Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
FŐZZÜNK! Képünkön: Mindaz, ami az egyik legmagyarabb ételből, a gulyásból nem maradhat ki FOTÓ: SZELÉNYl KÁROLY Világszerte a gulyást tartják a legmagyarabb ételnek, még azok is, akik sosem jártak Magyarországon. Igaz ugyan, hogy a gulyás szón inkább egy paprikás-hagymás ragut értenek, nem pedig azt, ami valójában: húsban, biu'gonyában gazdag, erősen fűszerezett, tartalmas levest. Még régi szakácskönyvekben tallózva se találjuk meg a gulyás receptjét, annyira mindennapi étel volt, hogy feltételezték: mindenki az anyja köténye mellől lesi el az elkészités módját. A gulyás eredetileg a szabadban élő pásztoremberek étele volt, nyílt láng fölött, kondérban főzték, gyakran egész napi meleg eledelük volt. Alapanyaga mindig az volt, ami kézhez akadt: annak az állatnak a húsa, amit tenyésztettek, az a fűszer, ami a tarisznyában volt. Talán ezért is van olyan sokféle gulyás: marhagulyás, sertésgulyás, birkagulyás, kolbászos babgulyás, sőt hús híján hamisgulyás is, amibe csak burgonya kerül. Ötletszerűen tettek bele zöldséget is, csupán a fűszerezésben egyeztek meg: nem hiányozhatott belőle a hagyma meg a pirospaprika. Ma már kondérban jobbára csak a kempingezők, táborozók főzik a gulyást, de bevonult a háztartások mindennapi életébe. Többnyire marhahúsból készítik, annak is a lábszárából vagy a pacsidból, azaz a vesepecsenye körüli lágy húsból. Ha négy személy üli körül az asztalt, 35—40 dekát kell belőle vásárolni hozzá, és 3x3 centis kockákra vágni. Amikor hozzálátunk a gulyásfőzéshez, először zsiradékot melegítünk egy fazékban. Hajdanában zsírt használtak — ebből egy evőkanálnyi kellett —, de ma már inkább olajat, ebből két evőkanálnyi kerül a fazékba. Míg a zsiradék melegszik, apróra vágunk egy jókora fej vöröshagymát, és a zsiradékban, fedő alatt, kis lángon, időnként megkeverve, aranysárgára pirítjuk. Kkkor a fedőt levéve, meghintjük egy csapott evőkanálnyi édesnemes pirospaprikával, és azonnal beleforgatjuk a húskockákat, nehogy a paprika megkeseredjék. Amikor a hús a hő hatására „megfehéredett”, felengedjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és fedő alatt, kis lángon félpuhára pároljuk. Csak ezután sózzuk meg, ráhintünk egy késhegynyi őrölt borsot meg őrölt köményt, beleteszünk egy körömnyi babérlevelet is. Felengedjük annyi vízzel, hogy két liternyi levesünk legyen, és beleteszünk egy zöldpaprikát meg egy fej paradicsomot. Meghámozunk, kockára vágunk 40 deka burgonyát, és a levesbe téve, fedő alatt, kis lángon addig főzzük, míg a hús és a burgonya meg nem pukliit. Közben simára keverünk egy nyers tojást csipetnyi sóval, és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy kemény, rugalmas tésztát kapjunk. Két ujjunkkal csipkedve, kis gömböket — csipetkéket — formázunk, és a kész levesbe téve addig főzzük, míg a leves színére fel nem jöttek. Sok helyütt a gulyásba a burgonyával egyidőben egy csomó megtisztított, karikákra vágott vegyes leveszöldséget is főznek, de tehetünk bele egy-két gerezd fokhagymát is, sőt a I lunántúlon egy maréknyi, megtisztított, feldarabolt zöldbab is kerül a fazékba. Érdemes elkészíteni, megkóstolni valamennyi változatát, és azt honosítani meg a konyhánkon, amelyik a legjobban ízlik. F. NAGY ANGÉLA irr r 0TTH0NTEREMT0 TÁRGYAK 1-2. Tóth Erna textiltervező művész munkái Két szép kiállítás anyagából mutatunk be néhány alkotást olvasóinknak. Mert igazi alkotások ezek: az ízlés, a szépség jegyében született, az ember díszítő kedvét tanúsító művek. Tóth Erna textiltervező művész alkotásai közt gazdag a választék fali takaróktól asztalterítőkig és ugyancsak asztalra való „futókig”. Található közöttük napvászonból készült, szálhúzott, mintájában, anyagszerűségében rusztikus darab, de megállítja a nézőt néhány valószínűtlenül anyagtalannak ható leheletfinom terítő is. Ez a fajta művészet az ember otthonteremtő, díszítő hajlamát egyfelől szolgálja, másfelől fejleszti és fokozza. Felébreszti a vágyat, hogy lakásunkat művészi értékű tárgyakkal tegyük vonzóbbá, melegebbé. Tóth Erna munkáit a Paál László Kiállító teremben láthatta a közönség. 3-4. Bőd Éva keramikusművész alkotásaiból Bod Éva keramikusművész ihletett finomságú vázáit a Csók Galériában állították ki, minden darabja magán hordozza alkotója egyéniségét. Valamenynyi összehasonlíthatatlanul „bodévás” ... ez a fajta égetés meg színkeverés a tűzpirostól a tompa szürkéig és az archaizáló amforaformák, kizárólag az ő sajátja. Nagy feltűnést keltettek a halvány tojáshéj árnyalatra az őszi avar szelíd terrakottájával mintázott vázai, amelyek úgy hatnak, mint valamely ősi kövületen évmillióé növényi lenyomatok. S. M.
