Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-02 / 20. szám
CSALÁNBÓL VALUTA Az asszonyok, persze, tagadják: — Nem használjuk mi soha! — Nincs nekünk rá szükségünk! — Van nekünk hajunk elegendő! Egyetlenegy akad csak, aki beismeri: — Én próbáltam ki legelőször, utánam meg a többiek, hiába mondják, hogy nem. Egy kis pohárral ráborítottam a hajamra, aztán dörzsöltem erősen. És így tettem addig, amíg meg nem állt a hullása. Csak a szaga nem volt jó akkoriban, az ember valósággal elkábult tőle, most már egészes más. Az asszonyok, a többiek, akik tagadták, együtt kacagnak Molnár Imrénével, aki bevallotta, hogy kipróbálta-használta a Bánfihajszeszt. De hát miért is ne próbálta volna ki, ha naponta sok ezer flakon megy át a kezén, hiszen a gyorsan világhírre jutott „csodaszert” itt, a balmazújvárosi Herbáriaüzemben gyártják, és most is, miközben beszélgetünk, a hosszú asztal mellett serényen folyik a dobozolása. Amikor Cseresznyés János üzemvezető látja, hogy csodálkozom, miért e csak nevében várostelepülés kicsiny üzemére „profilírozták” ezt az igen-igen keresett terméket, néhány szóval megmagyarázza: — A Bánfi-hajszesz, éppen úgy, mint a sampon, zömében növényi eredetű alapanyagokból készül, ezeket pedig többségükben itt a környéken, de legalábbis Hajdúban termelik. Meg munkaerő, kapacitás is nálunk volt. — Illetve lett — vitatkozom, gondolva arra, hogy 1979—80-ban még kilométeres sorok álltak a budapesti gyógynövényboltok előtt, és az emberek ezrei türelmesen-kitartóan várták, hogy Bánfi-féle hajszeszhez jussanak. — Nem lett, hanem volt — ismétli meg az üzemvezető. — A tömegtermelés nem az embereken, hanem a gépesítésen, a gyártás automatizálásán, az alapanyag-termelés megszervezésén és a szállításon múlott. Most már nagy tételekben termelünk, bármelyik fajta koz-
