Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-14 / 10. szám

MEZŐGAZDASÁGUNK

1982-BEN

— Sokan állítják, hogy a mezőgazdaság jó eredményeit a háztáji kisgazdaságoknak köszönhetjük. Igaz ez?

— Így nem. A mezőgazdasági össztermék értékben számított 30 százalékát termelik meg a háztáji gazdaságokon, állami gazdasági illetményföldeken, hétvégi kertekben. Ez valóban tetemes rész. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a harminc százalék: végtermék — amelynek fedezetét az esetek többségében a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok adják. Ugyanis a nagygazdaságok segítik a kicsiket alapanyagokkal, sokszor talajművelési munkákkal, állattenyésztésben a tenyészállatokkal, tápokkal. A szerződések rendszere anyagi előnyöket nyújt a kisgazdaságoknak. S ne felejtsük el, hogy az alkalmazott technológiákat is sokszor a nagygazdaságok adják. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok aktív segítsége nélkül a háztáji és kisgazdaságok nagy része életképtelennek bizonyulna.

— Miből áll ez a megtermelt harminc százalék?

— Elsősorban az állattenyésztésben nagy a súlya. A sertésállomány 60 százaléka van a kisgazdaságokban. A szarvasmarha már kisebb jelentőségű, mintegy 30 százalékos a részaránya. A nagyüzemi csirkenevelés elterjedése óta a háztáji baromfiállomány jelentősége viszonylag kisebb. A növénytermesztésben a háztáji gazdaságokban a fólia alatt termesztett növények a döntő jelentőségűek. Az ellátás szempontjából is, a jövedelem szempontjából is. A zöldségfélék, bogyós növények jelentenek itt még fontos terményfajtát. A gabonatermesztés itt természetesen kisebb jelentőségű, az ipari növények részaránya pedig elenyésző.

— Az állami gazdaságok a mezőgazdasági termelés mintegy 15 százalékát adják. Ugyanakkor úgy tekinthetjük őket, mint a korszerűbb technológiák bevezetőit, kikísérletezőit. Igaz ez a megállapítás?

— Régebben igaz volt, mára már egyre kevésbé. Amikor Magyarországon kezdtek meghonosodni a zárt termelési rendszerek, magas technológiákkal és garantált hozamokkal, elsősorban az állami gazdaságok rendelkeztek annyi beruházási alappal, hogy ezeket átvegyék, meghonosítsák. Az idők folyamán azonban egyre több termelőszövetkezet tört az élre, maguk is „rendszergazdákká” váltak egyes területeken.

— Kérem, beszéljünk néhány „jellegzetesen magyar” termék helyzetéről. A gabonafélékről, a sertéshúsról már volt szó. Mi a helyzet a paprikával?

— Sokáig a termelés növelése volt a fő cél és eközben leromlott a paprika minősége. Most, úgy tűnik, sikerült feljavítani a minőséget és állandó termelési szintet elérni.

— Hagyma?

— A Makó környéki hagyma nagyon híres volt. Itt a termesztés nagyon erősen visszaesett, évekig nem tudták megoldani a nagyüzemi, nagy termelékenységű termesztést és tárolást. Most a dughagyma mellett magról termesztett hagyma előállítását vezették be, úgy tűnik, sikeresen. — Egyébként Makón kívül az ország sok területén termelnek hagymát.

— Alma?

— Nagyon sok gond van vele. Sok új telepítésű almás fordult termőre az utóbbi években, ezért például tavaly akkora volt az almatermés, hogy egy részét sem tárolni, sem szállítani nem tudtuk. Erős selejtezésre van szükség az almásokban, a régi fákat, leromlott fajtákat meg kell szüntetni. Ez elég fájdalmas, de nincs más út. Nemcsak az egyes fák, de a fajták is elöregszenek idővel — ez történt például a jonatánnal. Itt komoly selejtezésekre, fajtafelújításra van szükség.

— Szőlő, bor?

— Két egymást követő évben két szélsőség: 1981-ben nagyon rossz, 1982-ben nagyon jó volt a termés. A borszakmában elsősorban a feldolgozás színvonalát kell javítani: a borkészítés technológiája erősen korszerűsítésre szorul.

— Csirke?

— A világpiacon leesett a broilercsirke ára. Ez érzékenyen érintette jó néhány gazdaságunkat.

— Meg kell szüntetni a csirketenyésztést?

— Szó sincs róla! Még mindig úgy állunk, hogy ha a tenyésztéshez szükséges energiát nem vásárolnánk meg és a takarmányozáshoz szükséges növényeket exportálnánk, akkor kevesebb jövedelmünk maradna, mintha a csirkét tenyésztjük és eladjuk — tehát még a jelenlegi nyomott árak mellett is ez a gazdaságosabb megoldás.

— Ügy tudom, hogy megszüntették a földek régi, „aranykorona” értékelését, és helyette új értékelési rendszert vezettek be. Miben jelent ez változást?

— A föld értékét két összetevő határozza meg: a talaj természetes termőképessége és a föld közgazdasági értéke. Az utóbbi évtizedekben mindkettő sokat változott. A termőképesség viszonyait jelentősen megváltoztatták a műtrágyázás hatásai, a talajjavítások és a talajvíz-szabályozások. A közgazdasági értékek is változtak: a piactól való távolság, az infrastruktúra helyzete is más lett néhány évtized alatt. A föld értékének meghatározását két lépcsőben végezzük el. A természetes termőképességet pontrendszerben fejezzük ki — ennek jóváhagyott módszere van, gyakorlati megvalósítása 1985-ben kezdődik. A közgazdasági érték meghatározásán most dolgozik egy akadémiai kutatócsoport — ennek végleges sorsáról csak néhány év múlva, a modelezések befejezése után dönthetnek az illetékesek.

— Köszönöm az interjút.

SÓS PÉTER JANOS

FOTO: MTI

A szerény, polgári származású Hutyra Ferenc 1860. szeptember 6-án Szepeshelyen született. Személyében a magyar állatorvos-tudomány máig legnagyobb alakját idézzük fel.

Hutyra eredetileg kórboncnoknak készült. Első munkahelye is a budapesti egyetemi orvoskar kórbonctani intézete volt, ahol Scheuthauer tanítványa, majd tanársegéde volt. Ebben a témakörben jelentek meg első publikációi is. 26 éves, amikor 1886-ban kézhez kapja adjunktusi kinevezését, mellyel az akkori állatorvosi tanintézet kórbonctani osztályának élére került. Az állatorvoslás iránti egyre mélyülő vonzalmát jól mutatja, hogy az egyidejűleg felajánlott, sokkal előnyösebbnek ígérkező szülészi kinevezéssel szemben mégis a szűkös, hiányosan felszerelt, rendkívül elmaradott állattani kórbonctan osztályt választotta.

Főnöke itt Czakó Kálmán lett, aki ugyan a kórbonctan tanára volt, de főként az általános kortannal, a gyógyszertannal és a növénytannal foglalkozott. E változatos érdeklődési körön belül Czakót a növénytan érdekelte leginkább: ő alapította és vezette a Magyar Királyi Állami Vetőmagvizsgáló Állomást is. Mindebből az következik, hogy Hutyra nemcsak szabadon foglalkozhatott az állatorvosi kórbonctannal, de ezt a munkát rajta kívül nem is igen csinálta senki. Az állatgyógyászat az orvosi szakterületek között egyébként is a lehető legalacsonyabb presztízsnek „örvendett”; a terület előadói maguk is szívesebben foglalkoztak humán gyógyászati szakokkal. (Az állatorvosképzés csak 1890-ben kapott szervezetileg is önálló intézményt.)

A magyar állatgyógyászat társadalmi megbecsülésének évszázados hiánya talán meglepő, hiszen azt gondolhatnánk — s teljes joggal — hogy egy agrárországban, amelynek fontos kiviteli tétele az élőállat és a hús, nagyobb figyelmet kap az állategészségügy. Ám a magyar állattartási szokásokat a „rideg” rendszerek, az extenzív szemlélet jellemezték. Ez a helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor a nyugat-európai vásárlók egyre több higiénés kifogással illették a magyar állatexportot. A magyar gazdaságot rövidesen érzékeny veszteségek érték, s Hutyra kapta a feladatot: a magyar állategészségügy tarthatatlanul alacsony színvonalának felemelését Ehhez mindenekelőtt alapos tanulmányokra volt szükség. Hutyra Ferenc európai szemlére indult. Meglátogatta Ausztria, Németország, Dánia, Belgium és Svájc állatorvosi intézményeit. 1887-ben hazatérve megszerezte állatorvosi oklevelét, majd a kórbonctan nyilvános rendkívüli tanárának is kinevezték.

Rövidesen megjelenő kórborctani kötetében már újszerű szemléletének erőteljes megnyilvánulásai figyelhetőek meg. A magyar orvosi szakirodalomban a legelső kórbonctani munkát Hutyra Ferenc írta, s könyvében már fontos szerepet kapott a háziállatok boncolásának kérdésköre. A kötet nagy szakmai sikert aratott. Hutyrát egycsapásra elismerte és méltányolta az orvosi kar: 1888-ban őt nevezték ki az állatorvosi belgyógyászat nyilvános rendes tanárává.

Kórbonctani tudását belgyógyászként is kamatoztatta. Figyelme ettől kezdve mindenekelőtt állat-járványtani problémákra irányult. Elkészült „A háziállatok fertőző betegségeinek oktana” című kis könyve, amely igen keresett kiadványnak bizonyult. Majd elhatározta, hogy befejezi elődje, a fiatalon elhunyt Azary Ákos félbemaradt állatorvosi belgyógyászati kézikönyvét. 1894 és 1898 között három kötetben, mintegy 1500 oldalon adta közre az „Állatorvosi belgyógyászat”-ot, amely már a századvég állatorvosi belgyógyászatának legmagasabb színvonalát tükrözte.

Hutyra Ferencet a „magyar állatorvosi

18