Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-02 / 6-7. szám

1. At egyik - nem is apró siker: sikerült kialakítani és a könyvek ezreivel megtölteni a szabadpolcos könyvtárat. Itt tartják a magyarórákat..,

2. Haracsi Miklós: „Ezen a mostoha helyen a leg* apróbb sikernek is örülünk I"

3. „Ott most épül az új tornaterem, itt meg a torna*

terem: két bordásfal a folyosón"

FOTO: TAM LÁSZLÓ

riya tíz-tizenkét százaléknyi. Ámi niég akkor is igen magas szám, ha tudjuk, hogy ezeknek äz iskoláknak egy részét körzetesítették, aza2 megszüntették, és az ott dolgozó nevelőkét máshová helyezték.

De nemcsak a jobb iakás, a kulturáltabb környezet (esetleg csak az ezek utáni vágy) húzza a nagyobb, városiasabb települések felé a pedagógusokat. És nem is csak az, hogy senki sem akar a végleges letelepedéssel egyben kiszolgáltatottjává lenni — esetleg — egy kiskirály igazgatónak vagy tanácselnöknek. Nálunk a pedagógusok kereken 80 százaléka nő, és a falun élő és dolgozó értelmiség főként pedagógusokból áll. Akad még rajtuk kívül néhány agrármérnök, állatorvos, tanácsi tisztviselő, de éppen az a réteg hiányzik, amely javarészt férfiakból kerül ki, a műszaki. Márpedig simiíis simili gaudet — a hasonló a hasonlónak örül —, a tanár- és tanítónők, ha bevallják, ha nem, vagy pedagógushoz vagy más értelmiségihez szeretnék kötni az életüket. De férfiértelmiségi, különösen szabad, nőtlen, aligha akad. A városban persze más a helyzet. Aztán mi történik, ha a pedagógusnő nem pedagógus férjét máshová helyezik? Ez bizony eléggé gyakran előfordul: egyesül két téesz, összevonják a tanácsot, előléptetik az orvost — és a pedagógusfeleség már búcsúzik is az iskolától, költözik a férjével — ha úgy tetszik: a férje után — a székhelyközségbe vagy a városba.

Igaz, nemcsak az orvost vagy az agrárszakembert, hanem a pedagógust is előléptethetik. Falun azonban ez sem egyszerű. Ha az igazgató és helyettesei jól dolgoznak vagy legalábbis megfelelnek, akkor az előléptetés a megtisztelt pedagógus számára ismét egyet jelent a munka-, mi több, a lakóhely-változtatással.

Második beszélgetés

— Nagydobszán 1972-től 1977 augusztusáig dolgoztunk. Aztán, elég váratlanul, kerültünk ide, Somogyhárságyra. Éppen Pécsről jöttem haza, oda jártam be gépkocsivezető-tanfolyamra, és alig tettem le magam, beállított az igazgatóm, meg a járási művelődésügyi osztály vezetője, hogy szeretnének velem egy kicsit beszélgetni.

— Meglepődött?

— De még mennyire! Ügy is mondhatnám, hogy megijedtem. Mert azért nem divat az, hogy a járási osztályvezetők meglátogassák otthonukban a heosztott pedagógusokat. Mit akarhatnak? Mi bajt csinálhattam? — csak ez forgott a fejemben, amíg a tiszteletköröket jártuk egymás körül. Végül kibökték: azt szeretnék, ha elvállalnám az egyik szomszédos községben az igazgatói tisztet.

— Nem kell kérdeznem, elvállalta-e, hiszen itt találtam. De firtathatom-e, hogy miért vállalta el? Rossz volt ott? Nem a szakjukat tanították? Vagy a lakás nem vált be?

— Hideg, hideg, hideg! Nagyon szerettem ott dolgozni, pedig akkoriban még kilenc tagiskolánk volt, és nekem mint úttörőcsapatvezetőnek hetenkint legalább egyszer mind a kilencet végig kellett járnom. Igazgatómmal, a Kolics Palival voltak ugyan néha öszszezördüléseim, de ezek hozzátartoznak a munkához. Baj van ott, ahol ilyen nincs, és végül: mindketten a szakunkat tanítottuk ott is.

— Hát akkor?

27