Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-25 / 13. szám
az akadémizmustól mentes szabad szellemi és asszociációs tevékenységemmel. A csángó, azték és zsidó kultúra nyomelemeit „gyúrtam” egybe. En expresszív alkat vagyok, ami egyben megközelítési mód is. Nézze, én árvaházban nőttem fel, 1919-ben a Vérmezőn, a népkonyhán laktam jól először életemben és ez végérvényesen eldöntötte hovatartozásomat. Ez a szemlélet a korszellemnek megfelelően alakította művészi felfogásomat is. Akkoriban nagyon komolyan úgy gondoltam, az volt a jelszavam: minden proli asztalára Jakovi ts-szobrot! — Kassák Lajosék felfogása is hasonló volt... — A kor haladó, modern művészeinek elképzelése volt ez! Az más kérdés persze, hogy a munkásoknak ez nem kellett. De például én azóta sem szignálom a műveimet. És igyekszem leásni egészen a gyökerekig, a kultúrák legmélyére, lefejtve róluk a rájuk kövesedett rétegeket, amelyek eltakarják azt a magot, azt a lényeget, amelyből minden, de minden kiindult. Újra teremteni az ősit, visszakotorni odáig, ahol még fogják egymás kezét az emberek — ez a művészi célom. Ezért foglalkoztam vallástörténettel, néprajzzal, miszticizmussal, mágiával. — Valahol azt nyilatkozta, hogy most, itt Budapesten látta első ízben együtt a szobrait... — Sajnos, így igaz. Valóságos reveláció volt számomra, hiszen nem vagyok már fiatal. Örülök, hogy megéltem ezt. De tréfa nélkül: eddig egyszerűen nem volt lehetőségem együtt látni negyven év munkáit. Hol éppen nem voltam „szalonképes”, hol én nem akartam, de most minden összejött. Az ötvenes években például szinte valamennyi szobromat plasztilinbe mintáztam, mert egyszerűen nem volt gipsz a számomra. Arról álmodni sem lehetett, hogy bronzba öntsek valamit is. Most itt Budapesten azzal biztattak, lesz még folytatás ... — Most hol él, hogyan él? — New Yorkban, a Manhattan egyik negyedében. Amerikai méretekben szakasztott olyan, mint a Wekerle-telep Kispesten, ahonnan indultam. Közel vagyok az East Riverhez, ahol együtt élnek kínaiak, oroszok, feketék, zsidók... Már megindult az elnéptelenedési folyamat a környéken, már a zsinagógákra sincs szükség. Néha az öregek becibálnak az oltárhoz, mert már nincsenek tízen az imához. Tizennyolc éve élek ott, s ez mindenképpen fordulópont az életemben. Azóta festettem néhány vallási témájú képet. Nem könynyező, szenvedő öreg zsidókat festek, mint azt szokás, hanem egy új szimbólumrendszert dolgoztam ki. És ezzel a festői korszaknak vége. Nem veszek többé ecsetet a kezembe. — Hogyan tovább? — Szobrász voltam és az is maradok. Amíg nem jön vissza az alkotókedvem, addig játszom azzal a gondolattal, hogy templomot kellene építeni. A névtelen, megvakított templomépítő mesterek voltak az igazán nagy alkotók. L. S. 1. Pállasz Athene 2. Csodaszarvas 3. Holdlovas 4. Angyal 1951-53 5. Áttört akt FOTO: NOVOTTA FERENC 21
