Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-09-18 / 19. szám
Fölszállott a páva a vármegye-házra Sok szegény legénynek szabadulására Kényes, büszke pávák, Nap-széditő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. (Ady) A századforduló Magyarországa sokszínű volt: nyitott és sok rétegű a kultúrája is. A millenniumi emlékmű, az újjáépített királyi vár, a monumentális Országház a nemzeti hagyományt és a nagyságot árasztotta, de ugyanebben az évben, 1896-ban avatták fel az első szecessziós palotát, az Iparművészeti Múzeum épületét, Leöhner Ödön művét, ekkor alapított Hollósy Simon tanítványaival új festőiskolát Nagybányán, ekkor nyitották meg a Vígszínházát, a modern európai színjátszás otthonát. Ahogyan az ország társadalma átrétegződött, polgárosodott, a tudományos és művészi élete is bonyolultabbá vált. A hagyományos nemesi romantikus és népnemzeti klasszicizáló kultúra mellett új városi, polgári és népi irányzatok jelentek meg. A kulturális élet tagozódása legélesebben az irodalomban bontakozott ki. A nemzeti hagyományt a legmagasabb szinten az öreg Mikszáth Kálmán folytatta, ám a század első évtizedeben írt nagy regényeiben (Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A fekete város) az elbeszélés anekdotikus-derűs hangját mindinkább a kesernyés-éles társadalomkritika váltotta fel. A nemesi hagyományt Herczeg Ferenc hígította fel a kispolgári közönség fogyasztására, ő polgárosította és népszerűsítette a hanyatló dzsentrit elbeszéléseiben, darabjaiban, az Új Idők lapjain. Gárdonyi Géza viszont népközeibe vitte a nemzeti hagyományt zsánerképeiben és főleg szép történelmi regényeiben. A polgárság és a nagyváros hangját először a Kiss József szerkesztette A Hét című folyóirat szólaltatta meg. A nemesi hagyománnyal való csendes szakítás fokozatosan élesedett a városi szegény emberrel, az elnyomottakkal rokonszenvező írógárda, elsősorban az új irodalom felé utat törő Bródy Sándor munkásságában. A budapesti polgárság szelleméhez két sikeres elbeszélő és drámaíró, Molnár Ferenc és Heltai Jenő állt a legközelebb. Igaz, Molnár Ferenc nem bolygatta társadalmunk súlyos bajait, nem zaklatta közönségét a közelgő tragédia prófétálásával, de finom gúnnyal leplezte le korának úri társadalmát, és ötletekben sziporkázó, szerkesztésben kiváló mestere volt a színháznak. Heltai talán tehetségben halványabb, de emberségben melegebb írótársa volt. A magyar irodalom századok óta reprezentatív műfajában, a költészetben azonban sem a népnemzeti hagyomány folytatói, sem az új városi ízlés kifejezői nem alkottak jelentősei. A forradalmian újat a radikális demokratikus értelmiség hozta, amely a század zsenijével, Ady Endrével tört be a Kárpátok alá. Ady jelentősége nem korlátozódik az irodalomra. Nemcsak a magyar poézist újította meg témáiban és nyelvében, hanem gyökeresen átalakította a néphez való viszonyt, s a radikális reformnemzedék új magyarságeszményét fogalmazta meg. Ady a népi magyarság eltemetett mélyrétegeit tárta fel, verseiben protestáns prédikátorok, végvári lantosók, bujdosó kurucok nyelve, hangja, szenvedése, lázongása szólalt meg. Ady a magyar lélek költője volt s egyúttal a magyar sors látnoka — vátesze —, prófétája, aki szavával, hitével, gesztusaival nyomban tábort és ellentábort toborzott: választóvíz volt a dua- 1 2 Budapest, 1900 áprilifc 29 Uj Idők Herczeg Ferenc Történelmünk képekben 63. FÖLSZniLOTI fl PRŰD 10
