Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-02 / 20. szám
— Merre járt, mit látott most idehaza? — Mindenekelőtt a Bajor Gizi Múzeumról szeretnék beszélni! Gobbi Hilda valóságos csodát hozott létre. Tudom, nem ez az első csodatétele, hiszen az öreg színészek két otthona is elkápráztatott már. A múzeumban nagy meglepetésemre, magamat is felfedeztem a kabarészobában. Pedig én még élek, csakugyan élek, mégis odakerültem a múzeum jóvoltából a halhatatlanságba emelt színészek közé! Két fényképen szerepelek, az egyiken: Szulamit fehér csipkével díszített fekete bársonyruháját viselem, a másik: az Irodalmi Kabaré egykori plakátja, nevem Básti Lajoséval együtt villan föl. — Jó néhányszor lépett föl a budapesti színpadokon, ünnepelt operettprimadonna volt, majd később az itthoni közönség a dizőzök dizőzének ismerte és szerette. Zeneakadémiai sorozatos önálló estéit szép emlékként őrzi, aki látta, hallotta. Produkcióit a két remek művész: Adler Tibor és Fejér György sok évig kísérte zongorán. Mi a véleménye ma a sanzon műfajról? — A sanzon, fájdalom, meghalt, kipusztult. Pedig a sanzon valójában háromfelvonásos dráma, vagy vígjáték. A színpadon csakis a dizőzre hárul a feladat, hogy megragadja a közönséget, se díszlet, se súgó nem segít, csak egy zongora árválkodik mögötte, s ha szerencsések vagyunk, jó zongorista kíséri az énekest. Az én sanzonjaim szövegét a legkiválóbb költők, írók írták. Szép Ernő. Gábor Andor, Heltai Jenő, Ernőd Tamás, Kellér Dezső, Szécsény Mihály. De énekeltem igen sok Ady-dalt, és klasszikus költők megzenésített verseit is. S a zeneszerzők sokasága: többek között Reinitz Béla, Kurucz János, Szenkár Dezső, Nádor Mihály, Szirmai Albert, Budai Dénes . . . — Nádasdy Kálmán szerelmese volt a sanzonoknak, nyolc vagy tíz kötetre valót gyűjtött össze, örült, ha egyikre-másikra ráakadt a régi szerzőknél, antikváriumokban, az ország különböző táján ... Gazdag gyűjteményéből növendékei az ő ösztökélésére, a főiskolán nagy sikerű estéken mutattak be egyegy csokrot. — Ma a sanzon helyébe a diszkó került, szövege nincs, az előadók csak ordítoznak. Én ezt nem érzem zenének. Sajnálom azokat a fiatalokat, akik a sanzonokat alig ismerik és a diszkó divatjának hódolnak. — Hallottuk, hogy megnézte az Állami Balettintézet vizsgaelőadását is . . . — Kiváló tehetségeket láttam. Például Menyhárt Jacqueline két növendéke: Kovács Tibor és partnere, Szendrei Marianne produkciójából arra következtettem, hogy ez a két fiatal sokra viszi még. A nővérem is balerina volt, és valamikor én is balettoztam, hétéves koromban Brada Ede mesternövendékeként tizenkét éves koromig szorgalmasan gyakorlatoztam, de aztán rájöttem arra, hogy inkább színésznő akarok lenni. Először operaénekléssel próbálkoztam, majd az operettnél kötöttem ki. — Mikor ment ki először külföldre? — 1922-ben kerültem ki New Yorkba. Ott mentem férjhez, és rengeteget szerepeltem mindenfelé. Kosáry Emmivel, Fedák Sárival. Király Ernővel Amerika-szerte fölléptünk a János vitézben, a Falu rosszában, az Ezüst sirályban, a Diadalmas asszonyban (ezt Pesten is játszottam) és még sok más ismert magyar operettben. A Liliomot is sorozatosan Fellegi Teri ismét Budapesten színre vittük, én Marikát játszottam benne. Aztán utolért minket az USA-ban a dekonjunktúra és én 1932-ben hazajöttem, akkor határoztam el, hogy dizőz leszek. Láttam Medgyaszay Vilmát, mindenki Mimijét, ő volt az eszményképem. A külföldiek közül Lucienne Boyer-t és Piafot szerettem leginkább. — Értesültünk arról is, hogy minap a Fórum-szálló egyik különtermében hatvan személyes fogadást rendeztek a tiszteletére a régi jó barátok ... És éjfél után rögtönzött koncerttel lepték meg az egybegyűlteket. .. — Boldog voltam, mert viszontláttam Fényes Szabolcsot és Csikós Rózsit, Kellér Dezsőt meg a feleségét, Szenes Ivánt és jó néhány amerikai magyar barátot, köztük a drága Carelli Gábort is ... A rögtönzött kabaré engem hökkentett meg leginkább. Hiszen jó néhány év óta még a fürdőszobában sem énekelek. De barátaim unszolásának nem tudtam ellenállni, és magam is elcsodálkoztam azon, hogy a hazai levegő milyen jótékonyan hat a hangszálaimra is . .. — Mikar hagyta abba az éneklést? — 1968-ban. Fontos, hogy a művész kellő önkritikával érezze meg, mikor kell elbúcsúznia a nyilvános szerepléstől. Egyébként is akkoriban évenként csupán két hónapig turnéztam, így hát nem léptem föl folyamatosan, s ez kizökkentett az éneklés, a fellépés örök öröméből. — Az énekesekhez, a művészekhez fűződő barátsága, ma sem szűnt meg. Carelli Gábor elnök mellett, a New York-i Fészek Klub alelnöke, és szép otthonában is rengetegen látogatják meg Amerikában élő hazánk fiai-lányai, sőt a turisták is. Számomra ma is felejthetetlen lakásának légköre és ellenállhatatlan háziasszonyi bája, pedig azóta már nyolc év telt el. — Most itt a budapesti Zeneakadémián kétszer is meghallgattam Carelli Gábor énekes mesteriskolájának az óráit. Elképesztő tudása és humora megintcsak elbűvölt... — Csaknem világszerte játszott, énekelt, mindenütt rendkívüli sikerrel. Hol kapta a legnagyobb gázsiját? — Itt, Budapesten. Egy darab kenyér volt életem legnagyobb fizetsége. 1945 januárjában Pest már fölszabadult, Budán még javában dúltak a harcok. Én a mai Wallenberg utcában laktam. Az ajtón zörgetett valaki, a csöngő nem szólt, hiszen akkor a villanynak se híre, se hamva nem volt még. Egy orosz kucsmás férfi köszöntött, magyarul beszélt. Beeresztettem. Azt mondta: fölkér, lépjek föl a Magyar Színházban. Elmondta, hogy Gobbi Hilda, Tímár József, Major Tamás, Lendvai Andor már elfogadta a meghívást. A színpadra a lyukas tetőn keresztül esett be a hó. Télikabátban, csizmában szerepeltünk. Megrendítő élmény volt! Ernőd Tamás versét adtam elő, Kurucz János megzenésítésében: „Aki ezt a nagy bűnt a világra mérte / Az Űristen előtt feleljen érte / Száradjon el mindkét karja és a lába / Két szemét az Isten vaksággal takarja! . . .” — És a fizetség? — Minden előadás után egy darab kenyeret, egy igazi cipót kaptam. Emlékszem: Feleki Kamillái találkoztam a Körúton, s azt kérdezte, mit rejtegetsz a kabátod alatt? Persze rögtön megosztottam vele a gázsimat, a kenyeret. — Mikor szerződött a Pódium-kabaréba? — 1945 márciusában. Várnai Zseni megajándékozott egy nekem írt versével, és én Nádor Mihályt kértem föl, hogy zenésítse meg. A vers sorai ugyancsak élnek bennem ma is: ,,Én élek, élek, megmaradtam, járokkelek, s nem bánt senki Ismerős arcok rám köszönnek De jó is már szabadnak lenni . . .” Egy évre rá megrendítő sikerrel, New York-i pódiumon, magyar ruhában is elénekeltem Várnai Zseni versét az ott élő magyaroknak, Lukács Pál konferált, és Herczeg Géza is szerepelt azon az estén. — Mikor lépett föl utoljára budapesti kabaréban? — 1947-ben. Akkor innen, Budapestről hívtak meg Párizsba, Koppenhágába, Bernbe, Ausztriába, és megint visszamentem New Yorkba, Los Angelesbe, Montrealba, Torontóba ... — Legutóbb, 1979-ben járt Budapesten. Azt hallottam, hogy két évvel ezelőtt nyolcvanadik születése napját ünnepelték New Yorkban. Igaz ez a hihetetlen évszám? — Persze, hogy igaz. Most nyolcvankettedik évemet taposom. — Sok megpróbáltatás, szerencsésen átvészelt súlyos betegség után, hogyan őrizte meg derűjét, ma is gyönyörű orgánumát, zamatos magyar beszédét, fiatalos humorát? — (Szeretem az embereket és érzem, ők is szeretnek engem. — Mikor látjuk újra Budapesten? — Amíg erővel győzöm, jövök én minden évben. Habár föl-fölszakadnak itt a sebeim, mert fájlalom nagyon, hogy a régi barátokkollégák közül többen eltávoztak már . . . Honthy Hannát, Ladomerszky Margitot, Angyal Lacit, Pethes Sándort nem láthatom többé. De Budapest számomra örökké megmarad Budapestnek. "" GÁCH MARIANNE FOTO: MÖNICH LÄSZL.0 11
