Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-13 / 23. szám
Az istenanya képe, amelyről azt állítják, hogy többször könynyezett, most elérhetetlen magasban függ az ikonosztázionon, ezen a remekbe faragott képállványon. Alatta — búcsú lévén — végeláthatatlan sorban vonulnak a hívek. A templom egyik oldalán bocsátják be őket, a másikon távoznak. De a bebocsátásra várni kell, órákat is talán, s az emberek türelmesen várakoznak, lassacskán lépdelve előre a templomudvaron szerpentinként kígyózó hosszúhosszú sorban. Rengetegen vannak! Persze már nem gyalogosan jönnek, igenigen kevés olyan akad, aki a szó szoros értelemben véve zarándokolna, de a két nagy búcsún — az egyik Nagyboldogasszonykor, Szűz Mária mennybemenetelének napján, a másik Kisasszony napján, Mária születésének évfordulóján Szlovákiából indult már tegnap, egy Királyhelmec melletti apró faluból. Találkozom néhány osztrákkal, sőt váltok pár szót egy kanadás magyar család tagjaival is, akik úgy időzítették hazalátogatásukat, hogy részt vehessenek a pócsi búcsún. Ha nem lenne kegyeletsértő, azt írnám: valódi nagyüzem. Amíg a főesperes úrral beszélgettem, szinte percenként szólt be hozzá egyegy paptársa, hogy indul gyóntatni, áldoztatni, segédkezni a szertartáson, amely — latin, majd görög módra — a tábori oltár mellett folyt. Máriapócson ugyan két pap működik csak, de búcsúk idején, sőt még a nyári forgalmasabb vasárnapokon is, besegít az egész környék papsága. De még így is ezrek és ezrek állnak sorba, és nemcsak azért, hogy így megy, amíg csak meg nem szólal a harang, hogy egybeszólítsa az embereket. Ahogyan elnézem a sokaságot, ha mindenki, aki ide jött, gyónniáldozni akarna, nem lenne elegendő tízennyi lelkipásztor sem. De a búcsú régen sem jelentett csakis vallási eseményt (ahogyan néhányan elmondták: itt, Máriapócson, párválasztási és -kipróbálási alkalom is volt, hogy az egész környék összejött), és még kevésbé jelent azt manapság. Még azok is, akik részt vettek valamilyen lelkigyakorlaton, utána elindulnak a körhinták felé, az árusok irányába vagy a vendéglőbe, esetleg leheverednek a gyepen, behúzódnak egy dús fa árnyékába, s esznek-isznak, beszélgetnek, tréfálkoznak. És sokan vannak — a gyerekek és a fiatalok elsősorban — akiket csak a látvány, a forgatag csábított ide. A fiatal — és fiatalokon a húsznegyven közöttieket értem — egyébként kevés. Panaszkodik is mellettem — nékem meg a már említett szlovákiai bácsinak — egy Piricséről való asszonyság: — Engem már csak a férjem kísért, a fiam és a lányom nem jött. Igaz, korán kellett volna kelniük, mi negyed hatkor már a buszon ültünk, de nemcsak ezért. A vejem evangélikus, a menyem református, így hát ők nem búcsújárók. Meg különben is: a fiatalok már nemigen templomoznak ... Aztán, mintegy magának, arról beszél, hogy régen bizony Piricsén a reformátusok be nem tehették a lábukat a katolikus bálba és megfordítva. Meg hogy kiharangozták azt, aki reformált létére egy római hitvallású katolikus lányt vett el; amíg csak az esketés tartott, szólt a református templom harangja. Ma persze minden másképp van. És sóhajt. De meg nem tudnám mondani, hogy ez a megkönnyebülés vagy a nosztalgia miatt történt-e. A fiatalokra panaszkodik Ica néni is, aki a, Kállósemjén melletti Napkorról jött: — Áh, a mai fiatalok nem járnak búcsúba, ők már túl okosok ehhez! Aztán rögtön hozzáteszi, hogy jönnek azért így is éppen elegen, s ő csak tudja, részben azért, mert nővérével együtt minden búcsúra, még a „kicsikre” is, rendszeresen eljár, pedig jómaga 72, testvére pedig 86 esztendős; részben pedig azért tudja, mert ő bérli ki a buszt a MÁVAUT-tól, és a saját zsebe bánná, ha nem gyűlne össze elegendő búcsús. Szinte hihetetlen, milyen tevékeny hivő ez az idős néni, aki egyébként falujának ..maszek” szatócsa. Tavaly például Rómában járt — az azóta elhunyt másik nővérével együtt —, hogy részt vegyen a vatikáni magyar kápolna megnyitásán. Ott aztán találkozott egy magyar származású főpappal, s kihasználva az alkalmat, elpanaszolta, milyen rossz állapotban van a templomuk. A végeredmény : helyi gyűjtésből, egyéb honi támogatásból és a vatikánbeli főa Mária-képhez jussanak. Még mielőtt odakerülnének, a legtöbben sort állnak azért is, hogy meggyónhassanak, áldozhassanak. A templom közelében egy óriási fedett fészer, benne több mint tucatnyi gyóntatószék, mindegyik előtt legalább félszáz ember várja, hogy könnyíthessen a lelkén. De pisszenés sem esik. és még véletlenül se tolakszik senki az éppen gyónóáldozó hivő közelébe. És gyónó emberek — meg persze gyóntató papok — foglalják el a kegytemplom kertjének valamennyi padját. A pad két szélén ül egy-egy lelkipásztor, mellettük pedig ott térdel egy-egy hivő. Aztán fölkelnek, jönnek a következők, és ez pap által juttatott pénz segítségével már be is fejeződött a tatarozás. Ica néni szemmel láthatóan boldog. Örömét, hogy közbejöttével újjávarázsolták faluja istenházát, csak az felhőzi, hogy a tatarozás utáni felszentelést hármójuk közül csak ketten érték meg. De a felleg csakhamar kitisztul, és Ica néni meg nővére derűsen szemléli a templomudvaron hullámzó sokadalmat. a körmenetre váró színes templomi zászlókat. Várják, hogy elvégezze lelkigyakorlatát az autóbusz többi utasa is. Ök ketten már túlestek rajta, s akár indulhatnának is hazafele. Nézem szelíd arcukat, kedves mosolyukat, és arra gondolok: volt-e egyáltalán bűnük az utolsó búcsú óta, amit meggyónhattak? , — ami 1. Megérkezik a processzió Nyiradonyból 2. Dr. Timkó Imre görög katolikus püspök a körmenetben 3. Pihennek a búcsúsok, pihen a Mária-kép is 4. Akik nem ájtatoskodni járnak ide 5. Leheverednek, esznek-isznak, tréfálkoznak 6. A pécsi ferencrendi szerzetesek által faragott oltár és az ikonosztázion, fölül a Mária-kép, amelyet könnyezni láttak VENCSELLEI ISTVÁN ÉS A SZERZŐ FOTÖI van — összesen vagy százezer ember is megfordulhat itt. (A további négy kisebb búcsún jóval kevesebben vesznek részt, de azért akkor is népes Máriapócs.) És nemcsak a görög katolikus hívek jönnek ilyenkor, hanem a római katolikusok úgyszintén. A leggyakoribbak természetesen a környéki processziók. Nyírbátorból. Piricséről, Hajdúdorogról — és ki tudná sorolni a többit — érkeztek és érkeznek sorra az autók, a buszok; de látok itt autóbuszt Zalából is; elkapok néhány sokác szót, ok tehát Baranyából jöttek; leülök egy fa alá pihenni, mellémtelepszik egy bácsi, és pillanat alatt kiderül róla, hogy ő meg 25
