Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-30 / 9. szám
I t. A MGYOS2 25. jubilőris közgyűlésének elnöksége 1927-ben 2. Az OMGE kongresszusa 3. Az ORION gyár szerelőiemre a harmincas években 4. Gömbös Gyula a Polo-klubban 5. Az ORION hirdetése 1938-ból 6. Aratás csendőri felügyelet mellett 7. A budapesti OTI bérház épülettömbje, 1933—35 8. Vásár a Corvinban, 1927-ben REP ODUKCIÖ: SZVOBODA PEREN< nak csaknem felét tette ki. Az egykori birodalom maradványaként, részben a bürokrácia burjánzása miatt, megnőtt az alkalmazotti, tisztviselői réteg. A tisztviselők kb. egyharmada az állam, a közigazgatás szolgálatában állt. A társadalom szerkezete olyan piramishoz hasonlított, amelynek csúcsát valamivel több, mint ötszáz arisztokrata, nagybirtokos (Esterházy, Zichy, Pallavicini, Festetics stb.) és kb. ötven finánctőkés (Chorin, Kornfeld, Vida, Weiss stb.) család foglalta el. A piramis talpát az egymilliónál több városi proletár, főleg ipari munkások és bányászok, valamint a mezőgazdasági cselédek, munkások, csak töredékfölddel rendelkezők foglalták el, csaknem egymilló család! Közöttük helyezkedett el a középosztály, a városi és falusi kisárutermelők ugyancsak tekintélyes tömege. A városi kispolgárság (kiskereskedők, kisiparosok, kistisztviselők) közel 350 000 családját számban csaknem megközelítette a birtokos parasztság. A legmódosabb családok száma félszázezer körül mozgott. Már a csúcson is, de méginkább a középrétegeken belül kitűnt a társadalom kettős tagolódása: a „történelmi”, a „tradicionális” rétegek és a tőkés fejlődéshez kötődő polgári, munkás csoportok elkülönülése. A jól menő tőkés, kereskedő, iparos társadalmi presztízse nem vetekedhetett a vele azonos, vagy akár alacsonyabb gazdasági szinten álló birtokos, tic7t.viselő tekintélyével. Az „úri magyar” társadalomba a belépőjegyet változatlanul a gimnáziumi érettségi adta, ami azonban nem jelentett feltétlenül befogadást. Különösen nem a jórészt zsidó származású városi polgárságnak, kereskedőnek, gyárosnak. Továbbra is erősek maradtak a feudális hatások: a származás, a cím, a rang fontosabb volt, mint az egyéni teljesítmény és siker. A köszönésben, megszólításban éppúgy, mint az élet más területein, kasztszerűen finom megkülönböztetések érvényesültek. A tekintélyelvet az állam, az oktatás, az erkölcsnevelés, az egyház is erősítette. A minden társadalom létéhez nélkülözhetetlen szilárdságon túl is merev volt a magyar társadalom, hiányzott belőle a felemelkedés tágabb lehetősége. A módosabb parasztok fiai tanítói, papi pályán léphettek előre, a szegényebbeknek az állami nyugdíjjal járó postai, államvasúti alkalmazás, a csendőri szolgálat kínálta a „karriert”. Az agrárszegénység a városokba áramolva szakképzetlen, betanított gyári munkásként találhatott kiutat. A mobilitás erősen korlátozott volta, a cím- és rangkórság, a tekintélyelv, a származás ereje, az „úri társadalom” elkülönülése miatt nevezte Szekfű Gyula, a korszak legnagyobb hatású történetírója a két háború közötti magyar társadalmat neo-barokk társadalomnak. L. NAGY ZSUZSA 13
