Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
KELL GAZDAGABBÁ TENNÜNK természet értékeivel... Az „ideális” város felépíthető, ha nincs bennünk tehetetlenségérzés és túl nagy teher a múltból. — Egyik könyvében — a Látás nyelvében — azt írja: „a jelen távlatainak megfelelő új egyensúlyt kell megteremtenünk, s ezt csak a valóban modern ember viheti véghez sikeresen.” Milyennek képzeli a valóban modem embert? — szól egy következő kérdés. Kepes György, a teoretikus most sem vállalkozik holmi meghatározásra. Korábban már idézte Mallarmét: „Meghatározni: gyilkosság...” — Csak csinálhatjuk a jövőt — mondja — de előre nem találhatjuk ki. Mégis — mi művészek is — hosszú ideig csak az új technológiákra koncentráltunk, a jövőre gondoltunk, anélkül, hogy a jelent megértenénk. Pedig a ma környezetét kell gazdagabbá tennünk, mert nem csak a termé-A SZERZÓ ÉS NOVOTTA FERENC FELVÉTELEI szét, érzékvilágunk is el van szenynyezve... A hallgatóság soraiból újból a Látás nyelvét idézik: — „A vizuális kommunikáció egyetemes és nemzetközi.” Ugyanakkor a képi kifejezésnek nyilván vannak nemzeti sajátosságai. Az ön művészetében milyen nyomot hagyott magyar származása? — A kezdet sok értelemben formálta későbbi gondolkodásomat. A gyermekkori emlékek, a nosztalgia a magyar táj iránt. Én a gyerekkoromban megélt egyszerű létkörülményekben is olyan értéket érzek, aminek van nemzetközi jelentősége. Például a tekintetben, hogy az új technikát nem szabad szent szimbólumként kezelnünk. Látnunk kell, hogy mit jelent tágabb összefüggésekben. A nemzeti és a nemzetközi kultúra nem ellentétek, az érzés és gondolatvilágnak vannak változó és állandó tényezői. Amerikában sok fiatal technikai fetisiszta. Pedig az ember józan kell, hogy legyen, nem szabad felejtenie az állandókat... — Előadása során sok szó esett a Center of Advanced Visual Studies tevékenységéről, amelynek évekig igazgatója volt, Most mivel foglalkozik? — Collage-ember vagyok, sok mindennel. Próbálom összeegyeztetni — egész pályám során ezt tettem — egyéni világomat a közösség világával, a személyest és a közöst együtt érezni, csinálni. Máskülönben — teszi hozzá mosolyogva — én régi fajta festő vagyok, még képeket is festek. A szentendrei konferencia szervezői megkérték Kepes Györgyöt, hozzon el műveiből egy kamarakiállításra valót. Régebbi képet egyet sem hozott. Csak legújabb munkáiból volt hajlandó válogatni. Mint valaki megjegyezte: ez kemény lecke az ifjabb korosztályoknak. — balázs — KOLOZSVÁRI MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS A XVIII. század utolsó évtizedének Erdélyében két jelentős művelődési eseményre került sor. Az 1791-es erdélyi országgyűlésen Aranka György felvetette az erdélyi magyar nyelvművelő társaság létesítésének a gondolatát; ugyancsak ő szorgalmazta a magyar nyelvű színház létrehozását. Az erdélyi magyar nyelvművelő társaság Bécsbe felterjesztett tervét sohasem hagyták jóvá, a színházügy viszont szerencsére nem tartozott Bécs hatáskörébe. Némi huzavona után, a Szebenben már 1788- ban felépült német nyelvű színház, valamint a Pest-Budán 1790 októberében létrejött Kelemen Lászlóféle magyar színtársulat példájától is ösztönözve 1792. december 17-én (és nem november 11-én, ahogyan néhány forrás közli), elkezdhette előadásait az erdélyi magyar színtársulat Kolozsvárott. (A 'következő évben a jóvá nem hagyott nyelvművelő társaság „Próba-társaság” címen kezdte el munkáját Marosvásárhelyen.) A Martinovics-féle összeesküvés leleplezése után 1796-ban felbomlott Kelemen László pest-budai társasága, s néhány év múltán az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságra is hasonló sors várt. A kolozsvári színház azonban állta az idők viharát, noha már megalakulásától kezdve állandó válságokkal kellett megküzdenie. 1795—1797 táján, amikor csaknem bekövetkezett a bukás, a zsibói főnemes, a Kufstein börtönét megjárt idős Wesselényi Miklós báró állt a színház mellé, teljes anyagi súlyával. Színházi bizottságot alakított, s többnyire megbízottam keresztül, zsibói birtokáról irányította a színház életét. A színház „Wesselényi-korszaka” addig tartott, amíg a patrónus élt: 1809-ig; de a „Zsibói bölény”, vagy a „Vasember” színháza maga mögött érezhette Erdély akkori társadalmának támogatását. Még a patrónus életében, 1803-ban lerakták a felépítendő színházépület alapköveit. Gazdasági válság, háborús kiadások, a pénz elértéktelenedése, s a háttérből szőtt bajkeverés egyaránt hátráltatta az építkezést, amely azonban 1821-ben mégis eljutott a kedvező befejezésig: elkészült a később nagy hírnévre szert tett Farkas utcai színház, Magyarország első kőszínháza. Olyan színház, amelynek színpadán nemcsak a régi nagyok: a rendező, színiigazgató, színész Kótsi Patkó János, vagy Jantsó Pál játszanak, hanem ide érkezik a második színésznemzedék híres énekesnője, Déryné Széppataky Róza is, aki Szentpétery Zsigmonddal, Pály Elekkel, Szilágyi Pállal, Szerdahelyi Józseffel ezen a színpadon teremtik meg az első magyar operatársulatot. A Farkas utcai színház 1906-ig szolgálja Tháliát, s a híres deszkáik vendégül látják a kor valamennyi hírességét, Egressy Gábortól Kántornéig, és Jászai Mariig. A XX. század eíején több éves munka után felépül a Hunyadi téri színház, amelyben 1920-ig játszhattak magyar színészek. Ekkor át kellett költözniük a nyári színkörbe, ahol megkezdődött a kolozsvári magyar színjátszás második hőskorszaka. Magas állami adóktól sújtottan kellett bizonyságot tenni arról, hogy a város áldozatokra képes színházáért, méghozzá úgy, hogy a közönséghez maradéktalanul eljussanak a klasszikus drámák, a magyar drámairodalom kiemelkedő színművei. Be kellett bizonyítania, hogy ez a színpad nemcsak tolmácsolásra képes, hanem önálló drámai alkotások megírására is inspirálja az erdélyi magyar írókat. Bánffy Miklós, Tamási Áron, Nagy István, Kós Károly, Tomcsa Sándor, Szabó Lajos, Bárd Oszkár, Karácsony Benő, Marton Lili, Gulácsy Irén, Indig Ottó és mások művei jelzik a két világháború közötti eredeti drámatermést. Az első években Janovics Jenő, majd Kádár Imre irányítása, és Kemény János gondoskodása mellett folyik a kolozsvári magyar színházi élet. Állami támogatás hiányában, az anyagi nehézségek szorításában elkerülhetetlenné vált a harmincas évek elején a színházi struktúra átalakítása: állami színház nem lehetett (az állam nem vállalta), magánszínház sem, a Színpártoló Egyesület felélesztésével a közönség támogatására támaszkodó színházat hoztak létre. Üj tehetségek jelentkeztek: Kiss Manyi, Dayka Margit, Fényes Aliz, Kovács György, Tompa Pufi és mások. A második világháború után nemcsak Az ember tragédiája, a Bánk bán előadása jelentett kiemelkedő eseményt, hanem az új nemzedék: Sütő András, Kocsis István, Páskándi Géza, Székely János mai sorsproblémákat feszegető alkotásai is. Sütő András történelmi darabjai (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Abel stb.), erre a színpadra készülfcck ENYEDI SÁNDOR 11
