Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
HOGYAN VÉGEZTEM KI KARÁDY KATALINT? (Hackett D. Gábor leleplezi önmagát) MAGYAR FESTŐ INDIÁBAN Mostanában sorra jönnek a régi, veszélyes idők évfordulói. Ez a történet is negyvenéves, de ahányszor eszembe jut, mindig kicsit elszégyellem magam. Mert egyike voltam azoknak, kik segítettek kivégezni Karády Katalint a Nemzeti Bank pincéjében. .. Hogyan ? Az írógépemmel! — De, mint mondják, kezdjük az elején. Vagyis 1944-ben. A német és nyilas hatalomátvétel után a Magyarországról jövő hírszolgáltatás igen gyenge volt, és legtöbb hírünket itt, New Yorkban, a semleges országokon keresztül kaptuk: Svájcból és Svédországból. Ilyen körülmények között szenzációként hatott a hír, melyet a nagy New York Times 1944 nyarán, stockholmi keltezéssel közölt. A hír szerint a Gestapo messzeágazó antifasiszta szabotázs- és kémszervezetet fedezett fel Budapesten; melynek tagjai, megdöbbenésünkre, nem holmi baloldali diákok vagy politikusok voltak, hanem a magyar vezérkar tisztjeiből kerültek ki, s melynek vezetői Ujszászi István tábornok, a magyar katonai kémelhárító szolgálat feje és annak „gyönyörű vöröshajú barátnője”, a híres filmsztár, Karády Katalin voltak. (Sic!) Jómagam sosem tudtam Karády művésznőről, hogy ilyen vakmerő. Viszont más forrásból tudtam, hogy Újszászi szoros kapcsolatban állt Wilhelm Canaris tengernaggyal, a német katonai Abwehr, vagyis a kémelhárítás parancsnokával. Ezt az urat pedig az 1944 júliusi, Hitlert majdnem megölő összeesküvésben való részvétele miatt a nácik felakasztották. így a következtetések lánca elég logikusnak tűnt számomra ahhoz, hogy hitelt adjak neki. A hír szenzációja, magyarok számára, legyünk őszinték, az volt, hogy nemcsak Ujszászit, Kádár ezredest és a fél magyar vezérkart tartóztatták le és végezték ki a régi Nemzeti Bank pincéjében, hanem mint egyik főrésztvevőt, sőt kezdeményezőt, Karádyt is. A New York Times híre órák alatt terjedt el a helyi magyarság körében, és hosszú, izgatott telefonbeszélgetések ezreire adott okot, melyek révén a telefonvállalat csinos extra bevételhez jutott.. . „Oh, a szegény Kata... Borzasztó!” Engem viszont felhívott az American Weekly c. nagy Hearst-hetilap szerkesztője és megkérdezte, hogy mint volt magyar újságíró, tudnék-e egy jó, színes ,,helyszíni” riportot írni e két nagy szerelmes, Karády és Újszászi drámai haláláról ?... De szívrepesztőt! Előbb nagyot nyeltem, de a cikkdíjnak, melyet említett, lelkesítő hatása volt. Hiszen, mondta, csak a helyi ismeretét, a „color localt” kellett hozzáadnom. Volt egy fotóm Üjszásziról, amint éppen Canarisszal beszélget, volt pár képem Karádyról is. Hát gyerünk! Másnapra készen volt a „helyszíni riport”. Természetesen nem írhattam alá, hiszen New Yorkban voltam, nem a helyszínen. — Nagyon jó — mondta a szerkesztő . . . De kicsit majd átírjuk. (Kezdett rossz érzésem lenni.) Másnap megvettem a lapot. A riport duplájára nőtt és nekem leesett az állam: legalábbis a Gestapo egyik priAz American Weekly cikke békjének kellett volna lennem ahhoz, hogy szó szerint idézhessem az áldozatok minden szavát, haláluk percéig. A cikk szerint Ujszászi nem is lett volna ellenálló, de belebolondult Karádyba és ennek hatása alatt, a vak szerelemtől hajtva, ment bele a konspirációba. A valóság persze az, hogy mind Horthy, mind inkompetens vezérkara, 1943-ban már világosan látták, hogy Hitler elveszítette a háborút, és igyekeztek időben kiugrani. Csupán konspirálni még kevésbé tudtak, mint hadat vezetni. S végül, a cikk szerint, Ujszászit a börtön folyosóján lőtték agyon, hogy be ne rohanhasson a szomszéd cellába, ahol szerelmét, Karádyt őrizték. — „Végezd a dolgodat, te piszkos állat!!” — mondta szerintük Karády az SS-nek, mielőtt agyonlőtték . . . Mindezt megtetőzték egy ponyvaregénybe illő rajzzal, amelyen Katánk a kőpadlón fekszik és az acélsisakos német tarkónlövi. A szerkesztő Karády Katalin New Yorkban a riportot, ravaszul, Svájcból keltezte. Utólag tiltakoznom már céltalan lett volna. Csak azt reméltem, hogy nem sok magyar olvasó látta a magazint. Tévedtem: anélkül, hogy sejtették volna, hogy én írtam a felét, húszán hívtak fel figyelmeztetni, hogy láttam-e, milyen szenzációs cikk jött Svájcból? Nem világosítottam fel senkit a valóságról. S amikor, pár évvel később Karády kikötött New Yorkban, távolról sem kivégezve, neki meséltem el a dolgot legkevésbé. Most fogja csak megtudni ebből a cikkből. Remélem, nem vágja le a fejem. Meg sem kellene említenem, hogy Kádár ezredes is túlélte a saját kivégzését; nemrégen adták ki emlékiratait, melyekben ő maga bírálja legélesebben volt kartársait. HACKETT D. GÁBOR „India pesti festője”. Ezt a címet kapta Schoeft Ágoston magyar festő azoktól, akik történelmi értékű ereklyének tekintették indiai munkásságát. Schoeft Ágoston Tivadar 1809-ben született Pesten. Művészcsaládból származott, nagyapja, József ugyancsak festő, aki Németországból telepedett át Magyarországra. Schoeft Ágoston 1828-tól festészetet tanult Bécsben, majd több évet töltött külföldön; Olaszországban, Svájcban, Franciaországban. 1835-ben tért vissza Magyarországra, ahol portrékat és tájképeket festett. Szülei akarata ellenére házasodott meg, s ezt követően már feleségével együtt kezdett utazni. Felkereste Odesszát, Isztambult, átutazott Iránon, végül 1839-ben Indiába is eljutott. Az ekkor huszonkilenc éves Schoeft Bombaybe érkezett, de eljutott Dél-Indiába, Madrasba is. Utazásai közben dolgozott. Lefestette Indiában az Arcot-i uralkodót és nagybátyját, Delhiben portrét készített az utolsó mogul uralkodóról, Bahadur Shah Zafarról és fiairól. Felkereste Kalkuttát is. 1841. november 14-én Indiai tartózkodása, illetve itteni munkássága legfontosabb állomásához érkezett: Lahoreba. A kiemelkedő, egyben az utolsó szikh uralkodó, a híres Kohinoor gyémánt tulajdonosa, Randzsit Szingh udvaránál telepedett le, Hönigberger Márton (erdélyi szász család gyermeke) udvari orvos meghívására. Schoeft számos portrét, történelmi képet, rajzot és vázlatot készített az udvar jelentős alakjairól, eseményeiről. 1842-ben elhagyja Indiát, és viszszatér Európába. A híres uralkodó, Randzsit Szingh születésének kétszázadik évfordulója alkalmából (1979- ben) gyűjteményes kötetet adtak ki, Londonban, amelynek címe: Szikh festmények európai művészektől. Szerzője F. S. Aijazuddin így ír Schoeftről: Legjelentősebb műve a Lahore-i udvar c. festmény, amely több mint száz különálló alakot ábrázol öt nagy csoportban. A festményben az általa ismert szikh vezetőket, az udvar jelentősebb alakjait kívánta ábrázolni. Schoeft koncepcióját a képről és az abban megörökített alakokat a Szikh birodalom történetének későbbi kutatói kitűnően hasznosították, ezért külön elismeréssel adóztak a művész emlékének. Néhány kivételtől eltekintve, nem ismeretes pontosan, hogy indiai művei közül mi készült el a helyszínen, s melyek azok, amelyeket a vázlatok segítségével később fejezett be. A Lahore-i udvar című festményének első kiállítására 1856-ban Párizsban került sor. A pakisztáni kormány 1957-ben számos, a szikh birodalommal foglalkozó festményt mint történelmi ereklyét megvásárolt, közötte a Schoeft-képet is. Schoeft munkásságáért, nemcsak a korral foglalkozó történészek lehetnek hálásak, hanem mi magyarok is, hiszen az akkor éppen Indiában tartózkodó nagy magi ar keletkutató, Körösi Csorna Sándor egyetlen reánk maradt korabeli portréját is Schoeft Ágoston készítette el a Lahore-i találkozásuk emlékeként. V. i. By Cab!« to Thb STOCKHOLM, Sweden, May 7— In one of the biggest executions ever carried out by the Gestapo in occupied territory a great number of Hungarians were shotal» ttfi.Cfillflf Si reports reaching Stockholm today. The victims were said to include ftrn. atfinhftn TTIaasäil. -Chief ml >p movie er&l Ujszászi. With them perished thirty high Army Intelligence officials. The «Meet mt the tmrm WK A New York Times 1944. május 7-i híradása Pickenbrock tábornok, Újszászi tábornok,Wilhelm Canaris admirális és a hadsegéd, 1943-ban 12
