Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-02 / 6-7. szám

úgy él tovább, hogy még a járóbeteg-rendelésén megjelenő emberpalánták is kapnak ajándékot karácsony ünnepén. Nem azért, mert most már ,,olyan jól megy” nekünk. Hanem, mert a szeretet simogató légköre lengi be a kórházat. Dr. Petényi Géza orvosi ars poeticáját vallja maga is: „először a beteget kell ellátni; csak aztán jön a tudomány”.

Kevés nagyobb fájdalma lehet egy szülőnek, mint amikor gyermeke beteg. Olyankor nincsenek szabályok, leküzdhetetlen akadályok, akkor nincsen kérem, csak azonnal van. így ismerkedtem meg dr. Kemény Pállal. Késő este volt, én türelmetlen voltam és felindult. Ő mosolygott. Gyermekem fejét a tenyerébe fektette, a kis, lázas test megpihent, a sírás szipogássá csendesült. Akkor figyeltem fel a kezére, amely mindig simogatásra, óvásra mozdul.

Vajon mitől ilyen adakozó, nyitott ember?

Ilyen könnyen tud felejteni? Munkatábort, megaláztatást, pofont, éhséget, kiszolgáltatottságot. Egy munkaszolgálatos egység századorvosaként maga is betegen, vállalta egy súlyos kórban szenvedő sorstársa Budapestre szállítását. Akkoriban szinte az egyetlen menekülési lehetőség a biztos halálból, letépni a sárga bélyeget a kabátról és eltűnni, ha van hová. Ezt diktálná a józan ész, az élni akarás. Alighanem így gondolkodna mindenki. De ő egyszerűen nem tudta sorsára hagyni betegét. A szökés később sikerült, barátoknál és a razzia elől egy zuglói csatornába húzódva élte meg a felszabadulást.

1956-ban a Tűzoltó utcai gyermekkórházban, a tűzfészek kellős közepén, pincében ápolták a beteg gyerekeket és a sebesülteket. Aki csak tehette, menekült. Kemény Pál maradt, a betegeket megint csak nem tudta sorsára hagyni.

„A gyerekeinknek is, csak amikor már nagyobbacskák voltak, akkor meséltük el ezeket a szörnyű éveket.”

Gyermekhalál.

Megrendítő, értelmetlen, fölfoghatatlan. Aki gyógyítani akar, aki menteni akar, annak még inkább. ,,Megtettem-e mindent?” Ebben a kérdő mondatban szilárd erkölcsi tartás van. Éppen mert nem kijelentő mondat. Olykor mégis kínzó gondolatai támadtak. Pedig amit tudott: tudást, tapasztalatot, időt, energiát, magánéletet sem kímélve, mindent megtett. Gyermekonkológiára és -leukémiára szakosodott. A daganatos és a vérképzőrendszeri betegségekről viszonylag keveset tud a tudomány. Ez a két kór szedi a legtöbb gyermekáldozatot. Ezek megismerésére és gyógyítására szentelte az utóbbi éveket. Mint a kórház igazgatója, magára vállalta a tragikus sorsú gyerekek szüleinek értesítését. Ezek a látogatások és beszélgetések viselték meg a legjobban. És úgy hiszem, ezek ösztökölték.

Az ilyesmit nehéz átvészelni, leginkább foglalkozási ártalomnak minősíthetnénk. A felesége szerint, amikor esténként, vagy éppenséggel hajnalban belépett az ajtón, minden az arcára volt írva. A gyermekei, és ma már az unokái is tudják, melyik gyerek, hogyan érzi magát a kórházban. Szakbarbár? Nem hiszem. Számára ez volt a teljes élet és az ma is. A gyógyítás.

Az igazgató szobája mellett emléktábla. 1979-ben a kórház jubileumán állíttatta Flesch Ármin emlékének, akit példaképnek tekint ma is. De maga is, az ő élete is példaadó: minden lebeszélés ellenére János fia az apja hivatását választotta.

Egy albumot nézegetünk: mosolygó gyerekek, a kórházi rácsos ágyba kapaszkodó kis kezek, gyerekbetegeket átkaroló orvosok, ákombákom színes rajzocskák. Ezzel a színes fotóalbummal búcsúztatták beosztottai és kis betegei a nyugdíjba vonuló orvos-igazgatót. Magas kormánykitüntetést is kapott, amely ki tudja hányadik a sorban, de erről nem beszél szívesen.

*

Januártól reggel hétkor kel, bekapcsolja a rádiót, megissza a kávéját, aztán odalép az ablakhoz és a Váci úti villamosmegálló felé tekint.

Januártól nyugdíjas.

LINTNER SÁNDOR

FOTO: CSIGÖ LÁSZLÓ

rült forgalomba, de használják számos más országban is; az angol gyógyszertárakban Eldepryl néven kapható.

A szert ma a Parkinson-kór, e reszketéssel, izommerevséggel, néha mozgásképtelenséggel, nyálfolyással járó súlyos betegség kezelésére használják. A Lancet című tekintélyes angol orvosi hetilap szerkesztőségi közleményében javasolja a deprenil használatát más, korábbi gyógyszerekkel kombinálva a Parkinson-kór kezelésében, és hasonló álláspontot foglalt el a legnagyobb amerikai gyószertani kézikönyv legújabb kiadása is.

Mindezt hosszú és szerteágazó kutatómunka előzte meg, melynek érdekes és jellemző vonása, hogy — amint ez az alapkutatásban szinte törvényszerű — kiindulópontja, eredeti célja egészen más volt. Knoll professzor évtizedek óta foglalkozik a tanulási folyamat élettani törvényszerűségeivel és gyógyszeres befolyásolásának lehetőségével. Már a 60-as évek elején a Chinoin Gyógyszergyár vegyészeivel együttműködve, kidolgozott egy sor űj vegyületet a kísérleti állatok tanulási képességének serkentésére. E vegyületsorozat. egyik tagja volt a deprenil is. Kiderült: ennek az anyagnak egyik fontos tulajdonsága, hogy gátolja egy agyi enzimnek, a monoaminooxidáznak a működését. Ennek az enzimnek az a funkciója, hogy elbontja az idegszövet által termelt szabályozó ingerületátvivő anyagok egy részét. Ha a bontó enzim működését megakadályozzuk, akkor ezeknek a szabályozó anyagoknak az élettartama az agyban megnő, és ez jellemző pszichés változásokat eredményez: a kísérleti állatok például ilyen körülmények között könnyebben tanulnak meg bizonyos feladatokat.

Régóta ismeretes, hogy a depressziót, ezt a súlyos kedélybetegséget a monoaminooxidáz enzimbénítóval szintén eredményesen lehel kezelni. Az ilyen célra használt régebbi gyógyszerek azonban nem váltak be, mert az enzim nemcsak az agyban, hanem sok más szervünkben is fontos szerepet játszik, és általános bénítása súlyos mellékhatásokat eredményezhet. Amikor angol kutatók 1968-ban leírták, hogy a monoaminooxidáz enzim a szervezetben nem egységes, hanem legalább két formája van, Knoll és munkatársai rövidesen kiderítették, hogy a deprenil az enzimnek csak egyik, B változatát gátolja. Mind a mai

napig a deprenil az egyetlen bénítója ennek az enzimfajtának, ezért a biokémikusok a világ minden részéről Magyarországról kérnek anyagmintákat enzimológiai kutatásaikhoz. Gyakorlati szempontból viszont az a döntő, hogy a bélben az enzim másik, A-val jelölt változata fordul elő — ez különböző, a táplálékban előforduló vérnyomásemelő anyagokat bont le — amit a deprenil nem bénít meg. A deprenil tehát a vérnyomás-emelkedés veszélye nélkül fejtheti ki hatását az agyra.

Az enzim B változata által elbontott anyagok, mint pl. a dopamin, nemcsak a kedélyállapot szabályozásában, hanem az izommozgás agyi irányításában is fontos szerepet játszanak, s azt is megállapították, hogy a Parkinson-kór lényege a dopamin hiánya bizonyos agyi területeken.

A deprenilt (Jumexet) ma a Parkinson-kór kezelésére használják az orvosi gyakorlatban, de folyamatban vannak már a gyógyszer depresszióellenes hatásával kapcsolatos klinikai vizsgálatok is.

PETŐ GABOR PÄL

(A Népszabadság cikke nyomán)

23