Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-09-18 / 19. szám
Wichmann Világbajnokság kilencedszer Ecuadorban Wichmann Tamás, a kilencszeres világbajnok Ez évben újra Belgrádiban rendezték a kajak-kenu világbajnokságot. A magyarok egyik sikersportágának képviselői, a hagyományoknak megfelelően szerepeltek, két arany-, három ezüst- és hat bronzérmet szereztek, a Német Demokratikus Köztársaság, valamint a Szovjetunió versenyzői mögött a harmadik helyen végeztek a nemzetek nemhivatalos pontversenyében. Az egyik arany nagy meglepetésre, a Sarusi, Hajdú kenupáros nevéhez fűződik, a másikat pedig újra Wichmann Tamás, a kiváló, most már 34 éves kenus hozta haza Budapestre. Az 1967-ben a Duisburgban rendezett Európa-bajnokságon még a tapasztalt Petrikovics ifjú társaként térdelt a kenuban, s „lapátolta” a vizet oly erővel, oly gyorsan, hogy végül elsőnek siklottak át a célvonalon. Az első Európabajnoki győzelmet egészen fantasztikus sorozat követte. Wichmann Tamás most az Ada Ciganliján már kilencedik világbajnoki aranyát nyerte. Csodálatos sikerek fűződnek nevéhez, csak egyetlen trófea az olimpiai arany hiányzik vitrinjéből. Pedig már négy olimpián rajtolt. Először Mexikóban, ahol a még feledhetetlen emlékű Granek István, a magyar kajak-kenu sport sikereinek megalapozója, a sajnos oly fiatalon elhunyt kapitány vezette a csapatot. Az utolsó pillanatban döntött, Tatai Tibort indította egyesben, Wichmannt pedig Petrikovics társaként a párosban. Az akkori válogatás helyességének bizonyítékaként Tatai Tibor olimpiai bajnok lett. Wichmann „csak” második ... Másodszor négy évvel később, 1972-ben Münchenben, a román Patzaichin halászta el azt a bizonyos aranyat Wichmann orra elől. Harmadszor Montrealban, edzőtársa, a jugoszláv Mato Ljubek mellett a moszkvai Jurcsenko is megelőzte. Negyedszer nagy formában érkezett Moszkvába. Még a verseny előtt is magabiztosan nyilatkozta: „Ha 800 méternél csak egy hajóval leszek leszakadva attól, aki éppen vezet, akkor megverem ...” Helyette 800 méternél pontosan az említett 800 méternél jött a váratlan fizikai vagy inkább idegi rövidzárlat, s Wichmann Tamás feladta a versenyt. Élete első versenyét adta fel. Sajnos, ez a rövidebb táv, az 1000 méter mind rövidebb lett számára. A 10 000 méter lett az igazi, ami viszont az olimpia műsorán nem szerepelt. A 10 000 méteres verseny mintegy ötven perce alatt eljátszhat vetélytársaival, engedi őket vezetni, hogy azután az utolsó hosszon erőteljes csapásaival elhúzzon mellettük. így történt ez tavaly Nottinghamben és most Belgrádban is. Az olimpiai kudarc után pedig rettenetesen nekikeseredett. Kisvendéglőjében a sportolók mérsékletességéről elfeledkezve kóstolgatta és fogyasztotta a finom falatokat, nem tudta abbahagyni a reklámként sütött közismert Wichmann palacsintákat. így közel húszkilós súlyfeleslegétől kellett megszabadulnia a versenyek kezdetére. De erre is képes volt. Meg arra is, hogy igazi edzőtársa nem lévén, egyik legnagyobb vetélytársát Mato Ljubeket fogadja maga mellé. Hónapokon át készültek együtt a Dunán, s időközben Ljubek nemcsak magyarul tanult meg, hanem a lapátot is mind jobban forgatta, olyannyira, hogy 1979-ben Belgrádban Wichmann előtt nyerte a világbajnokságot. A kiváló magyar sportembert pedig önzetlen segítségnyújtásáért nemzetközi fair play díjjal tüntették ki a párizsi UNESCO- palotában. Ki tudja, hányszor akarta már abbahagyni az élvonalbeli versenyzést, de egyszerűen nem tudja ... Belgrádban is alig akasztották nyakába az aranyat, már terveiről beszélt: „Régi barátságomat fenntartom Ljubekkel, augusztus második felében már újra együtt evezünk a Dunán, azután szeretnék egy viszonylag fiatalabb kajakossal is foglalkozni. És ha nem jön semmi közbe, akkor a jövő évet végigevezem. Versenyszerűen, mert amíg a karom emelni tudom, a kenutól nem válók el...” VAD DEZSŐ A montreali olimpiát megjártak szerint is példátlan méretű biztonsági intézkedések közepette rendezte a Dél-Am erika északnyugati csücskén fekvő Ecuador történetének első világbajnokságát július utolsó és augusztus első napjaiban. Mi tagadás: mindenki kitűnően érezte magát Guayaquilben, a rendezés szinte kifogástalan volt. Előbbiek közül természetesen főképp azok, akik érmeket nyertek, döntős helyezéseket szereztek, gólokat lőttek vagy rekordokat javítottak. Felettébb színes volt ez a világbajnokság, s erről még az eredmények részletezése előtt szólni kell. Bámulatos hangulatot kölcsönzött ugyanis az uszodai miliőnek az a tény, miszerint a korábbinál lényegesen több — és valószínűleg csinosabb ifjú hölgy vetélkedett a medencében, elvégre a már megszokott úszók, műugrók és műúszók mellett első ízben vehettek részt (igaz, még nem hivatalosan, de 1986-ban, a legközelebbi Spanyolországban sorra kerülő VB-n már teljes jogú indulóként) vízilabdázó nők. A színről, az atmoszféráról — ők gondoskodtak ... Már ahol szükség volt rá. Mert a vízilabdázók (a férfiak) vetélkedése minden előzetes várakozást felülmúlt izgalomban. Hihetetlenül kiegyensúlyozott a nemzetközi mezőny, a napi, a pillanatnyi formák döntik el rendszerint a mérkőzések sorát. Székely Tamás, az Izraelben élő kitűnő játékvezető nem mulasztott el egyetlen összecsapást sem, mint mondta: Wladár Sándor olimpiai aranyérem és Európa-bajnokság után - világbajnoki ezüst — Ritkán látni ennyi jó mérkőzést. Csak azt sajnálom, hogy a lányok egy másik uszodában versengenek, így nem lehetek itt minden férfi találkozón, mert ott is kell valakinek bíráskodnia, időt mérnie ... Székely Tamás egyetlen pillanatra sem tagadta meg önmagát. Nem azt mondom, hogy szándékosan tévedett a magyarok javára, de egy alkalommal rendkívüli jóindulatról tett tanúbizonyságot: kiállították a magyar csapat kapusát, Cservenyákot és a cserekapus, Bors, csak a 45 másodperc elteltével jöhetett be a játéktérre. Éppen labdáraúszás volt valamelyik negyed elején, Székely gondolt egy merészet és meglengette gólbírói zászlaját, jelezve: az ellenfél hamarabb indult. A magyarok kaptak szabaddobást és ezután már gyerekjáték volt „fcibekkélni” a kínos emberhátrányt ... Egyébként is gyakori volt a magyar szó a vízilabdában. A hollandoknak Pócsik Dénes (az 1964- es tokiói olimpiai bajnokcsapat tagja), a kanadaiaknak Csepregi Gábor (egykor kitűnő gyorsúszó volt, később Lemhényi Dezsőtől tanulta a pólótréneri szakmát) volt az edzője. Főleg Pócsik dicsekedhet: 1976, a montreali olimpiai bronzérem óta nem kerültek olyan előkelő pozícióba a hollandok. mint most, hiszen a 4. helyen végeztek. És a magyarok? Nos, hihetetle-nül balszerencsés körülmények között (a döntő gólt nem adták meg, időn túlinak ítélték) a második helyen végzett a Mayer Mihály vezényelte csapat a szovjet együttes mögött, amely két évvel a moszkvai olimpiai győzelmét követően csak keservesen védte meg világelsőségét. A magyarokat — nem véletlenül — jobban érdekelte a póló az úszásnál. Pedig a másik uszodában, a Vallarino nevet viselő létesítmény csodálatosan kék vízében is történt említésre méltó esemény. A leglényegesebb: Wladár Sándor alaposan elrontotta fordulóját a 200 méteres hátúszás közben 150 méternél, így be kellett érnie az ezüstéremmel az amerikai Carey mögött (a győztes 2:00.82, Wladár 2:01.36 percet úszott). Egyébként is a férfiaknál főleg az amerikaiak játszották a főszerepet (6 arany, 4 ezüst és 3 bronz), míg a nőknél megmaradt az NDK-fölény (10 arany, 8 ezüst, 2 bronz). Az úszószámok döntői során halomra dőltek a világ- és Európa-rekordok. összesen 7 világ- és 8 kontinenscsúcs lett nagyhirtelen a múlté, jelezve, hogy megállíthatatlan a fejlődés a medencében. SERÉNYI PÉTER 26
