Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-10-02 / 20. szám

Történelmünk képekben

G4. THUnSZI SEREGSZEITILE

A századforduló korszakváltás a magyar művészet történetében is. Igaz, e korszakváltás üstökösen felragyogó zsenik nélkül, csendben zajlott le, de a képzőművészetben maradandó értékeket termett. Mint az irodalomban, a zenében, a színházkultúrában, itt is kibontakozott a művelődés és az ízlés hármas tagozódása. A hagyományőrző akadémizmus elutasította az újítást, még Szinyei Merse Pál korai impresszionizmusát is. Olyan nagy mesterek, mint Benczúr Gyula és Székely Bertalan sem voltak fogékonyak az új iránt. A polgárosító újítást a nagybányai iskola, elsősorban Ferenczy Károly képviselte a francia impresszionizmushoz közelálló, fénnyel és levegővel teli képein.

A századforduló szecessziója ihlette Vaszary János, és főként a

Párizsban nevelkedett kiemelkedő művész Rippl-Rónai József piktúráját. Az újítók táborából 1908-ban kivált a hazai avantgarde kis csoportja, a Kernstok Károly erős konstruktivista látásával rokon festők, a Nyolcak, akikből többen eljutottak a formabontó absztrakt irányzatokhoz.

Volt azonban a századelő művészetének két, irányzathoz nem sorolható, eredeti tehetsége: Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos. Mindketten a látható világ mögötti és fölötti mágikus valóságot festették meg. Csontváry szimbólumokkal teli, biblikus képei az elvesztett közösséget és azonosságot keresték, éppúgy, mint a Gulácsy teremtette fantázia-világ, a Naconxypan időtlen és nem evilági lakói.

HANÁK PÉTER