Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-02 / 20. szám
[Mlflfci SZÁGON zeskalács-készítés fortélyaival, a rafiaszövéssel, különböző bábok és magyaros karácsonyfadíszek készítésével. A kaposvári Szabadidő Klubnak saját stúdiója van, így a látogatók képmagnóról megtekinthették, hogyan vesz részt a klub a lakótelepiek szabadidejének megszervezésében. A Somogy megyei kirándulás Balaton-környéki sétával ért véget. Az egyesületek vezetői és a Magyarok Világszövetségének képviselői a búcsúvacsora pohárköszöntőjében megállapították, hogy az egyesületi munka szervezésében, a magyar kultúra— és anyanyelv ápolásában kiemelkedő szerepet töltenek be az ilyen hasznos eszmecserék. NAGY JÓZSEF A Német Szövetségi Köztársaság egyik legnagyobb városa a Majna-parti Frankfurt. Az itteni magyar kulturális egyesületet Nagy József képviselte. — Egyesületünk egy régi, egyházi magyar egyesületből vált ki. Először irodalmi körként működtünk, de most már inkább azt mondhatom, hogy pontosabb a kulturális önképzőkör meghatározás. A nevünk: Fonó. Ezt az elnevezést mi kettős értelemben használjuk: egyrészt a régi fonókra utalunk vele, ahol összejöttek a fiatalok és idősebbek és ott zajlott le a falu kulturális élete (no persze a templomon és a kocsmán kívül); másrészt összefonódásunkat is érzékelteti akarjuk. Tagjaink közé számítjuk a mai Románia és Jugoszlávia területén született magyarokat is. — Az egyesületi vezetőknek módjuk volt kívánságaikat, kéréseiket is előadni az arra illetékesek előtt. A frankfurtiak mit tettek a „kívánságtarisznyába”? — Mi elsősorban a magyar kulturális értékek videokazettán történő terjesztését szorgalmazzuk. A videózásnak máris igen nagy a tábora az NSZK-ban, és a szakemberek becslése szerint még nagyobb jövő előtt áll. A 80-as években ez lesz az első számú szórakoztató-ipari eszköz — ugyanakkor a legalkalmasabb arra, hogy a távolban is megismerhessük Magyarország legfrissebb kulturális eseményeit. Sokan úgy számolnak, hogy egy TV-készülék elé nem fér el több, mint 10—15 néző. Mi úgy gondoljuk, ha rendszeresen kapnánk Magyarországról videoprogramokat, akkor megérné az egyesületünknek egy képernyőre vetítő TV-készüléket vásárolni. E mellett, biztos vagyok abban, hogy nagyon sok magyar az otthonában is megnézné egyszer-kétszer ezeket a felvételeket. Nem volna szabad tehát elszalasztani ezt a lehetőséget. TAR MIHÁLY 1947 óta él külföldön, 1951 óta Kanadában. Mint cseléd kezdte, három évig dohányfarmon dolgozott. 1955 óta önállóan kertész. Torontó mellett lakik. — A kertész ott egészen mást jelent, mint idehaza — magyarázza. — Nemcsak palántákat, cserjéket, meg fákat nevelünk, hanem állami és magánrendelésre parkokat is építünk. — Honnan jött? — kérdezem s Tar Mihály nyomban megérti, nem kanadai lakóhelyének a nevét firtatom. — Szabolcsból, és ez sok mindent meghatározott az életemben. A családban sokat emlegették egyik nagybátyámat, aki a kilencszázas évek elején ingben-gatyában megszökött a faluból és jelentkezett Sárospatakon az iskolában, hogy ő tanulni akar. Református pap lett belőle. Apám parasztember létére könyves emberi volt. Mai gondolkozásom, felfogásom kialakításában nagy szerepet játszottak az iskoláim, a nyíregyházi tanítóképző, a pataki gimnázium. — A kertészeten kívül másik főfoglalatossága: a magyar kultúra ápolása és támogatása. — Sok olyan kanadai magyar szervezet működik, amelyek őszintén szeretnék, ha a kanadai és magyarországi magyarok között élénk kulturális kapcsolatok alakulnának ki. Lőrincze Lajos első kanadai látogatása óta számos nagy sikerrel büszkélkedhetünk. Legutóbb Sinkovits Imre és felesége, Gombos Kati előadóestjén több mint hétszázan gyűltek öszsze. Törekvéseinket mindazok támogatják, akikben él a magyarságtudat, akik vallják, hogy a Magyarországon élő magyar néphez tartoznak. — Milyen esélyei vannak a kanadai magyarok további nemzedékeinek arra, hogy megőrzik a magyar kultúrát? —- Számunkra az a fontos, hogy a gyerekek megtartsák identitásukat. A kettős hazafiság nem ellentmondás, hanem nagyon is gyakorlati program. A magyar kultúra fenntartásának számos módja van. Ismerek olyan néptánccsoportot, ahol a táncosok már csak franciául beszélnek, de gyönyörűen járják a magyar táncokat. Még idehaza is szerepeltek már. — Mostani tapasztalatai idehaza? — Megnyugvással tapasztaltam, hogy a hazai kulturális szervek élén olyanok állnak, akik szívükön viselik a magyarság jövőjét. Különösen Molnár Bélánál, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkáránál tett látogatásunk, az őszinte és nyílt eszmecsere járt nagy élményekkel. A Kanadában élő magyarok értik és értékelik a kulturális kapcsolatok szélesítésére irányuló hazai törekvéseket. HERNÁDI GYÖRGY Hernádi György, a Svéd—Magyar Kultúr Klub elnöke az egyesületi vezetők tanácskozásán és a MVSZ elnökségi ülésén is felvetette a Skandináviában élő honfitársaink javaslatát, hogy szívesen építenének egy nyugdíjas házat Magyarországon. — Honnan az ötlet? — Tavaly vetődött fel a gondolat, amikor dr. Gosztonyi János, az MVSZ főtitkára nálunk járt és mondhatom, némi buzdítást is adott nekünk. Felvettük a kapcsolatot a Dániában, Norvégiában és Finnországban élő magyar egyesületekkel, akik szintén lelkesen fogadták a tervet. Ennek oka igen egyszerű: az első generációs emigráció már nyugdíjas, vagy éppenséggel nagyon közel áll hozzá. Nagyon sokak számára — bár tökéletesen megtanulták a nyelvet — nem sikerült a teljes asszimiláció. Ez a skandináv népek gondolkodásmódját ismerve annyit jelent, hogy ha a nyugdíjazás miatt megszakad a munkakapcsolat, az majdhogynem egyenlő a teljes elszigeteltséggel. Beszéltem olyanokkal, akik a zord északi időjárás elől menekülve Spanyolországban vettek házat és szomorúan panaszolták, hogy ott sem érzik jól magukat, azt a nyelvet sokan nem is beszélik, tehát egy harmadik, vagy negyedik nyelven kell társalogniuk. De ha öregkoruk egy-egy hónapját Magyarországon tölthetnék egy erre a célra létrehozott és megfelelő szolgáltatásokkal ellátott intézményben, az volna a legjobb megoldás számukra és számunkra is. Hadd mondjam el, már néhányan pénzt is akartak nekem adni, nehogy kimaradjanak az elosztásból. — Milyen formában képzelik a terv megvalósítását? — Az MVSZ közreműködésével már puhatolóztunk a Pénzügyminisztériumban és valamiféle résztulajdonosi rendszer kialakítása lenne célszerű. Természetesen ma még számos jogi formula akadályozza ennek véghezvitelét, de nem utasítottak el bennünket. Készítettünk egy igen részletes kérdőívet, s ennek alapján megfogalmazódtak az igények: a fővárosban, lehetőleg Budán szeretnénk felépíteni ezt az intézményt, 30— 40 darab, 1—2 ágyas szobával és teljes szolgáltató háttérrel. Felszólalásom után jó néhány európai magyar egyesületi vezető felkeresett és tájékoztatást kért a tervekről. Ha a jogi akadályok elhárulnak, egy szervező bizottság felállítását javasoljuk, amelyben természetesen az MVSZ képviselői is helyet kapnak. Reméljük erre mihamarabb sor kerülhet. FODOR NAGY ÁRPÁD A New York-i Magyar Társaskör elnöke felszólalásában meghatott szavakkal mondott köszönetét azért a kitüntetésért, amelyet nemrégen vehetett át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa ugyanis a nemzetközi munkásmozgalomban kifejtett sok évtizedes munkásságáért a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta Fodor Nagy Árpádnak. — Talán furcsán hangzik — kezdte beszélgetésünket —, de én nem Magyarországon születtem. Hatvanöt esztendővel ezelőtt Amerikában láttam meg a napvilágot. Csak 1922-ben ismertem meg Európát: szüleim Romániába költöztek. Három esztendővel később Debrecenbe jöttünk, majd 1937-ben a közelgő fasizmus fenyegetése elől „a szülőhazámba emigráltam”. Ott tagja, majd később elnöke lettem a Testvériség Betegsegélyző Egyesületnek. Ebben az időben a Testvériség keretében dalárdák, önképzőkörök, kulturális csoportok működtek. Ma is arra törekszünk, hogy társaskörünknek minél több fiatalt nyerjünk meg. — Első ízben történt, hogy külföldi magyar egyesületek vezetői vettek részt az MVSZ elnökségi ülésén. Mi erről a véleménye? — Nagyon egészséges gondolatnak tartom. Én nemcsak abban látom a nagy előnyt, hogy az MVSZ vezetőivel találkozhattunk, hiszen közöttünk eddig is volt többé-kevésbé rendszeres dialógus. A legfontosabbnak azt találom, hogy itt az egyesületek vezetői találkoztak egymással: ötleteket, tapasztalatokat cseréltünk. Sok olyan módszert is megismertem, ami már máshol bevált, és semmi akadályát nem látom, hogy mi is kipróbáljuk. Ezért úgy gondolom, hogy az egyesületi vezetők találkozása mindenképpen olyan hasznos kezdeményezés, amelyet a jövőben okvetlenül folytatni kell — ezzel nagyon sokat segíthetünk maguknak az egyesületeknek is. AZ INTERJÚKAT APOSTOL ANDRÁS, LINTNER SÁNDOR ÉS SÓS PÉTER JÁNOS KÉSZÍTETTE 5