Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-28 / 11. szám
A 7-es mez Caracasból európai mérkőzéseket kötöttek le számunkra, természetesen a hivatalos engedély birtokában mi is nekiindultunk. — Az engedélyük, ha jól tudjuk, karácsonyig szólt... — így volt pontosan. Csakhogy mi, akiket akkoriban a világbajnoki döntő elvesztése ellenére a legjobbnak tartottak a világon, az Ígérgetések dacára sem jutottunk el még Dél-Amerikába, a labdarúgás második hazájába. Mi pedig nagyon szerettük volna bebizonyítani, hogy 1954-ben a világbajnokságon megérdemelten nyertünk Uruguay és Brazília ellen. Nagyon vágytunk arra, hogy az oly sokat hallott dél-amerikai labdarúgással közelebbről, széki Andy Morton által adományozott labda, Bozsik, Czibor, Kocsis és a többiek aláírásával muzeális értékű ... FOTO: GABOR VIKTOR mélyesen megismerkedjünk. Joggal bíztunk magunkban, hiszen amikor 1956 nyarán Bukovi Marci bácsi lett a szövetségi kapitány, újra a világbajnokság előtti szakaszhoz hasonló nagy formában játszott a magyar válogatott. Belgrádban (3:1), Moszkvában (1:0), Párizsban (2:1) és Becsben (2:0) egyaránt győztünk, s az aranycsapat újjászületését köszöntötte Európa. Meg azután otthonról is riasztó hírek érkeztek, s amikor értesítettek a dél-amerikai túráról, örömmel csatlakoztam a Honvédhoz. Mi, az ötvenes évek legjobbjai, akkor tulajdonképpen illegálisan, engedély nélkül indulhattunk csak először Dél-Amerikába. Kedves vendég toppant be a minap szerkesztőségünkbe. „Innen a szomszédból”, Caracasból jött és sajnos még arra sem jutott ideje, hogy egy kicsit összeismerkedjünk, közös ismerősökről, barátokról váltsunk szót. „Sajnos csak tíz percem van!...” — mondta szinte bocsánatkérőén Andy Morton, majd minden bevezetés nélkül valódi kincseket vett elő, gyűjteményeinek talán legkedvesebb darabjait rakta ki egymás után az asztalra. „Nézzék ezt a kis zászlót” — mutatta elsőként. Ez állt rajta: „Honvéd SC— CB Flamengo 6—4, 19. 1. 57.” A magyar csapat 26 évvel ezelőtti caracasi mérkőzésének emlékére készült. „Micsoda nagy meccsek voltak — emlékezett vendégünk. — S utána mennyit beszélgettünk a fiúkkal... Sohasem felejtem el azokat a szép napokat...” Majd egy labda következett. Értékének bizonyítékaként mutatja: „Ezt még Puskás, az Öcsi is aláírta”... De a caracasi nylon zacskó alján még mindig lapult valami, mégpedig egy igazi piros-fehér mez, a hátán 7-es számmal! „Ebben játszott Bozsik... — magyarázta — De ezt is elhoztam maguknak, hiszen itt talán jobb helyen van. Meg aztán meg is akartam ajándékozni a szerkesztőséget, hiszen olyan örömmel olvasom a Magyar Híreket.”... Köszönetét sem várva sietve távozott. Igaz, előre bejelentette, csak tíz perce van ... Itt maradtunk az ajándékokkal... Az értékes sporttörténeti emlékű autogramokkal díszített labdát új belsővel élesztettük fel. A zászlókat megpróbáltuk kisimítani. S az emlékeket a túra egyik szereplőjével Sándor Károllyal, az MTK válogatott jobbszélsőjével próbáltuk felidézni... — Hát persze, ez Honvédszerelés. .. Piros mez, rajta keresztben két fehér csík. És 7-es. Ebben én játszottam — mondta Csikar. — De Csikar, ez a mez nem a Bozsiké volt ? — vetettük közbe. — Nem lehetett... Cucu az akkori számozás szerint jobbfedezetként mindig 5-ös mezben játszott. S az enyém, a jobbszélsőé volt a hetes. Milyen régen is volt. Immár 26 esztendeje. Az emlékek felidézéséhez jóformán kérdezni sem kellett, csak úgy ömlött belőle a szó... — Csodás volt Caracasban... — kezdte mintha csak tegnap érkezett volna Venezuela fővárosából. — Mindenekelőtt azért, mert ott végre tudtam aludni. Esténként szerencsére lehűlt a levegő és éjjel még takaróra is szükség volt. Nem úgy mint előtte Brazíliában, ahol a fülledt párás hőségben csak szenvedtünk, alig hunytuk le a szemünket. A számunkra oly szokatlan brazíliai nyárban, ahol egyébként régi álmaink váltak valóra. — Kezdjük azért az elején. Hogy is került a Honvéd csapatába? — Akkoriban két jó, mondhatnám világhírű gárda volt idehaza, a Honvéd meg az MTK, illetve a Vörös Lobogó, ahogyan akkor hívtak bennünket. Nos a Honvéd a hazai helyzetre való tekintettel engedélyt kapott arra, hogy a Bilbao elleni Európa Kupa mérkőzését külföldön játssza le. S Öcsiék 1956. november elsején el is indultak Bécsbe. Mi is "átszani akartunk, s vezetőink angliai, nyugat— Hogyan kerültek Venezuelába ? — Milánóban szálltunk repülőre. Östreicher Emil, a Honvéd akkori vezetője, a Real Madrid későbbi menedzsere szenzációs szerződést kötött. Az útiköltség és teljes ellátás mellett tízezer dollárt kaptunk egy-egy mérkőzésért. Óriási pénz volt ez akkoriban, hiszen egy dollárért egy gramm aranyat lehetett venni s az előzetes megállapodás szerint szétosztott pénzből új autót tudtam venni Becsben. Akkoriban 800 dollár volt egy Opel ára. Az igaz, hogy nem akárkik ellen játszottunk. A Flamengo— Botafogó vegyes volt az ellenfelünk. 8 én mind a hét mérkőzésen Nilton Santos, minden idők legjobb balhátvédje ellen játszottam. S Garrincha, a nemrég elhunyt világhírű sztár játszott náluk jobbszélsőt. Brazíliában óriási sikert arattunk. Csakhogy a magyar szövetség akkori ideiglenes vezetői, akik közül a hangadó Nagy Marcellnak már akkor zsebében volt a kivándorlóútlevele, a FIFA- hoz fordult, s a nemzetközi szövetség letiltotta a túránkat. Ekkor Venezuelában folytattuk, ahol az év eleji nagy ünnepek idején rendezett bikavidadalok mellett bennünket is szívesen fogadtak. Egy baseballstadiont alakítottak át részünkre, s összesen hét mérkőzést játszottunk. — Emlékszik az összeállításukra ? — Természetesen, mint ahogy minden meccs minden pillanatára jól emlékszem. Grosics Gyuszi védett, Rákóczi, Bányai és Dudás vagy Lantos volt a három hátvéd. Bozsik és Kotász a két fedezet, a csatársor pedig: Sándor, Kocsis, Budai Laci vagy Szusza, Puskás és Czibor. A hét mérkőzés mérlege döntetlenre alakult. Három alkalommal nyertünk, s egyszer döntetlenre játszottunk. Pályán kívül pedig nagyon feszült volt a hangulat, Ä hosszú évek ellentétei mind jobban kiéleződtek. De a pályán minden rendben volt, ha bírtuk. Csakhogy a kint élő magyarok majd szétszedtek bennünket. Hármasával-négyesével jártunk a társaságokba. Hajnalig beszélgettünk, vitatkoztunk, a jövőnkért aggódtunk. Köztünk lehetett ez a derék Andy Morton is, aki a mai napig megőrizte mezemet. Ha látnám, biztosan megismerném, s igazán örömmel szorítottam volna meg a kezét... Nehéz napok voltak. Az ott élő magyarok segítsége, támogatása nagyon sokat jelentett számunkra. — Hol fejeződött be a túra? — Bécsbe tértünk vissza, ahol a feleségek, menedzserek no meg kósza hírek, nem éppen barátságos hazai újságcikkek vártak ránk. Néhány játékos kivételével mindenki haza akart jönni. De azután többen engedtek a csábításnak. Maga Puskás Öcsi is megváltoztatta elhatározását a sajtótámadásoktól. Jómagam haboztam. A Real Madrid megbízottja, Samethier, az egykori válogatott hátvéd jött értem 140 ezer dolláros ajánlattál. Bernabeu elnök látott a francia—magyaron és még nem volt jobb szélsőjük. De azután fantasztikus honvágy kapott el. Ha valaki korábban erről beszél nekem, azt kinevetem. Azokban a napokban megtanultam, hogy a honvágy a legkomiszabb vírusos influenzánál is kellemetlenebb betegség. De nem tudtam határozni. Azután mint vízben fulladozónak a mentőöv, úgy jött ne-26
