Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-25 / 13. szám
I hogy ez a tény az elsődleges nemzettudattal való végső leszámolást jelentené. A kissé anakronisztikus, ugyanakkor döbbenetesen modern jelenség önmagában is figyelemre méltó, hiszen egykor, régen nemzetté kovácsolódott népek idegenbe került fiai és lányai most a felhőkarcolók és a Jumbo Jetek világában, nagyon is tudatosan, sőt a folyamatot kormányzati szinten is aktívan elősegítve élik át e történelmi vajúdást, melyben az egységes kanadai nemzet saját képére formálódik. Ügy tűnik, hogy a folyamat kezdeti spontaneitását felváltja a gondos, körültekintő irányítás, hiszen hogyan is magyarázhatnánk meg másképp a törekvést, amely a kusza, messzeágazó nemzeti „gyökérzet” minden szálát egyforma intenzitással igyekszik óvni és megőrizni. (Az Előszóban még a „britek” kifejezést is gyűjtőfogalomnak érzik a szerkesztők, és inkább az angolok, írek, skótok, welsziek tapintatos felsorolásával oldják fel.) A vállalkozás szakmai oldalát tekintve a kísérleti jelleg érdemel figyelmet. Európa népeinek történeti tudata önnön nemzettéválásukkal egyidős. Ezekben az országokban a közgondolkodás mindig akkor érezte igazán fontosnak, hogy ne csak sivár jelene, valamivel ígéretesebb jövője, de gyönyörű múltja is legyen, amikor saját között egyre többen képviselnek más népeket is. E szubjektív elem a históriai vizsgálatok látószögét is szélesebbre tárta, s így szükségessé vált, hogy az egyes etnikumok múltját bemutató köteteket azonos irányelvek alapján rendeljék meg. Minden kötet azonos „tervrajz” szerint építkezik: történelmi háttér, a letelepedés jellegzetes formái, a népesség demográfiai adottságai és mutatói, a vallás, az értékek, a kultúra, az oktatás, a sajtó, a nyelv, a művészetek és politikai hagyományok, az adott nép magával hozott és módosult életmódbeli sajátosságai minden „résznemzeti” munkában „kötelező” fejezetek. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy az egyes köteteket elkészítő történészek számára mindez végső soron az alapkutatás igényrendszerének megfogalmazódása, hiszen az angol és francia anyag mellett az elsődleges forrásként tekintetbe vehető levéltári, kézirattári, archív sajtóbeli, és a csak az óhazák közgyűjteményeiben fellelhető matéria megmozgatása nélkül küldetésszerűen nehéz feladatukat aligha láthatnák el. A magyar kötet is éppilyen gigászi munka eredménye, melyben számos „céhen kívüli” kanadai magyar önzetlen, egyéni hozzájárulása is testet öltött. Természetesen a kötet maga minden igényt kielégítően szakszerű: kitűnő his-Royal Military College of Canada történelemprofesszora, a legújabbkori magyar történelem kutatója írta. „Küzdelem és remény. A magyar—kanadai élmény.” Az összkanadai sorozat magyar tárgyú darabjának találó címet választottak a szerzők. Különösen akkor éreztük jogosnak e címeket, amikor az agrárjellegű magyar szórvány saskatchewani zártságának erősen urbánus, lélekszámban is tekintélyes nemzeti kisebbséggé alakulását követhettük nyomon. A folyamatot két tényező tette dinamikussá. Egyrészt a vesztes világháborút és a Habsburg-Monarchia alkotó elemeire szakadását követő lendületes közép-európai migráció, amelynek eredményeképp ezrével érkeztek Kanadába az új hazát kereső magyarok is. Másrészt az a fontos körülmény érdemel említést, hogy az európai óhazában időközben előrehaladt, heveny izgatottságú polgárosodás következményeképp az 1918 utáni időszak újonnan jött honfoglalói inkább városi, mint falusi tevékenység után kutattak Kanadában is. Olyan környezetet szemeltek ki maguknak a letelepedéshez, amelyet honfitársaik addig ritkán kerestek fel. Életmódjuk már az óhazában különbözött amazokétól, így az eltérés mintegy áthelyeződött az Atlanti-óceán túlsó partközötti, úgynevezett Saskatchewan-korszakról. A periódus névmeghatározásának alapos indoka, hogy a legelső kanadai magyar települések szinte kivétel nélkül azokon a területeken gyökeresedtek meg, amelyek később e tartomány határai közé estek. Jóllehet napjainkra a régió magyarsága a mai kanadai magyarság összlétszáma tekintetében töredékké zsugorodott, a térséget 1914 előtt Kanada-szerte csak „Little Hungary” — Kis Magyarország néven emlegették. Itt élt ugyanis a kanadai magyarság zöme, itt működtek a magyar intézmények „főhadiszállásai” is. Két tényező egyirányba ható ereje irányította Nyugat-Kanada tájaira a közép-európai nyomorból kiutat kereső és felkerekedő magyarokat. Az egyik természetesen a múlt század végi Kanada kormányköreinek intenciója, amely általában is óhajtotta a lakatlan, de termékeny parlag-puszták feltörését, benépesítését és hasznosítását, ezért a bevándorlókat kedvezményekkel is orientálta erre a vidékre. A második mozzanatnak viszont az a tény bizonyult, hogy a magyarság kivándorlási szándékai és életmód-elképzelései pontosan illeszkedtek a fogadó ország belpolitikai-demográfiai koncepcióihoz. A földéhes, keményen dolgozó, szorgalmas és igénytelen paraszti tömegek az 1880-as és 1890— 1. A könyv címlapja 2. A kanadai Kaposvár temploma, előtte a korai magyar telepesek emlékműve 3. A lethbridge-i Első Magyar Betegsegélyiő Egylet tagsága, az egyesület otthona előtt 4. Békevár temploma, a „Great Church” 5. Magyar telepes családjával Közép-Saskatchewan-ból 6. Az Első Magyar Nap Wellandon, 1935. szeptember 2-án REPRODUKCIÓ: NOVOTTA FERENC (polgári) fejlődésében új minőséggé alakulva a korábbinál teljesebb nemzettest kért helyet magának a „nemzeti” nap alatt. És persze minél szebb és „örökkévalóbb” jövőképet dédelget a politika, annál regényesebb — s mitagadás, gyakran annál tudománytalanabb — történeti eredetet kreáltak a nemzeti vágyakat az ősök intéséből is kiolvasó historikusok. Kanada történetírói már nem eshetnek e túlzott „kreativitás” hibájába, hiszen emberemlékezetűen fiatal a múlt, amelyet most vizsgálatuk tárgyává tesznek. A kanadai történetírók maguk többnyire angol és francia származásúak voltak, s ez a körülmény behatárolta érdeklődésük körét. A helyzet mostanában már nem ilyen egyértelmű: a történészek torikusok keze munkája. Bennett Komig, az University of Toronto politikai gazdaságtan tanszékének vezetője a magyarság történetének főbb állomásait európai megtelepedésétől napjainkig terjedő időszakban tekinti át. Ez a könyv nyitófejezete. Paul Bödy, az Eötvös József-életmű ismert szakértője az 1880 és 1956 közötti évtizedek — elsősorban Kanadába irányuló — magyar kivándorlását dolgozta fel, ehhez főképp Magyarországon gyűjtötte össze anyagát. M. L. Kovács, az University of Regina történelemprofeszszora, a magyarság Kanadában meggyökeresedett tömegeinek első korszakát, a Saskatchewan-időket (1885—1914) tekinti át. A könyv kétharmadát pedig a kötet szerkesztője, Nándor Dreisziger, a jára. Az 1918 után számban is megerősödő kanadai magyarság tehát jellege, minősége szerint más, mint az I. világháború előtt itt meggyökeresedett magyar földműves-bányász csapatoké. Az 1920-as években vége szakadt a küzdelmes, sőt gyötrelmes Saskatchewan-korszak talán provinciálisabb, területileg és szemlélet dolgában is behatároltabb időszakának, hogy kezdetét vegye az im már határozottan urbánus, Kanada egész, kontinensnyi földjére kiterjeszkedő magyar jelenlét. A Paul Bődy által írt — önálló tanulmányként is helytálló — fejezet az újvilágba irányuló magyar emigráció történeti mozgatóit körültekintően veszi számba. Ezt a szociológiai jellegű részt követi M. L. Kovács munkája az 1885 és 1914 es években a fiatal Dominion of Canada szűzföldjeinek úttörői lettek. Megtelepülő tömegeik — sokszor az Egyesült Államok érintésével — nemcsak Magyarországról, de Közép- és Kelet-Európa minden államából kezdték benépesíteni e hatalmas országrészt. A magyar paraszt azonban nem azonos — soha nem is volt az— az amerikai farmerrel. A farmer családi magányában gazdálkodik, de mezőgazdasági üzletember is egyszersmind. A közép-e.urópai eredetű paraszt faluközösséghez kötődő lény, s ez a körülmény meghatározza életvitelét, habitusát a számára teljes mértékben idegen, szokatlan és rideg tájon is. (Folytatjuk) SZ. GY. 15
