Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-27 / 24. szám
HARY Népszerű heti kiadványunknak, a Rakéta Regényújságnak második oldalán jó ideje klasszikus magyar költeményeket közölnek, ismertet, kevésbé ismertet egyaránt. Ebben a Hét évszázad magyar verseiből című sorozatban látott napvilágot nemrég a Mátyás király Gömörben című Garay János-költemény. Akik úgy a hatvan körül járnak, azok még az iskolai tankönyvben is találkozhattak ezzel a verssel. Mint ahogy a másikkal is, a Konttal; sőt, ennek talán még a kezdősorára is emlékeznek: „Harminc nemes Budára tart .. Garay János (1812—1853) nevét azonban leginkább Az obsitos című költeménye tartja életben. Ma már persze Az obsitost is kevesebben olvassák, mint ahányan a belőle készült daljátékot, a Háry Jánost látták és látják. Garay János napjainkban nem tartozik az olvasott poéták közé. A maga korában azonban a Vörösmarty után, Arany és Petőfi előtt született költő, meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett, viszonylag rövid élete alatt, de a halálát követő évtizedekben is. Dunántúli kereskedőcsaládból született, Szekszárdon (ugyanott, ahol hetven év múlva majd Babits Mihály látja meg a napvilágot). Papot akartak belőle faragni, ám ő tanár lett. (1843- ban egyetemi tanárrá nevezték ki a pesti univerzitáson, a magyar fakultáson.) Hírlapíróskodott vidéken és Pesten; egyszóval igen hasonlított az élete a reformkor, a szabadságharc előtti és utáni évek más íróinak életéhez. Amolyan mindenhez értő irodalmár volt. Verseiért kapott jutalmakat és pályadíjakat; de jutalmak és pályadíjak nélkül foglalkoztatták a drámaírás kérdései, és az is, hogy megírja az első magyar irodalomtörténeti tankönyvet. Riporterkedett és vad-romantikus drámákat írt. (Ezekkel a darabokkal bizony nem aratott sikert.) Ö maga, a Szent Lászlóról írott nagy költeményét tekintette élete nagy alkotásának. Mégis . . . mégis a Háry János őrzi meg a nevét. Az irodalomtörténeti kutatások kiderítették, hogy Háry János nem kifundált alak, nem csupán irodalmi hős: élt a valóságban, a gyerek Garay János hallhatta elbeszéléseit. A nagyotmondó obsitos két környezetben lép az olvasó elé: Napóleonnal való kalandjában és Ferenc császárnál tett látogatásában. A kétrészes elbeszélő költeményben nincs szó Nagyabonyról, sem Örzséről, a mátkáról, sem Marci bácsiról, a kocsisról, hogy Ebelasztin báróról, Mária Lujzáról ne is beszéljünk. Ezek a figurák akkor társultak Háry János mellé, amikor a húszas évek közepén Paulini Béla és Harsányi Zsolt daljáték-szövegkönyvet írt Garay János költeményéből, s a népzene, Kodály Zoltán feldolgozásában, a daljáték muzsikájaként, fölvonult az ország első színpadára, az Operaházba. Kodály Zoltán, Paulini Béla, Harsányi Zsolt daljátékát, a Háry Jánost 1926. október 16-án mutatta be a budapesti Operaház. Címszerepét akkor és még évtizedeken át Palló Imre énekelte és játszotta; valósággal eggyéforrt a figurával. Amikor a Háry Jánost 1938-ban először játszották a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ugyancsak Palló Imre alakította a címszerepet. Miután húsz esztendei szünet után a Szabadtéri Játékok 1959-ben újjászületett, hamarosan műsorra került a Kodály-remekmű is. Szabady István lépett itt a Dóm tér közönsége elé, Palló Imre méltó örököseként. De alakította később Bessenyei Ferenc is Háry Jánost, újabban pedig — nem is egyszer — Melis György, aki az Állami Operaházban is (miután kezdő énekesként még Napóleon volt!) több rendezésben, hosszú idő óta a legnépszerűbb Háry János. Kodály Zoltán mondja Háry Jánosról: „Nem hazudik: mesét teremt; költő. Amit elmond, sosem történt meg, de ő átélte, tehát igazabb a valóságnál.” A daljáték elindult a nagyvilágba is. Több országban bemutatták. A mesét viszi, a Garay János megszólaltatta poézist, és a nép dalaiban örökké jelen levő szépséget. DALOS LASZLÖ
