Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 6-7. szám
Szívemből szeretem és mélységesen tisztelem Madáchot. S ha már olyan megbecsülésben és örömben lehetett részem, hogy innen-onnan tizenöt évig játszhattam Ádámot, sokféle rendezésben és sokszáz előadáson, akkor a balszerencséből is ki kell vegyem a részemet, mely minden embertársammal közös: telnek-múlnak felettem az évek, s míg a prágai Kepler-kép egyre közelebb kerül hozzám, mélyül és finomodik, a paradicsombéli siheder, a kölyökfáraó egyre távolodik. Hevesi Sándor ezt írta a Tragédia 1923-as felújítása előtt: „Ilyen műnek nincsen soha végleges előadása. — A mostani repriz sem lehet az. Ez is csak kezdet, elindulás, új interpretálás és ábrázolás felé, melynek idő kell, hogy teljesen kiérlelődjék. Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.” Egyetlen magyar klasszikusból sem forog közszájon annyi idézet, mint a Tragédiából. A mi népünk mondja, érzi, szereti Madáchot. Nem emlékszem, hogy valaha is üres vagy fél ház előtt játszottam volna a Tragédiát. Ez az egyetlen darab 25 éves színészmúltamban, melynek valamennyi előadásán kint függött a tábla: Minden hely elkelt. Legutóbb Szegeden, a 7500 személyes nézőtéren minden este 9000 ember ült. Máig sem értem, hogyan helyezték el őket. De máig is örömöm — akár hátranézek, akár előre —, hogy annyi tízezer emberrel ismertethettem meg Ádám küzdelmeit. Németh László azt írta egyszer: „Megtévesztő a cím. — Az Ember tragédiája. — A bukásra viszi át a hangsúlyt. Pedig a mű azt hangsúlyozza, amit az utolsó mondat. Lám: ez az ember. Akkor is küzd, ha erőfeszítései eredménytelenek. Akkor is kitart maga mellett, ha a kozmosztól csak egy bólintást kap biztatásul.” * Az űrben. Lucifer könnyedén bírja az iramot. Ö nem fizikai erőből repül. De most ő is izgatott: soha nem érezte még ilyen közel győzelme pillanatát. Hát nem vágytál-e — menten a salaktól — Magasabb körökbe? Ádám: Az igaz . . . de ily . . . ridegnek . . . Nem képzelém feléjök utamat! Didereg, összevonja testén karjait: E tér oly puszta ... olyan idegen.. Most sír fel belőle a Falanszterkép végének tragédiája: az utolsó pillanatban Lucifer eltépte Éva mellől Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét?! . . . Hideg borzongat... Lucifer. Lucifer itt szúrja bele a végsőnek szánt nagy injekciót: Ha eddig tartott csak nagy hősiséged, Ügy térjünk vissza porban játszani! Ádám minden erejét összeszedi az utolsó, nagy iramodásra: Ki mondja ezt? — előre hát!... előre! Most fogy el az oxigén. Megtorpan. Fuldoklik: De hajh ... mi ez? ... Lélekzetem szorul. .. Erőm elhágy ... Eszméletem zavart... És megszólal a Föld szellemének szava: Itt a sorompó! Eddig tart hatalmam! Térj vissza: — élsz! Hágd át: — megsemmisülsz! A felelet már nem dinamikus hang ereje, ez inkább az érzelem, az intellektus szava. Tehát suttogva is szuggesztívebb: 36
