Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-13 / 23. szám
I az Ybl Miklós Építőipari Technikumban tanult, majd pedig felvették a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára. 1974-től a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozik mint tervező építészmérnök. Ritka dolog, hogy valakinek gyermekkori álmai ilyen céltudatosan és egyenes ívűén teljesedjenek be. Ám meglehet, csak ez az elszántság emelheti ki az embert a tömegből. — Gyermekkoromban egészen homályos volt előttem a pálya. Csak vágyak és képzetek éltek bennem. Ez a szakma sok-sok szakterület gyújtópontjában áll. Én csak az egyetem utolsó éveiben jutottam el arra a szintre, hogy egy életre megszeressem a hivatásomat. — Mi volt ennek az oka? — Ahhoz, hogy valaki érett alkotásokat adjon ki a kezéből, átélt élmények kellenek. Bizonyíték erre, hogy végső soron az építészet felöleli a művészetek történeti eredményeit, egy-egy társadalom technikai, gazdasági fejlettségét, történelmi és szociológiai állapotát. És hogy én az építészetben találtam meg saját önkifejezési lehetőségemet, ahhoz kudarcokra és küzdelmekre volt szükségem. Az építészet mindig is az adott korról és annak társadalmáról vall sajátos formai eszközeivel. Benne tárgyiasul mindaz a szellemi és anyagi tudás, amit a társadalom fölhalmozott. és önmagáról, koráról el tud mondani. Hát nem csodálatos, hogy amikor letűnt kultúrák titkait faggatják, gyakran csak az lyán is dolgozhatom, ahol megismerhetem. hogyan is néznek ki a valóságban azok az elméleti kérdések, amelyekről előadásokat tartok. — Két éve voltam az egyetemen, amikor megbíztak az új jegyzet megírásával. Nagyszerű dolog volt; igen ám, de most aztán miről beszéljek az órákon? A jegyzetben leírtakat nem akartam ismételni. Azóta inkább problémákat próbálok felvetni és ebben sokat segítenek a tervhivatali munkám során szerzett ismereteim, hiszen itt aztán naponta találom szembe magam olyan kérdésekkel, amelyekre az elméleti szakembernem is gondol. Legutóbb a gazdaságirányítási jogról beszéltem az órán, a hallgatókat a továbbfejlesztési elképzelések érdekelték, s mivel a hivatalban folyik ez a munka, minden nehézség nélkül felelni tudtam az őket izgató kérdésekre. Fél órával tovább tartott az óra, de mondták a hallgatók, hogy csak beszéljek nyugodtan, ők ráérnek és nagyon érdekes dolgokat mondok. Ez a felfogás, vagyis hogy ne skolasztikus módon kinyilatkoztasson, hanem eleven problémákat. gondolatokat vessen fel a tanár, közelít ahhoz a stílushoz, aminek szerintem az egyetemen uralkodnia kellene. — A pálya legnagyobb hátulütője, hogy amikor a legnagyobb szükség lenne a pénzre a családalapításhoz, az egzisztencia megteremtéséhez, akkor aránytalanul építészet emlékeiből lehet visszakövetkeztetni annak teljes kultúrkörére? — Ezzel azt mondja, ha az építész jellemzi korát, akkor a jelenlegi produktumunk által egyben tükörbe is nézünk? — Igen! Mert olyan az építészet, mint a társadalom maga. — Meg-megújuló vitatéma, hogy az építész szakember-e, vagy pedig művész. Mi erről önnek a véleménye? — Nem biztos, hogy napjainkban erre a kérdésre konkrét és egyértelmű választ lehet adni. Ám az emberiség történetében mindig is művészként kezelték. Miért lenne akkor ma kivétel? Ha pedig ma megkérdőjelezik művészi mivoltát, ez nem az építészet hibája. Az adott kor képességeire vet fényt, mennyire képes időtálló, művészi épületeket létrehozni. — Azt mondják, a társadalom hatásai, szellemi, anyagi erői az építész agyán és kezén keresztül hatnak mindennapjainkra. Eddigi pályája során milyen tervek fűződnek nevéhez? — Előre kell bocsátanom, hogy terveimből sok még nem készült el. De az itt elmondottak szellemében próbálom őket megvalósítani. Sikerült például Cegléd város vezetőivel olyan közös álláspontot kialakítani, amely által, úgy érzem, gyarapodtak a város értékei. Egy belvárosi lakónegyedet terveztem, teljes mértékben figyelembe véve az adottságokat, a táj és a település hagyományos építészetét. — Van-e a fiatal alkotónak elég tér a kibontakozásra? — A gazdasági nehézségek lassítják az elképzelések megvalósítását. így a fiatal tervezők már nem is olyan fiatal korukban valósítják meg első elképzeléseiket. Nehéz probléma ez, főleg ha mindennek személyi és közösségi összefüggéseit figyeljük, mert így akadozik a friss, az új gondolatok térhódítása. Mindebből pedig szerintem az következik, hogy építészetünk jelenlegi állása önmagunkhoz és a nemzetközi szinthez képest is fáziskésésben van! — Az ön családjának az életét alapvetően az építészet határozza meg, hiszen felesége is szakmabeli. Jó az, ha családon belül hasonló a férj és a feleség munkája, hivatása? — Nekünk sokat számít! Legfőbb előnye pedig mindenképpen abban mutatkozik, hogy a kiírt pályázatokon a feladatokat — urbanisztikai, építészeti oldalról is — meg tudjuk vizsgálni. — Hogyan fog hozzá egy épület tervezéséhez? — Azt hiszem, nincs abban semmi meglepő, ha azt mondom, az épület tervezése a táj, a környezet tervezésénél kezdődik. Csak így szabad nekikezdeni a munkának. Különben az embertől elidegenedett alkotások születnek. — Van-e példaképe az építőművészek közül? — Nincs. — Miért e kategorikus nem? — Napjaink építészeti kérdéseire ma egységesen kell válaszolnunk; ez a lehetőség adott. Pedig az volna a jó, ha sokoldalú válaszokat lehetne adni. És mivel így többségében azonos építészeti megoldásokkal találkozhatunk, ma nincsenek olyan egyéniségek, nem jöttek létre olyan iskolák, amelyek mögé odaállíthatnám magam. Ezért a kategorikus nem. — Van-e kedvenc épülete? — Az előbbi válaszból következik, hogy nincs. — Említhet külföldi példát is. — Sokféle szimpatikus elképzeléssel találkoztam már. Az építészeti paletta rendkívül színes. De egy-egy alkotásnál meg kell vizsgálnunk, hogy az adott ország ipara, szociális, gazdasági háttere által teremtett lehetőségekre miért éppen így válaszoltak, miért éppen ezt a feleletet adták az ott megfogalmazódó kérdésekre. Ebből pedig következik, hogy szerintem nem lehet még a nekem szimpatikus elképzeléseket sem „egy az egyben” a magyar viszonyok közé adaptálni. — Érezhető-e valamiféle változás napjaink magyar építőművészeiében? — Csíráiban megtalálhatók az új törekvések. Azokra a rekonstrukciós, rehabilitációs munkákra gondolok, amelyeket Győrben, Sopronban, Szekszárdon és Pécsett igyekeznek megvalósítani. Ez új lehetőség. Itt már van valami lehetőség arra, hogy árnyaltabb választ adjanak a tervezők az építészet mai kérdéseire. BOROS ISTVÁN keveset keresünk. Tíz év múlva már minden bizonnyal különösebb gond nélkül fogunk élni, de most, harmincévesen, még nem értem el a magyar átlagfizetést, ami 4250 forint. Száz forinttal keresek kevesebbet, de a feleségemnek, aki szintén az egyetemen tanít, ennél is alacsonyabb a fizetése. Ez a körülmény, túl a mi egyéni gondjainkon, fényt vetít az oktatás általános gondjaira is. Azt szokták mondani a panaszokra, hogy az oktatói fizetés jól kiegészíthető tanulmányok írásával, különmunkák vállalásával. Negyvenéves kortól már valóban tekintélyes jövedelemre tehet szert egy oktató ily módon, de az első öt-tíz évben az embernek a tudását kell(ene) megalapoznia és nem a jól fizető, de szakmailag kevésbé érdekes és értékes mellékmunkák hajszolására fecsérelni az energiáját. Az órákra való felkészülés mellett és pláne, ha valakinek családja is van, és egyiket sem akarja elhanyagolni, erre nem jut idő. Nekünk szerencsénk van. mert a szüléink sokat segítenek. vigyáznak a két fiúnkra is, de sokszor előfordult így is, hogy amikor beteg volt valamelyik gyerek. egymást váltottuk a feleségemmel: gyorsan megtartottam az órámat, aztán siettem haza, hogy még ő is megtarthassa a sajátját. — Egy évig laktunk a feleségem édesanyjánál, aztán a nagymamám egyszobás lakásába költözhettünk, amit később a mostani, kétszobás, lakótelepi lakásra cseréltünk. Az egy személyre eső jövedelmünk ma sem éri el a kétezerötszáz forintot, vagyis a tanácsi lakásra jogosító kategóriába tartozunk. Nemcsak az anyagi gondok miatt zavaró az alacsony fizetés, az is lehangolja az embert, hogy csak ennyire becsülik a munkáját. Ajánlottak már minisztériumi állást kétszer ekkora fizetéssel, de mindennél fontosabb, hogy mindketten olyan munkát végzünk, ami tökéletesen megfelel az érdeklődésünknek. Ennél nagyobb luxus nem kell nekünk. — A professzorom fantasztikus FŐTÖK: NOVOTTA FERENC munkabírású, invenciózus ember, akinek a tempóját nehéz követni. Számára az a természetes, ha a fiatal tudós az első öt évben ír két könyvet. Az én két könyvem nem született meg, bár reménysugár az alagútban, hogy az elsőnek már kialakultak a körvonalai. Felmerült bennem nemegyszer, hogy érdemes-e másként csinálni ezt a pályát, mint ahogy a főnököm csinálja, érdemes-e középszerűen űzni ezt a mesterséget? A napi sikerek aztán átlendítik az embert ezeken a hullámvölgyeken. Gyerekek nélkül, persze, elképzelhető, hogy nekem is megvolna már az a bizonyos két könyv, de számomra egy percig sem vitás, hogy a két gyerek többet ér minden elmaradt könyvnél. — Az a tökéletes nyitottság, amivel az egyetemista magába habzsol mindent, szükségszerűen véget ér az államvizsgával. Igyekszünk azért tájékozottnak maradni a szűkén vett szakmánkon kívül is. A szülők vigyáznak a gyerekekre, így járhatunk moziba, színházba, barátokhoz is. A nagy regé-nyekkel most már lassabban halad az ember, a Háború és békéhez hasonló regényfolyamok helyett inkább egyperceseket, novellákat olvasgatok elalvás előtt. A kötetlen munkaidő nagy előnye, hogy éjszaka is dolgozhatunk, nem kell a gyerekektől elvenni az időt, az óvoda után velük lehetünk, amíg el nem alszanak. JAVORNICZKY ISTVÁN 13
