Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-21 / 17-18. szám
MEGBÉKÉLÉS — Tudod-e, Gabi, hogy mit jelent az: őslakos? — Nem. — És azt tudod-e, mit jelent, hogy kitelepítés? — Azt sem. — És mi az, hogy telepes? — Nem tudom. — De azt már bizonyosan tudod, hogy melyik pajtásod szülei vagy nagyszülei jöttek ide, Dunabogdányba, Szlovákiából vagy a Nyírségből? Gábor már nem is válaszol, csak néz rám értetlenül: kit érdekel, hogy ki honnan jött?! — gondolhatja, aztán hogy édesanyja int neki, elrohan. És nemcsak ő könnyebbült meg, hanem én is. Réges-rég nem jártam itt, s most Szili Gabi számomra az élő bizonyíték, hogy a falu lakói végre-végre megbékéltek egymással. * Még visszagondolni se jó arra, hányféle ellentét barázdálta egészen a hatvanas évek végéig ezt a kicsiny községet; hányfajta indulat fordította egymással szembe a lakóit: az őslakos svábokat és a Szlovákiából vagy másünnen érkezett telepeseket; a módos gazdákat és a földhöz juttatott nincsteleneket, törpebirtokosokat; aztán, amikor megalakult az előbbiekből a Kossuth, az utóbbiakból az Úttörő termelőszövetkezet, e két közös gazdaság tagjait. A gyűlölködéshez indok — igazi is, vélt is — volt elegendő. Mert hogyan is tudta volna elfeledni mára a tegnapi cseléd kiszolgáltatottságát és megaláztatásait? És hogyan gondolhatott volna jó szívvel a gazda nemrégibeni zsellérjére, aki csak úgy „beült a készbe”? Hogyan felejthette volna el az őslakos sváb, ha naponta látta, hogy házát és földjét egy Szlovákiából, Erdélyből vagy Szabolcsból jött telepes „sehonnai” használja? És hogyan viszonozhatta volna másként az itt új fészket rakó áttelepült a gyűlölködő pillantásokat, mint keserű haraggal? Hát ezért alakult itt a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején két termelőszövetkezet. És ezért hagyogatták ott szép csendesen az egyesült Úttörőt a hatvanas években az őslakosok, s mentek a környék üzemeibe dolgozni, a szövetkezeti tagságot a család asszonyaira testálva. Az igazsághoz tartozik, hogy a két csoport közti ellentéteket az egyre növekvő gondok is okozták. Ha szervezetlen a munka, ha rossz a vezetés, ha kevés a jövedelem, akkor ezért valakit hibáztatni kell, s ez a valaki ki lehetne más, mint az, akire már régen orrolunk. Kiss Kornél főagronómus, aki 1964 óta dolgozik itt, elmondta, hogy a mélypont 1963-ban következett be, amikor a kertészet és a gyümölcstermelés volt a fő termelési ág. Az okok: — Túlzott volt a málnatelepítés, túlontúl nagyra növelték a kertészetet is, közben meg egyre fogyott a munkaerő. Az emberek elmentek oda, ahonnan biztos jövedelmet remélhettek, tehát az iparba. És ide közel van Pest és még közelebb Szentendre. Aztán túl sok hitelt vettek föl az akkori vezetők állatvásárlásra. De nem volt ember, aki értett volna az állatokhoz, s nem volt pénz sem a hitelek visszafizetéséhez. így aztán zöldség helyett gaz termett a kertészetben, és hiába vöröslött a málna, nem akadt a tolvajokon kívül senki, aki megszedje. Horváth Antal, akit 1967-ben választottak elnökké, rögtön idekerülése után a falu múltját kutatta-faggatta, hogy megkeresse a sorozatos kudarcok okát. — Mátyás király idejében Bogdány a visegrádi kastélyt szolgálta. Innen kapta Mátyás az erdőmunkásokat, a vadászatokhoz a hajtókát. Később is, egészen a századfordulóig, az erdészetből és a Dunából élt a lakosság. A kilencszázas évek elején azonban már egy-egy bogdányi család legalább háromféle foglalkozást űzött. Az egyik családtag az erdőgazdaságban dolgozott, a másik a kőbányában és a harmadik vagy a negyedik foglalkozott mezőgazdasággal. A kofahajók is csak 1910 körül kezdtek innen Pest felé szállingózni, akkora már sikerült ezekben a kisgazdaságokban annyi húst, zöldséget, gyümölcsöt termelni, hogy a piacra is jusson belőle. Ezt a sokfoglalkozású családot 1. Dunabogdcmy 2. Reggeli megbeszélés az elnöki irodában. Horváth Antal elnök és Kiss Kornél főmezőgazdász 3. A második műszak a háztáji. Szili Márton 4. Egy kis pihenő kazalépités közben 5. Sok nő talált munkahelyet a szövetkezet forgácsoló műhelyében FOTO: KOVÁCS SANDOK és ezt a jól bevált családi munkamegosztást zilálta szét először a háború, aztán a ki- és betelepítés, majd az a termelőszövetkezeti „profil”, amely szinte kizárólagosan a kertészkedésre és a gyümölcstermelésre épült. * Amikor Kiss Kornél idekerült, már csak harminc-negyven aszszony és mindössze tíz-tizenöt férfi dolgozott a szövetkezetben. Ök se szívesen. Az új vezetőség gyökeres változtatásokra szánta rá magát. A gyümölcsösöket, a málnást, a piszkést (így hívják itt az egrest) kiadták háztáji művelésre. Legyen úgy, mint a századforduló idején: amelyik családtagnak éppen ideje van, az ápolja, éréskor pedig essék neki az egész família, szedje meg, vigye piacra. A fő mezőgazdasági profil a tehenészet, illetve a tejtermelés lett. Ehhez szakképzett és gyakorlott munkaerőt Szabolcs-Szatmárból és Hajdú-Biharból „importáltak”. Aztán ipari melléküzemágakat szerveztek, összesen hetet. Van forgácsoló, műanyagfeldolgozó, ipari bőrkesztyűt készítő, építő, filmnyomó részlegük, a legújabb, az úgynevezett Szupralox üzem pedig alig egy hónapja kezdte meg a gumigyártáshoz nélkülözhetetlen, eddig importált vegyület gyártását, mégpedig az Innovációs Bank, a Chemolimpex és az Úttörő téesz közös vállalkozásaként. Visszaállhatott tehát az a hagyományos, jól szervezett és nagyszerűen bevált családmodell is, amely a bogdányi kedvezőtlen, illetve eléggé egyoldalú mezőgazdasági adottságokat a maga sokoldalúságával, alkalmazkodó képességével ellensúlyozni tudja. Itt van például a Farkas famí-2 22
