Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-22 / 2. szám

ezt értem. De hogyan készülnek látomásszerű plakátjaik? Vitatkoznak-e egy-egy mű születésekor? Vagy teljes egyetértésben lehet létrehozni a bonyolult, ám mégis közérthetően rajzolt, festett, fotózott, látomásokat?

A So-ky egyik fele „So”, azaz Sós László, a nagy szavakat elhárítón mosolyog.

— Ez a dolog sokkal egyszerűbb. Nem közös látomásról, hanem közös látásmódról van szó. A folyamatban, a mű kialakításában nincs semmi rejtélyes. Megbeszéljük a plakát tartalmát. Aztán elkezdünk két külön asztalnál vázlatokat készíteni. Hogy ez meddig tart? Olykor egy óráig, máskor két hétig. Amikor megvan, egyeztetünk. összedolgozzuk a kettőt.

— Ez hogyan lehetséges?

Az iménti mosollyal válaszol.

— Hajszálra egyforma a stílusunk, ami nem jelenti azt, hogy nem vitatkozunk. De milyen sok előnye van az együttdolgozásnak! Két kéz dolgozik és két szempár nézi élesen, kritikusan a kialakuló műveket. Könnyebb és eredményesebb kettős kontrollal dolgozni.

Azután arról beszél, hogy az alkalmazott grafika, a plakát, e tömegekhez szóló művészet — amennyiben valóban az — mekkora koncentrációt, belső átélést, s kivetítve, milyen hatóerőt követel. Mert hatnia kell, mégpedig villámgyorsan. A plakát a perc művészetéből a másodperc művészete lett. Régen meg-megálltak az emberek az utcán. Ma rohannak akár járművön, akár gyalog. Az elvont mondanivalót,

vagyis a látványt, annyira kell egyszerűsíteni, hogy a rohanók is megjegyezzék.

De vajon lehet-e ezeket a plakátokat nem megjegyezni? Igaz, a Vigadó Galériában megrendezett kiállításukon az emberek nem rohantak. Hogy miért? Azért, mert mindegyiken rólunk van szó. Rólunk, emberekről. Az emberiségről. So-ky csontja velejéig átéli korunk élet-halál problémáit, s pátosz nélkül, egyszerű eszközökkel, de annál meggyőzőbben láttatja, amit ő lát (azaz ők ketten látnak). Az atomháború fenyegető lidércét. Az emberiség egy részének nyomorát. A legtöbb plakáton nincs szöveg, önmagukért beszélnek, sőt kiáltanak. Némelyik csak gyöngéden figyelmeztetőn. Mint az űrben lebegő föld, a tetején csücsülő két galambbal. A két galamb, ott ücsörög a glóbuszon, meghitten és végtelen bizalommal akár egy békés háztetőn — s láttukra a remény éppoly erővel száll meg, mint pár plakáttal előbb az aggodalom.

Ilyen a világ: aggodalom és remény közt élünk, szeretünk és dolgozunk, ezt sugalmazzák Sós László és Kemény Éva grafikái, ezt a hatást tervezik meg, rajzolják, festik, fotózzák közösen. Ebben a szép, tágas műteremben, amely a szép, tágas tavaszi tájra néz, és ahonnan ők művészszemükkel, művész-lelkiismeretükkel a még tágabb világot, egyszeri és egyetlen közös világunkat látják.

SOÓS MAGDA

FŐTÖK ÉS REPRODUKCIÓK:

NOVOTTA FERENC ÉS HORVAT ÉVA — MTI

21