Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
nem a valóság a döntő elem, hanem annak égi mása. S mégis mennyi új vonás tűnik elénk: meghatározó szerepben! Persze, hogy a történeti meg a népi ballada Aranynál szokványos változata is. De hány kísérlet a tárgykör megújítására: akár a modem nagyvárosi világból vett elemekkel, akár a népélet nemzetiségi motívumainak fölvillantásával; s főképp — miij en kitágulása az atmoszférának, menynyi rejtelmes utalás, transzcendencia, milyen erős betörése akárcsak a népi meg az úri babonavilág erőinek! Arany balladáiban mindig is a légkör, a hangulat volt a meghatározó elem: ez most megtelik sűrű irrealitással, a tárgyon túlmutató sejtelmes jelképiséggel. A „Tengerihántás” első változata még a többszólamúan építkező korszakból származik, de kibővül a Chagallra emlékeztető modern-naiv álom- és látomásvilággal; a „Hídavatás” haláltánca nemcsak virtuózán egybekomponált balladás képsorozat, de ítéletmondása is a fővárosra. Az olyan látszatra érzelmes-nosztalgikus életkép, mint a „Vásárban”, a magáramaradt nagyvárosi ember panasza; az ironikusan együttérző részvét teszi oly újszínűvé a tárgyukban is modern életképeket, főként a formailag remek „Ének a pesti Ligetről’ ’-t, de az olyanokat is, mint a „Rangos koldus”, vagy akár az egész élet mérlegét megvonó remek „Epilógus”. S milyen fényes az élet kietlenségén, a maga nyavalyáin, testi-lelki esendőségén humorral úrrálevő költő szösszeneteinek, a papírszeleteknek, följajdulásoknak fölényesen tömör játékossága: minden költői-közéleti nagykép kifigurázása! Minderre, persze, könnyen kimondhatja a „magas költészet” pátoszán nevelkedett bíráló: „érdektelen privátlíra”. Mintha az emberélet magánszférája nem lehetne méltó tárgya a nagy költészetnek, s mintha a kifejezés ragyogása nem avathatná a maga kibontakozásának tárgyává a legjelentéktelenebb tárgyat is! De ne feledkezzünk meg e látszatra öreges, „lehangolt húrú”, „befelé vérző” költészet ritka erejű közéletiségéről se. Ha Arany a költészet esztétikai értékeiről beszélt: belefoglalta abba a közösségi lét méltón kifejezésre juttatott nagypolitikáját is! Elég erre egy pár példa. Petőfihez való teljes hűségét bizonyítják a „Harminc év múlva” forró és hideglelős sorai. A „Kozmopolita költészet” egyszerre vallomás a hűségről és elutasítása régi és új, de mindenképpen méltatlan támadásoknak. „A régi panasz” szigorú közéleti bírálatában, e költőileg is mesteri, önvallomásnak is forró vádiratban olyan sorokat ír le, amelyeknél keményebbeket Adyig nem írt le magyar költő. A Kapcsos könyvnek nemcsak az juttatott kitüntetett szerepet, hogy általa lett teljessé Arany utolsó korszakának értelmet adó, tehát fölszabadító szerepe, hanem az is, hogy a költő tudta, hogy nem ilyesmit vártak tőle: amit ír, érthetetlenül, sőt kihívóan újszerű. Igen nehezen adott közre néhányat a versekből, s a csinnadrattás-bombasztos ünneplés, meg az ormótlan értetlenség, amellyel megszólalását fogadták, egyaránt elkedvetlenítette. Köszöntjük a 70 éves Weöres Sándort Az elveszett idő A tájra árvízként özönlik az üresség az egyhangú lapály fölemelkedik közepe és széle nincsen szittyó és bogáncs között a múlt mint a most levő a jövendő mint a jelenvaló szétmásznak a bogárlábú percek iránytalan a síksági káposztafej emléktelen — Allatmese A béka kuruttyol a tóban: „Lenyelem az egész világot.” Vagy megpukkad, vagy úgy kitágul, hogy minden belefér. Panoráma A város tarka f üstgolyói életből ébrednek, valódi szaglásuk és szemhéjuk ez, Egy kis szamár, a kútnak farral, szembenéz az úgysincs viharral, mely a rézdrótok közt evez. Hát emberségem összevéve kiülök foltozni a rétre, sok kajla szerszám sebesít, cipő a szarvát visszakapja, fönn koromfelhő szélkalapja pörög-forog, ha nincs is üt. Égi pusztulás Elhagyott felhők az ég zugolyában, zápor maradéka. Elveszett felhők késetten ballagnak a hegyláncon túlra. A felleg-táblát magasság szele széthasogatta és elhagyogatja tegnapi fényben hol nyoma sincs ma. Eső Esik eső, csepereg, az esőcsepp nagy sereg, . . . . r r í- megisszák az egerek, Majdnem Sírfelirat vedelik a verebek, Készítem a szót, Stukatúr Zsuzsa, méltán köszönteni éjszakádat. Hajnalban a fény ül a háztetőn s nem vár, hogy a dél az éjt bejelentse. így él, Stukatúr Zsuzsa, száz világ mécses-lobogása ez egy világon. s a gépkocsikerekek mind csúszkálnak, esetlenek. Javát a föld issza meg s visszaszívják az egek. Illés Endrének Kilátástalan Bolthajtássá simulnak a felhők. Álmosít a csepegős idő. Szürkeséget látok, mint a színvak, az ég csupa gondterhelt redő. Ez a rossz emlékek ünnepe, tüskés, kínos gondolatok tánca, az egyhelyben-forgás kereke, rossz gyümölccsel rakott kerek tálca. I. ♦ Félköszontlek Bandi ibolya bokrétával rózsa csokorral semfűsemfa koszorúval borostyán iszalaggal mákvirág füzérrel pitypang lánccal árvácska koronával — nyolcesztendős lettél s a hat hét évesek pukkadjanak meg. Aradat Cseng a nuigasság, bőg a mély, a sok áramlás nagy veszély. A rezgő, vágó, átható: érezhető, nem látható. Madarat hajszol messzire, bogarat lombok mélyibe, kutyát, embert is megragad: „Véredben bolygók s nem tudod." II. Lelki homoksivatag nagy vándora, tudsz-e csiholni évekből szikrát, hogy szívedet melegítsd1 En is a vénséghez közelítek, s nézem ijedten rám váró maradék sorsom. A példa te vagy III. Van aki győz az öregségen: dologtalanság elf árasztja, de kipihenteti a munka Illés Endre sokáig éljen! Az idei Könyvnapra megjelent „Szép versek 1982” című kötetből. 43
