Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-10-30 / 22. szám

CHACÓI MAGYAROK KÖZÖTT

HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL

Kerestetés

Nem varázslat, hanem etnikus valóság. Békét és földet keresve jöttek Európa viharzónájából, egy sereg országból a népek Chacóba. Ugyanúgy, mint a múlt század második felétől jöttek ugyanezekből az országokból Kanadába és az Egyesült Államokba. Az első világháború után ezek az országok bezárták a kaput a nagyobb bevándorló tömegek előtt. Áttértek a szelektív bevándorlási politikára. Szívesebben látták a technikai és értelmiségi „emberanyagot”. Milyen csúnya szó ez az emberanyag. Mintha az ember csak kenőolaj lenne a termelés gigantikus mechanizmusában, ahogy Dosztojevszkij látta már a múlt században. Magyar, lengyel, német, litván, észt, ukrán, jugoszláv, török, román, olasz, spanyol, dán, svájci, görög, libanoni, Szíriái s ki tudja még milyen népi csoportok élnek ma Chacóban. Békés egymás mellett élésben. Európában tovább forr a katlan.

Argentína etnikus szempontból legszínesebb provinciája Chaco. A legteljesebb argentin ízzel telt meg ezeknek a soknyelvű és -kultúrájú népeknek az élete. Az üres ország számára szinte kísérleti területté lett Chaco. Ha fejlődni akar Argentína, ezt a földmíves életformájú lakosságot kellene a legerősebben pártfogolni, hogy ne fusson el a földtől a második, harmadik és negyedik generációban. A gépek látszatra kitolják az embert a földről is, mint az automaták a gyárból. De mi lesz az emberrel és mi lesz az élelem és vele kapcsolatos termelés dolgából, ha a földmívesek kifogynak a türelemből?

Villa Angela a chacói magyarság elvitathatatlan központja. A harmincas években Coronel du Gratyban, a régi Nandubayon több család lakott és ott kezdték építeni a magyar iskolát. Egy négy hektáros telken épült fel, 60 gyerek kezdett tanulni benne Matoracz István magyar tanító vezetésével. Akkori követségünk nem szerzett engedélyt a további működésükhöz, s a megszüntetett iskola épületét lebontották, Villa Angélára hordták, s felépítették belőle a Magyar Segítő Egyesület első épületeit. Hiányosak voltak és elégtelenek. Nehéz idők után még nehezebb idők jöttek, s az első nagy pionír generáció után a második és harmadik, magyarul sokszor alig beszélő generációban támadt az akarat és képesség a tovább folytatásra. A Villa Angela-i Magyar Kulturális és Segélyegylet az ősök vállán emelkedve hozzálátott az egyesület jogviszonyának a rendezéséhez, s azt végrehajtva felépítette a mai 15X28 méteres székházát, s a tartomány legszebb és legmodernebb tekepályáját. Az épület belső befejezéséhez további erőfeszítésekre készülnek. Bölcs és rugalmas politikával,maguk mellé állították a város vezetőségét. Imponáló egyetértéssel dolgoznak belső versengés, viszály nélkül. Ha valamiben nem értenek egyet, — azt megvitatják. Minden pénteken este összejön egy jókora' csoport az ügyek megtárgyalására. Harapnivaló is mindig akad. Elismert etnikus csoporttá vált a magyarság. Nélkülük nincsenek népi ünnepségek, provinciális és városi megmozdulások.

.. . Magyar iskolájuk továbbviteléről beszélhetünk s arról, hogy minden hónapban vagy kéthavonta szeretnének jó magyar filmet látni. Magyar könyvek kellenének, mert könyvtáruk agyonolvasott és nagyrészt elavult. A közkézre adott vándorkönyvtár egységei is, fogyóban vannak. Fiataljaik népi tánccsoportot alakítva dolgoznak, de segítségre volna szükségük, nem is szólva az otthont majd feldíszítő népművészeti és .'«épanyagról. Nemcsak a saját életüket akarják reprezentánsán bemutatni a környezetüknek, hanem az egész gazdag és sokszínű magyar világot. Festőink magyar tárgyú képeit igen szívesen látnák, még egy vándorkiállításon is. Arról beszéltek, hogy nem elegendő téglából és cementből építeni valamit, a műveltség és a szellem az, ami megtart. ... Tárgyilagosan mondhatja a szemlélő, hogy a chacói magyarság sorsa a sok keserves küzdés, árvíz, infláció stb. ellenére biztató képet mutat. Nem szabad egyedül maradniuk, mert a világ kohója itt is olvasztó erejű, ahogy Ady Endre látta, félelmes vízióban. A beszélgetések során így summázódott véleményük: „Becsületes polgárai vagyunk és leszünk Argentínának, de hisszük, hogy szívünkben a két kultúra békésen megfér egymás mellett.” SZABÓ IMRE

ref. lelkipásztor

(Részlet a Magyar Hírlapban megjelent cikkből.)

„Száz évvel ezelőtt, 1882-ben Budapesten született dr. Fuszek Rudolf orvos, a néprajz tárgyi emlékeinek neves gyűjtője, aki tekintélyes helyet foglal el a magyar világjárók között." Az idézet a Népszabadságból való, Kálmán Gyula írásából, aki egy tehetséges, érdekes ember élet- és pályaképét villantja fel. Dr. Fuszek Rudolf életének nagyobbik részét Dél-Amerikában és Afrikában élte le, már fiatalon a trópusi betegségek elismert kutatója, gyógyítója volt, Dr. Fuszek Rudolf mindig magyarnak vallotta magát, többször járt itthon, értékes gyűjteményét is a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Monroviában hunyt el

1941-ben.

*

A Mozgó Világban Dániel Ferenc egy készülő dokumentumfilm kéziratos, hangszalagra mondott és képes anyagából közöl előzetes publikációt. A film azokról a parasztokról, munkásokról, bányászokról szól, akik a század elején — a nincstelenség elől menekülve — magányosan vagy családjukkal együtt vették kezükbe a vándorbotot. A filmkockákon a kivándorlás kálváriáját és az új, sokszor göröngyökön át bukdácsoló élet megteremtésének dokumentumai elevenednek majd meg. Az írás számos epizódja közül az egyik — példaként említve — az Erdélyben született Kovács Károly életéről szól, aki a kivándorlókat szállító hajóról 1911. szeptember 21-én szállt ki Baltimore- Merilon-ban és életének emlékeit 1969-ben egy amerikai szeretetotthonban mondta hangszalagra.

*

Az Üj Tükörben két oldalon Szélpál Árpád fiatalkori fotóportréjára és hat — 1918 és 1979 között — magyar nyelven írt versére figyeltünk fel, a szerkesztőség értékelő véleményét is tükröző kislexikon kíséretében. E jegyzetben a többi között arról olvashatunk, hogy Szélpál Árpád Törökszentmiklóson született, nyolcvanöt esztendejének több mint a felét Franciaországban élte le; munkásságával mindig a haladást szolgálta. Az írás utolsó bekezdése így hangzik: „Korai verseit expresszionista lendület és forradalmi szellem hatja át, az „öregkori” szabadverseket elégikus hangütés, póz nélküli szembetekintés az élettel, valamint a forradalmi örökség vállalása jellemzik. Szélpál Árpád személyében, aki novemberben tölti be 85. életévét, a szélrózsa minden irányába szétszóródott magyar költők legidősebbjét köszöntjük.”

*

Cs. Szabó László — az Új Tükörben, Fotóportréja alatt rövid ismertető olvasható: lexikális adatok életéről és pályafutásáról, összegező értékelés munkásságáról. Eszerint esszéíróként Szerb Antal, Halász Gábor, Kerecsényi Dezső és Hevesi András nemzedéktársa; először 1980-ban látogat haza, Illyés Gyula vendégeként. Cs. Szabó Lászlónak — az utóbbi másfél esztendőben szépprózai munkái itthon a Nagyvilágban és a Kortársban jelentek meg, versei pedig a Vándorének című, a nyugat-európai és a tengerentúli magyar költőket bemutató antológiában, amelyet tavaly a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett meg.

*

„Peregrinus." Ez a cím az Élet és Irodalomban olvasható, Nagy Kázmér cikke élén. Az írás a Bécsben élő nyolcvanhat éves Major Róbertét mutatja be. A többi között elmondja róla, hogy itthon 1945 után egyszerre volt publicista, a Népbíróságok Országos Tanácsának sajtófőnöke és a Közgazdasági Társaság igazgatója. De sem a háború előtt, sem azután, soha, seholsem volt népszerű ember, mert állásfoglalásaival, munkásságával mindenkor — szó szerint idézve — „a legnehezebbet, a józanságot, az érem mindahány oldalára tekintő látásmódot képviselte és hirdette.” S ez a megállapítás immár harmincöt esztendeje tartó emigrációs életére is érvényes. A leghoszszabb ideig például Amerikában élt, ahol csaknem tízezer cikket publikált — az amerikai életforma ellentmondásairól. Tíz éve viszont Bécsből küldi Peregrinus névvel jelzett cikkeit — főleg Amerikába; mert itthon és Ausztriában — idézzük — „más okokból mint korábban, de ismét csak kínos, amit ír." r.

GÁL JÁNOS vízvezeték-szerelőt, aki 1951 januárban született Szabolcs megyében, keresi budapesti ismerőse Baráth Jánosné. A keresett 1973 nyarától él külföldön, utoljára 1975-ben Johannesburgból (Délafrikai Köztársaság) adott életjelt magáról.

KOLLER NORBERT-et (1977. március 15-én Esztergomban született, anyja neve: Balázs Ilona) édesapja, Koller István 1981 augusztusában — az édesanya tudta nélkül — magával vitte külföldre. Néhány hónappal később a gyerek oltási lapját kérve Ausztráliából jelentkezett, majd nyoma veszett. Koller Norbertét kétségbeesett édesanyja keresi Tokod-Ebszönybányáról.

VASI ISTVÁN (Szabolcson született 1883-ban, anyja neve: Ónodi Márta) és

VASI JÁNOS (Szabolcson született 1892-ben, anyja neve: Ónodi Márta) leszármazottait keresi Tiszabercelen élő rokonuk, Kovács Béla. A kerestető úgy tudja, hogy rokonai Trentoriban telepedtek le és éltek halálukig, leszármazottaik is feltehetően Trentonban élnek.

GROSZ TIBOR-t, aki a háború előtt Budapesten a Vörösmarty utcában lakott, keresi Priesner Manci (jelenlegi neve: Stern Margit) Izraelből.

MODLY ISTVÁN hadnagyot keresi régi ismerőse és sebesült társa (Grabovkai erdő 1944. augusztus 27.) Gréczi József Budapestről. A keresett 1945 óta él külföldön. Utoljára 1949-ben írt, akkor az NSZK-ban (Erlangen) lakott. Jelenlegi — feltételezett — tartózkodási helye: Kanada.

MOLNÁR MÁRIA (született Budapesten 1936—37-ben, anyja neve: Steinmacht Mária) 1956-ban külföldre ment és Ausztráliában (Melbourne) telepedett le. 1961-ben házasságot kötött Norbert Teránnal. Keresi rokona, E. Terán Ausztráliából.

ARANYOS KATALIN-t (volt TORGYIK SÁNDORNÉ) keresi ismerőse Szakács Imre Franciaországból. Utoljára 1973-ban találkoztak Capuán, azóta semmit sem tudnak egymásról.

MEDVECZKY BÉLA (1949. november 15-én született Budapesten, anyja neve: Kiing Anna) szerszámkészítő, 1969 júniusától él külföldön. 1973-ban írt utoljára, akkori címe: 2. Otter St. Collingwood, 3066, Vic. Australia volt. A Magyar Hírek útján már többször kerestettük, egyik hirdetésre 1976-‘ban telefonon jelentkezett, ígérte, hogy ír, de levele azóta sem jutott el nővéréhez, Helmeczi Bélánéhoz, aki Gödről keresi.

Kérjük kedves Olvasóinkat, akik ismerik keresett honfitársainkat, közöljék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE készséggel továbbítja leveleiket a kerestetőkhöz. Címünk: MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE, BUDAPEST, H — 1905.

7