Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
10 Ha magyar—francia meccset nézek a TV-ben, nem tudom, hogy melyik csapatnak szurkoljak. Édesapám ugyanis francia, magam is Franciaországban születtem, édesanyám viszont magyar: Karinthy Ferenc, az író leánya. Félig magyarnak, félig franciának érzem magam — vallja Karinthy Dániel, a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia által immár tizenkettedik alkalommal megrendezett Sárospataki Nyári Kollégium egyik résztvevője. „Még azt mondják, nem illik, a tánc a magyarnak...” — fújja az édesanyjától tanult dallamot Dani húga, Ágnes, a maga faragta nádsípon. — Grenoble^-ból jöttünk — mondja Karinthy Ágnes — hogy jobban megismerjük a magyar történelmet és irodalmat. A nagypapa könyveit még nem olvastuk, most talán erre is sor kerül. — 19 országból 77 magyar vagy magyar származású középiskolás érkezett — újságolja a Kossuth Kollégium tanári szobájában dr. Kováts 1-2. A fazekasműhelyben. Géczy Zsuzsa fazekas, Richard Bouri (Libanon), Balogh Péter (Kanada) és Bója Katalin (USA) 3. Tina Piaterinen (Finnország) és Karinthy Ágnes (Franciaország) 4. Miklós Andrea (USA), Domonkos Andrea (Német Szövetségi Köztársaság) és egy pataki lány 5. Gergely Krisztina és Előd Kitty az Egyesült Államokból 6. Koncz Zsuzsa a gyerekek között 7. Papp Róbert (USA) 8. Henry Bouri (Libanon) 9. Farkas Katalin 10. Fajnor Vica (NSZK) 11. Feszült figyelem az órán Varga Emese Erdélyből, Nagyváradról került ki Califomiába, a nagyszülőkhöz, a tizenöt éves Papp Róbert viszont már New Yorkban született: — Szüleim az IBM számítógépközpontban dolgoznak, én pilóta szeretnék majd lenni. Először vagyok itt; Magyarország szép ország, olyan, mint Amerika, csak minden kisebb. .. — summázza amúgy ifjonti egyszerűsítéssel benyomásait. A Farkas-testvérek Kanadából érkeztek, ők még alig t udnak magyarul, így angolul beszélgetünk. — Hová valók a szüléitek? — Anyánk Brit Guayanában, apánk Magyarországon született. Nemrég meglátogattuk a nagymamát Hernádnémetiben. Nagyon szeretünk lovagolni és úszni a Balatonban. — Miért akartok magyarul tanulni? — Mert édesapánknak sok a magyar barátja otthon, Torontóban, és velük magyarul szeretnénk beszélgetni! A szakköri foglalkozások közül a néptánc, a főzés és a faragás vonzza a legtöbb érdeklődőt. Á jól berendezett faragóműhely asztalán szakkönyvek, nádkötegek, kések. — Mivel a néphagyományok ápolását életcélomnak tekintem, boldog vagyok, hogy a külföldi magyar gyerekeket megismertethetem népi kultúránkkal, közelebbről a Bodrogköz népművészetével — mondja Kovács László fafaragó népművész, A Művelődés Háza közművelődési előadója. — Milyen várakozással tekintett e szakkör munkája elé? — Félve vágtam bele, mert ezek a gyerekek messzi nagyvárosokból; a disco-klubok, a hi-fi tornyok világából érkeztek hozzánk. Kellemesen csalódtam: igénylik, értik, szeretik ezt a tevékenységet. A vérükben van... Dániel, a tanfolyam pedagógiai vezetője, aki az alapítástól kezdve dolgozik itt. — Sokan már másodszor vannak itt és olyanok is szép számmal akadnak, akiknek a testvére járt már nálunk. Viszonylag olcsó ez az egyhónapos vakáció és a szülők jó kézben tudják a gyerekeket; kényelmes a szállás, bőséges a koszt s a magyar nyelv tanulása mellett játszanak, sportolnak, kirándulnak. Legtöbben az Egyesült Államokból, Franciaországból és Nyugat-Németországból érkeztek, de jöttek Finnországból, Libanonból és Brazíliából is. — Milyen a tanári kar összetétele? — Oktatóink főképpen a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola és az Országos Nemzetközi Nyelvi Előkészítő Intézet munkatársai, ám van közöttünk budapesti gimnáziumi tanár is. Valamennyien szívügyünknek tekintjük ezt a munkát. „Bajnok ébred hősi lanton.” Mit jelent ez a verssor? — ez az első kérdése a „magyarságismereti munkafüzet”-nek, melynek szerzője dr. Dömyei László. Markáns vonásai, sötét szakálla miatt az amerikai diákok „Lincoln”-nak becézik; valóban hasonlít az Egyesült Államok egykori elnökére. Az iskolakert árnyas fái alatt megbúvó kollégium első „magyarságismereti” óráján Dömyei tanár úr minden energiájára és temperamentumára szükség van, hogy az előző napi „ismerkedési est” fáradalmait még nem egészen kipihent gyermekek érdeklődését ébren tartsa. Középkori templomainkról tart vetítettképes ismertetést; a gyerekek az előttük lévő térképeken böngészik Jákot, Lébényt, Velemért, Zsámbékot. — Nagyon jól érzem itt magam, szeretnék jövőre is eljönni — mondja a Turkuból érkezett Hajba Annamária. — Édesapám finn, édesanyám magyar. Otthon felváltva használjuk a két nyelvet. — Ha az iskolában az osztálytársaid megkérdik, finn vagy-e vagy magyar, mit válaszolsz? — Hogy mind a kettő! Richard Bouri a Sárospataki Nyári Kollégium egyik legfiatalabb résztvevője, mindössze tizenegy esztendős. Bátyja társaságában jött, Bejrútból. Tökéletesen beszéli anyanyelvét, pedig először látogatott ide. — Édesanyámmal magyarul, édesapámmal — aki libanoni — arabul beszélünk. — Mi az eddigi legnagyobb élményed Magyarországon? — A béke! — vágja rá gondolkodás nélkül. Más választ várok, mert valahogy nem tudatosodott bennem, hogy a kis Richard Bej rútból érkezett. Csodálkozásomat látva hozzáteszi: — Nálunk, Libanonban gyakran ropognak a fegyverek. Eddigi legnagyobb élményem, hogy édesanyám hazájában béke van. Béke. BALÁZS ÁDÁM FOTÓ: GÁBOR VIKTOR 15
