Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-30 / 9. szám
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A MAGYARORSZÁGI RENESZÁNSZ (1470—1541) Ez év február 24-én nyitották meg a „Mátyás király és a magyarországi reneszánsz, 1470—1541” című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. A közel ezer tárgyat számláló bemutató az ausztriai Schallaburgban az előző évben hat hónapig vendégeskedett. A magyar múzeumügy először vállalkozott ilyen nagyszabású, egy egész korszakot, sőt egy stílus és szellemiség közép-európai kezdeteit föltáró kiállításra. A nagyszabású vállalkozáshoz igen értékes segítséget kapott osztrák múzeumi és tudományos köröktől. A kulturális érdekek itt különösen összehangzottak. Mátyás öt évig, haláláig Bécsből kormányozta birodalmát és ebben a korban Magyarország felől is áramlott Ausztriába az itáliai humanista, reneszánsz ízlés és szellemiség. A schallaburgi későreneszánsz várudvar és a vár termei megfelelően keretezték a Mátyás- és a Jagello-kor legszebb emlékeit A magyar turisták már itt is lelkesen látogatták a rendezvényt, amelyet közös osztrákmagyar tudományos ülésszak zárt. A budavári palota sem bizonyult rossz keretnek a kiállításhoz, amely anyaga nagy részét tekintve ide valójában haza érkezett. A Hunyadiak korában ugyanis a Corvinakönyvtár kötetei, a márvány faragások, a majolika tálak és az ötvösműveknek nem kis része, a textíliákkal együtt éppen itt voltak otthon. Amit New York, London, Párizs, Berlin vagy München legnagyobb múzeumai az ausztriai kiállításra kölcsönöztek, ide is továbbadták. Néhány külföldi kölcsön hiányzik csak a korábbiakból — de ezeket igazán bőségesen pótolja a magyar múzeumoknak és gyűjteményeknek — különböző okokból — Schallaburgba ki nem vitt anyaga. A Corvinákból sem volt látható egyszerre együtt ennyi — jószerivel Mohács óta. Sok a vörösmárvány kőfaragvány-töredék és a remek reneszánsz díszitőszobrászati mű. A visegrádi királyi nyári palota nagy díszkútjának megmaradt részei mellett látható az egésznek a rekonstrukciója is — makettban. Ilyen alkotás még Itáliában sem élte meg eredetiben korunkat. Szinte teljes a Mátyás-ikonográfia. Öt magát sokszor, apját, Hunyadi Jánost, többször és fiát, Corvin Jánost is ábrázolták érmeken, képeken, könyvekben és szobrokban. Szép és ifjú feleségének, Aragóniái Beatrixnek szoboremlékei sem hiányoznak. A kerámia, a fegyverek, a díszpajzsok és eredeti dokumentumok, pénzek, ruhák után újszerűt nyújt a kiállítás a díszes nemesi és városi adománylevelekkel. Ezeknek gazdag, színes címeres miniátormunkája megannyi remekmű. A magyar művészet történetének pompás fejezetével találkozhat általuk a látogató. Mátyás király kincstárából — pontosabban díszedényeiből kevés maradt. Ezeket is bemutatja most a kiállítás — és a kor ötvösművészetét is. íme az a terület és művészi műfaj, ahol az olaszos ízlés alig szüremkedett be. Csupa későgótikus úrmutatót, pompás magyar filigrános és sodronyzománcos kelyhet, ékszereket láthatunk — köztük csak egyetlen egy igazi reneszánsz stílusú úrmutatót, amely alighanem egykorú import. A hazai ötvösművészet kialakult és közkedvelt remek formái és gyakorlata oly erős volt, hogy az új olasz stílus alig vagy csak igen kevéssé érvényesülhetett itt. A táblaképek és faszobrok kevésbé számosak. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria kölcsöne és néhány budapesti darab tanúsítja, mennyire mértékadóvá lettek a hazai olasz példák. Áz erdélyi gogánváraljai —. a legkorábbi megmaradt festett magyar — famenynyezet egyharmadát (16 táblát) erre az alkalomra restaurálták. Alatta ez alkalommal intarziás bútorok foglalnak helyet. Az a kesergés, hogy Magyarország régi kincseiből szinte minden elpusztult, igaz ugyan — de vannak különös kivételek. A régi textiliák ilyenek. Az egykori királyi udvar reneszánsz fényéről ugyanis biztosan azok a trónkárpittöredékek vallanak a legjobban, amelyeket az idők folyamán miseruhává alakítottak át. A kor legszebb szőttesei ezek, elbűvölő az előkelőségük és csodálatos rajzuk. Bár töredékesek az eredeti állapotukhoz képest, még mindig igen jó állapotúak. A rájuk hímzett domborművű figurák, gyöngyös díszek a kitűnő újabb restaurálásnak köszönhetik szinte eredeti ragyogásukat. A miseruhák sora csupa nagy műből áll — s jó tudni, hogy ennek a sornak a hely szabott határt; — mert több, semmivel sem szerényebb van még meg belőlük. A súlyos (két és fél kilós) osztrák, tudományos igényű és gazdagon illusztrált katalógusnál (ezt is árusítják még a kiadványok között, utánnyomásban) a magyar nyelvű és kiadású katalógus szerényebb ugyan, de tartalmazza a kiegészítéseket is. A látogatottság a hétvégeken nincs tízezer alatt, s az érdeklődés még mindig növekedőben van. A címben foglalt korszakhatárok idejéből származó eredetiek mellé pedig még egy kiegészítő kiállítás is járult. A Hunyadi családból való nemzeti uralkodó utóéletéről szól ez, festészetben és grafikai műfajokban. Az áttekintés a 17. századi ábrázolásokkal kezdődik és a 20. századig számos — többször kiemelkedő értékű — művet sorakoztat föl. A Mátyáskultusz ezeknek a tanúsága szerint a hazai művészetben megszakíthatatlannak mutatkozott. A legkorábbi magyar nemzeti — és meg nem valósult — emlékmű terve csakis Mátyás emlékének szólhatott és Marco Casagrande és Ferenczy István versenyezett megvalósításáért. Közel másfél évszázaddal ezelőtti terveik ma egymás mellett állnak. A múlt század második felének ábrázolásaiban a király valóságos diadalutat járt. Végül megvalósult az emlékmű szobrászatban annyira óhajtott monumentális és hatásos emlékműve is, Fadrusz János lovas Mátyás-szobra szülővárosában, amelynek a felállítottnál kisebb léptékű eredeti öntésű változatát is bemutatja a kiállítás. Mindez most a nagy kiállítás bevezetőjeként látható. Ezen áttekintés lényege a tudati folytonosság elénk tárása: az, hogy a középkori magyar állam utolsó, valóban nagy alakját, környezetét, műveltségét idézzük, bemutatható sokszínűségének egységében. MOJZER MIKLÓS 24
