Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-27 / 24. szám
Kibontott kendők Ha valaki megkérdezné tőlem: mit tartok napjaink egyik tiszteletre méltó „csodájának”, habozás nélkül ezt felelném: a nyírbátori zenei napok sikersorozatát! Valóban, gondoljunk csak utána: a fővárostól — tehát minden igazán fényes és nagyvonalú zenei és nem zenei kulturális esemény szinte kizárólagos honi színhelyétől — kereken 250 kilométernyire, Szabolcs-Szatmár megye egyik kicsiny városkájában 1966-tól kezdve minden áldott esztendőben megjelenik a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Kórus vagy valamely más ország- és világhírneves együttes; a karmesteri emelvényre kiáll Ferencsik János vagy — mint az idén — Kurt Wöss Ausztriából, és Margittay Sándor; a közönség pedig, amely megtölti ezt a csodálatosan szép kései gótikus teremtemplomot, nemcsak innen-onnan a szomszédságból verbuválódik, hanem Sopronból és Budapestről. Pécsről és Szegedről, Egerből és Veszprémből utazik a „nagyok” után. Pedig nem is ez az igazi szenzáció. Ahogyan Koncsek Pál, a nyírbátori művelődési központ igazgatója, a zenei napok ..gazdája” mondja: — A távolabbi helyekről, főleg az idegenforgalmi központokból jött vendégeink elsősorban azt nézik: milyen neves együttes, és vele milyen „sztár” lép fel. És persze azt is, hogy mi a műsor. A Psalmust meghallgatni a Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában. Ferencsik vagy Wöss vezényletével, máshol is lehet. De ebben a környezetben, ilyen akusztikai varázslat közepette — ez már egyedüli valami! Ezért Kodály-év nálunk minden esztendő, mert a Psalmust évről évre műsorra tűzzük, hisz jól tudjuk: ez a hangzás csakis itt érhető el. Pedig nem olcsó idáig az út; nem nyolc-tíz forint már literje a benzinnek, hanem 15. és nem húsz forint már a belépő a „nagyok” koncertjeire, hanem kerek száz. Ez ugyan nem sok a nyugati koncerttermek jegyáraihoz viszonyítva, de hazai mértékkel mérve, bizony eléggé borsos, különösen az Nyírbátorban, a jóisten háta megett. De az ínyenceknek, a „vájtfíilűeknek”, a zenekedvelőknek és -értőknek mégis megéri. Az igazi szenzáció az én szememben éppen ezért sokkal inkább az, hogy a zenei napok harmadik és negyedik koncertjén is megtelik a hatalmas — hatszáz lelket befogadó — templomterem, amikor pedig már nem a „nagyok” kápráztatják el a hallgatóságot. A műsor szempontjából, persze, ez a két nap is a „nagyoké”: Kodály Adventi énekét, Esti dalát. Szép könyörgését. Jézus és a kufárokját, Verdi Négy szent énekét, Pergolesi Stabat Materét. Brahms A-moll kettős versenyét adta elő a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar és a Nyíregyházi Egyesített Kórus, illetve a Nyírbátori Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor zenekara és a Debreceni Zeneművészeti Főiskola kórusa. Egyébként a Nyíregyházi Egyesített Kórus tulajdonképpen csakis a zenei napokon való föllépésre jön össze, erre gyakorol együtt a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola kórusa, a pedagógus énekkar és az ifjú zenebarátok együttese. És ez az „alkalmi” együttes most, a műemlék templombelső zengő csendjében vádolja a kufárokat: „El akarák őt veszteni, Mert féltek vala tőle .. És akik hallgatják őket, javarészt szintén idevalók, szabolcsiak. Ahogyan nézem, nagyobb részük földműves. Fejkendős, áhitatos arcú asszonyok, rezzenetlen figyelmű férfiak, kinn pedig várják őket az autóbuszok, a környéki termelőszövetkezetek járművei. Ez azonban senkit sem lep meg. Megszokták mostanáig, hogy még a ..nagyok” napjain is, amikor nem 60 forint a belépő, hanem száz. a közönség egy része bátori vagy környéki földműves. De amikor Koncsek Pál idekerült, a harmadik zenei napok idején, még nagyot nézett, amikor „valahonnan Nyíriből” bedöcögött Bátorba egy autóbusz, amelyen a református pap magával hozta vagy félszáz Zemplén-hegyközi paraszthívét. Volt, aki azt jósolta, hogy az első részt még csak kibírják valahogyan, de a „félidő” után, ha* jön a Psalmus! Akkor majd elkezdenek csoszogni, és húznak kifele szép egymásutánban, a zeneértők nagy bosszúságára. — Rettentő meleg volt a templomban — emlékszik vissza az igazgató —, annyira, hogy még a szokásokhoz mereven ragaszkodó idős parasztasszonyok is kibontották a kendőjüket. Egy templomban! De pisszenés sem esett, úgy hallgatták a Psalmust, mint ahogy