Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-25 / 13. szám

az akadémizmustól mentes szabad szellemi és asszociációs tevékeny­ségemmel. A csángó, azték és zsi­dó kultúra nyomelemeit „gyúr­tam” egybe. En expresszív alkat vagyok, ami egyben megközelíté­si mód is. Nézze, én árvaházban nőttem fel, 1919-ben a Vérmezőn, a népkonyhán laktam jól először életemben és ez végérvényesen el­döntötte hovatartozásomat. Ez a szemlélet a korszellemnek megfe­lelően alakította művészi felfogá­somat is. Akkoriban nagyon ko­molyan úgy gondoltam, az volt a jelszavam: minden proli asztalára Jakovi ts-szobrot! — Kassák Lajosék felfogása is hasonló volt... — A kor haladó, modern művé­szeinek elképzelése volt ez! Az más kérdés persze, hogy a mun­kásoknak ez nem kellett. De pél­dául én azóta sem szignálom a mű­veimet. És igyekszem leásni egé­szen a gyökerekig, a kultúrák leg­mélyére, lefejtve róluk a rájuk kövesedett rétegeket, amelyek el­takarják azt a magot, azt a lénye­get, amelyből minden, de minden kiindult. Újra teremteni az ősit, visszakotorni odáig, ahol még fog­ják egymás kezét az emberek — ez a művészi célom. Ezért foglal­koztam vallástörténettel, néprajz­zal, miszticizmussal, mágiával. — Valahol azt nyilatkozta, hogy most, itt Budapesten látta első íz­ben együtt a szobrait... — Sajnos, így igaz. Valóságos reveláció volt számomra, hiszen nem vagyok már fiatal. Örülök, hogy megéltem ezt. De tréfa nél­kül: eddig egyszerűen nem volt lehetőségem együtt látni negyven év munkáit. Hol éppen nem vol­tam „szalonképes”, hol én nem akartam, de most minden össze­jött. Az ötvenes években például szinte valamennyi szobromat plasztilinbe mintáztam, mert egy­szerűen nem volt gipsz a számom­ra. Arról álmodni sem lehetett, hogy bronzba öntsek valamit is. Most itt Budapesten azzal biztat­tak, lesz még folytatás ... — Most hol él, hogyan él? — New Yorkban, a Manhattan egyik negyedében. Amerikai mé­retekben szakasztott olyan, mint a Wekerle-telep Kispesten, ahon­nan indultam. Közel vagyok az East Riverhez, ahol együtt élnek kínaiak, oroszok, feketék, zsidók... Már megindult az elnéptelenedési folyamat a környéken, már a zsi­nagógákra sincs szükség. Néha az öregek becibálnak az oltárhoz, mert már nincsenek tízen az imá­hoz. Tizennyolc éve élek ott, s ez mindenképpen fordulópont az éle­temben. Azóta festettem néhány vallási témájú képet. Nem köny­­nyező, szenvedő öreg zsidókat fes­tek, mint azt szokás, hanem egy új szimbólumrendszert dolgoztam ki. És ezzel a festői korszaknak vége. Nem veszek többé ecsetet a kezembe. — Hogyan tovább? — Szobrász voltam és az is ma­radok. Amíg nem jön vissza az al­kotókedvem, addig játszom azzal a gondolattal, hogy templomot kellene építeni. A névtelen, meg­vakított templomépítő mesterek voltak az igazán nagy alkotók. L. S. 1. Pállasz Athene 2. Csodaszarvas 3. Holdlovas 4. Angyal 1951-53 5. Áttört akt FOTO: NOVOTTA FERENC 21

Next

/
Thumbnails
Contents