Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
Pétör köszönt: — Isten álgya mög kigyelmedet. A gazda előrenézett: — Aztán vigyázz, legalább jól beszéjj vele.... Estére a gyevi határba ért Pétör, reggelig le se tért az országútról. Akkor egy kicsit megpihent. Kocsi haladt el iránta. —• Messze van-é még a Nagyék tanyája? — szólt oda az árok partjáról. Az ember a lovak közé suhintott, azután elmutatott az ostorral: — A mán az üvé — szólt le, aztán előrefordult. A Pétör szíve hangosan dobogott. Csöndes méltósággal köszöntött azért be az idegen tanyába. Hogy üsmernék-é olyan valakit, akinek Mucsi Julis a neve. Hogyne, itt van. — Éppen ténnap mönt el az emberihön, mer a mög másutt szógál... Pétör előtt tótágast fordult a világ, s úgy érezte, hogy mögötte süllyed a föld. Az idevaló asszony elébe állt, letette a dézsát, és megtörülte kötőjében a kezét: — Oszt tán éppen űtet keresné? — kérdezte, és jobban megnézte Pétört, — Ut gondoltam... — mondta Pétör. — Merthogy üsmerősöm.... — Az? — Az. — Nohát elmönt, oszt csak hónap gyün vissza. Elmönt az uráhon. Pétör megindult. A dűlőn eltért, átvágott a szántáson. Mire megint a gyevi határba ért, szakadt róla a veríték, keze-lába elzsibbadt, a melle meg valósággal zihált. Merthogy elkerülték egymást, az most már bizonyos, de ha siet, talán még ott tanálja, vagy éppen útban éri. Leginkább kocogott, így űzte magát estig. Tűz lobban fel benne, amikor riadt, hogy még csak Körvélyes alatt jár. Elméjében fölmérte a még hátralevő utat, pillanatra megállt, öszszekucorodott, horkantani akart, hanem az égő fájdalom forró szűköléssel szakadt ki csak belőle. Pitymallott, amikor a tanyába ért. A kölök éppen itatott. Pétör megállt, és a szemébe nézett. Az elértette az esdeklő, szinte fuldokló állati tekintetet, és kabátja ujjával elmázolta az orra alját: — Julis néni mög itt vót, ténnap estig várta kendet... Pétör megingott. Hiába volt hát minden, csakugyan elkerülték egymást. Az istállóig bírta, ott leroskadt a vacokra. Nagy sokára tért magához, és szótlanul dolgozott egész nap. Este a boglya alá feküdt, és várta a csillagokat. Amikor aztán kigyúlt mind, megjelent Julis is, karján a kisgyerekkel. — Ej... — mondta félálomban Pétör —, hogy elkerültük egymást... — El... felelt mosolyogva az asszony. Pétör a Julis szájára nézett, az olyan különös, furcsa melegséggel illatozott. — Ugyan, ugyan hát tán mög sé csókolja kend___— hajolt közelebb szégyenlősen az asszony, és nyújtotta Pétörnek a gyereket. Pétör a gyerek után nyúlt, és ebben a pillanatban felébredt. —« Julis! .... szólította az aászonyt. Hanem az, a másik árva nem felelt. Már messze valahol a gyevi határban járt, és nézte maga előtt az utat, amelyre lopva lehullatták fényüket az égi csillagok. 37
