Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
MEZEY KATALIN A farkas meg a nyúl Egyszer a farkas gondolt egyet, hogy kimegy a káposztaföldre, fog egy nyulat, és hazaviszi a fiainak vacsorára. Úgy is tett. A káposztaföldön észrevétlen megközelített egy tapsifülest, majd hirtelen elé toppanva, rákiáltott: — Add meg magad, nyuszi, mert úgyis véged van! Hazaviszlek a fiaimnak vacsorára. — A nyuszi nagyon meglepődött, de mikor rájött, hogy hiába is próbálna menekülni, azt mondta a farkasnak: — Kedves barátom! Igazad van, menekülésre semmi reményem. De ha már a fiaidat említetted, hadd kérlek meg egy apró szívességre. A farkasnak egy csöppet se tetszett a nyuszi beszéde, de nem akart egészen faragatlannak mutatkozni, ezért odabökte: — Nos? Halljuk, miről lenne szó? A nyuszi hátravetette, majd újra felemelte a fülét, és azt mondta: nóta, és dúdolgatni kezdte, — persze azért nem hangosan. Kisvártatva hazaértek. A nyuszi háza egy mélyedés szélén, az agyagos partfalba volt be vájva. Mikor a mélyedéshez értek, a nyúl azt a tanácsot adta a farkasnak, hogy most elég, ha épp csak elengedi, begurul a káposzta magától is a házba. — És akkor mehetünk is! A farkas tehát becélozta, aztán elengedte a káposztát. Az pedig egyenesen a nyuszi ajtajába gurult. De a nyúl házának csak akkora Milyen markos, milyen talpas szolgát tart a nyúl! Arra azonban vigyázott, hogy épp csak akkora lyukat vágjon, amibe beleszorul a káposzta, hogy aztán se ki, se be. Mikor kész volt a munkával, kikiabált: — No, most próbáld meg, barátom, aztán ha még most se jó, továbbkotrom. A farkas nekiveselkedett a káposztának, és félig begurította. — Nagyszerű, nagyszerű! — ujjongott a nyúl. — Na, most nyomd — Ejnye hát, persze hogy hiába erőlködöm én, ha te közben folyton szorítod befelé. Menj odébb, hadd guritom ki végre ezt a nyomorult káposztát. — Hozzá se nyúltam eddig — mentegetőzött a farkas, de azért odébb állt, és várta, hogy megmozduljon végre a nagy káposztafej. De az nem mozdult. Csak a nyuszi nyögdécselését, sóhaj tozását lehetett hallani odabentről. — Na, mi az? Nem megy? — kérdezte végül a farkas. — Piszokul beszorítottad, barátom. Itt már csak egy segít. Ki kell rágnunk a káposzta közepét, aztán kiszabadulok, és mehetünk hozzátok. Kezdd el odakint, én meg hozom a fiaimat, és rágjuk idebent. Meglásd, hamar összeérünk! De erre már káromkodni kezdett a farkas. Még hogy ő káposztát rágjon! — Ha nem, hát nem! — mondta a nyúl. — De így tovább tart. Hamarabb meglenne, ha te is rágnád. — Semmiség az egész, szóba se hoztam volna, ha nem épp te említed a fiaidat. Szívesen elmegyek hozzátok vacsorának, csak előbb segíts nekem, hogy az én gyermekeim se maradjanak élelem nélkül még utoljára. A farkas elégedetlenül morgott. Még mindig nem tudta, hova akar kilyukadni a nyúl. — Tehát csak arra kérlek, segíts nekem hazagurítani ezt a káposztafejet. Csak épp begurítjuk a házamba , aztán mehetünk is hozzátok. — No, jó. Remélem nem laksz messze — mondta a farkas, és nekiveselkedett a jókora kápoáztaféjnek, aminek a rágcöá’lásával eddig a nyúl foglalatoskodott. A nyúl úgy tett, mintha ő is görgetné, de aztán látva, hogy a farkasnak ez sokkal könnyebben megy, épp csak sétált az oldalán, és mutatta az utat hazafelé. Egész jó kedve lett, hisz még sosem esett meg vele, hogy ilyen komoly segítséggel szállította volna haza az elemózsiát. Ki hinné, hogy nem a farkas az igazi úr? Milyen markos, milyen talpas szolgát tart a nyúl! Menet közben jutott eszébe ez a ajtaja volt, mint egy sárgadinnye, ez a káposztafej pedig kitett volna egy jól megtermett görögdinnyét is. így hát nem tudott az ajtón begurulni, épp megállt előtte. — Eh — mondta bosszúsan a farkas —, tudtam, hogy semmi értelme az egésznek. Nem megy be. Hiába cipeltem idáig. — Ó, ne mérgelődj, kedves barátom. Majd mindjárt bebújok, kitágítom egy kicsit a házam ajtaját. Benn igazán bőséges hely van, csak épp a bejárat szűk, hogy ne fújjon be a szél — magyarázta a nyuszi, és már benn is volt a házban. Tulajdonképpen beérhette volna ennyivel is, hiszen már biztos lehetett abban, hogy nem őt eszik meg ma este vacsorára a kicsi farkasok, de ismét eszébe jutott az előbbi dalocska, és ettől kaján jókedve lett. — Egy pillanat, barátom — kiáltott ki —, már ásom is a szélét! Egy perc, és beguríthatod. És valóban hozzáfogott, hogy körmöcskéivel szélesebbre vájja a háza kapuját. Közben, hogy jobban menjen a munka, megint dúdolgatni kezdett, de most már hangosabban. Ki hinné, hogy nem a farkas az igazi úr? még egy kicsit! A java már sikerült. De a káposztát nem lehetett beljebb préselni, akárhogy erőlködött a farkas, elakadt félúton. — No, ha nem megy tovább, akkor majd visszagurítom, aztán szélesebbre ásom a lyukat. — No lökd már ki! — morgott a farkas. — Sötétedik, éhesek a fiaim. Elvacakoljuk itt az egész estét. — Nem, nem. A világért se! -— kiabált jókedvűen a nyúl. Aztán mérgesen ráripakodott a farkasra: A nyuszi házát jókedvű hersegés verte föl, a kicsinyek is előmásztak vackukból, és csodálkoztak, hogy is nőhetett ekkora káposzta a házukban. A farkas pedig egyre türelmetlenebbül ült az esteli harmaton. Nem így képzelte. Bár elejétől volt valami gyanús az egészben. — No, hol tartotok? — morgott be, miközben már azon volt, itt hagyja ezt a bolond nyulat, hisz egyre sötétebb lesz. — Nagyon jól haladunk, várj csak, mindjárt kint vagyok. — Eh — gondolta magában a farkas —, jobb lesz elsompolyogni innét. Azok meg csak rágcsáljanak odabenn. Míg ezt a káposztát kirágják, fog ő magának három nyulat is, különbet mint ez volt. így hát hiába kiabált ki legközelebb a nyúl, most már a kemencepadkáról, ahol kölykeivel a tele hasát melengette. — Várj csak, várj csak, farkas koma! Jövök mindjárt! — Senki sem válaszolt neki. Ezen aztán jót nevettek, és jóllakott fiaival együtt énekelte a dalt: Ki hinné, hogy nem a farkas az igazi úr? Milyen markos, milyen talqtas szolgát tart a nyúl! 62
