel viszont nőtt. Mi ennek az oka? — Az árbevételnek és a termelésnek nem kell egyforma ütemben nőnie. Növekvő árbevételünk egyebek között abból származik, hogy szolgáltatásaink értéke jócskán megnőtt az utóbbi időben. Nem áruszállításhoz kötött például oktatási tevékenységünk sem, ami joggal tekinthető szellemi exportnak. Az UNIDO ránk bízta többek közt a biomedikai mérnökök képzését, és gyakran fogadunk nagy létszámú külföldi csoportokat röntgenkészülékek kezelésének betanítására. A cég konzultánsként vagy áruszállítóként részt vehet a Világbank által finanszírozott harmadik világbeli projektekben, (azaz jóváhagyott beruházási programokban) s egyben lehetőséget kap magyarországi beruházásokra is. Mindez pedig jótékonyan hat vissza a fejlesztés és termelés bővítésére. Nem kell tehát aggódnunk, hogy hátrább szorul a világranglistán. HUNYADY JUDIT 31