Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-07-24 / 15. szám
„A MAGYARSÁG BELSŐ IGÉNYEM HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL Az Örök Város hét dombjának egyikén, a Máltai Lovagok terén áll a csaknem 100 esztendős San Anselm Kollégium épülete. Két tanítási óra között, rövid 45 percig beszélgettünk egy narancsfákra néző tanulószobában Békés Gellérttel. — ön olaszul teológiát és egyháztörténetet tanít, ugyanakkor magyar nyelven versel és magyar nyelvű folyóiratot szerkeszt... — Röviden úgy fogalmazhatnám: a tanítás a munkám és kötelességem. A versírás és a magyarság ügye pedig belső igényem. A Katolikus Szemle első kőnyomatos száma 1949-ben látott napvilágot. Mihalovics Zsigmond és Kovrig Béla egy katolikus értelmiségi csoport támogatásával azért indította el útjára a Szemlét, hogy rendszeresen tájékoztassa a külföldön élő magyarságot népünk és egyházunk sorsának alakulásáról. Ezért állandó figyelemmel kísértük az egyetemes egyház és a nyugati világ szellemi életét, időszerű világnézeti, kulturális és társadalmi kérdéseit. Ez a tág szellemi látóhatár jellemzi a Katolikus Szemlét. — Ebben a forrongó világban, amelyben ideológiák ideológiákkal versengenek, amelyben vallások vitatkoznak egymással, hogyan lehet immár 33 éve következetesen vallott elvekkel lapot szerkeszteni? — Katolikusok vagyunk, valljuk ma is Babitscsal. Ez összefoglalja mindazt, amit a keresztény kultúra és hit értékeinek tekintünk. De katolikusok vagyunk a szónak az egyetemes emberi értelmében is, mert hiszünk „a nemzeteken felül álló, egész világnak szóló katolikus igazságban”, valljuk azt a szemléletet, amely anyagot és szellemet, technikai és társadalmi haladást, kultúrát, erkölcsöt és vallást felölel. De magyarok is vagyunk! Nem feledjük el azt a népet és hazát, amelyet magunkénak mondhatunk. Ismét Babitsot kell idéznem: „Lelkem, érzésem örökséget kapott, amelyet nem dobok el; a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha nem őrzök meg magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!” A keresztény szellemet megújító II. Vatikáni Zsinat nekünk is újabb bátorítást adott, hogy síkraszálljunk ezekért az eszmékért. Egyházi tanítása mellett ugyanis a zsinat a társadalmi rétegek egészséges együttműködése, a kulturális haladás és a nemzetközi béke hitünk szerinti helyes elveit is kifejtette. A Katolikus Szemle is ennek a dialógusnak a szolgálatában áll és arra törekszünk, hogy a magunk részéről is megteremtsük azt az őszinte emberi légkört, amelyben egyaránt szót tud érteni nemcsak katolikus és protestáns, hanem hivő és nem hivő magyar is. Meggyőződésünk, ez az a „szellemi haza”, ahol minden jószándékú magyarnak találkoznia lehet és kell. — Mit ért ön pontosan a „szellemi haza” fogalmán? A legutóbbi Anyanyelvi Konferencián is sokan foglalkoztak ezzel, de úgy érzem, Békés Cellért a római Szent Benedek rendi iskola teológiatanára, az iskola mellett működő San Anselm Kollégium perjele. A vatikáni Cregoriánum meghívott előadója, ahol egyháztant, modern protestáns teológiát és a keresztény egység mai problematikáját oktatja. 1932-ben lépett be a pannonhalmi bencés rendbe, 1940-ben doktorált teológiából. 1940-46-ig a pannonhalmi Gimnázium hittantanára és prefektusa volt, valamint két éven át Kelemen Krisztomosz főapát titkára. 1946-tól Pannonhalma képviselője a Vatikánban. A Rómában megjelenő Katolikus Szemle főszerkesztője. Hosszú évtizedek után először az elmúlt évben látogatott haza. ahány szerző, annyiféle megközelítési módja e fogalomnak ... — Talán honvágy, de nem egy a térképen is fellelhető, határkövekkel is jelzett ország iránt. Honvágyunkat igazában az az „álom haza” kelti, amit „fölrakni buzdítottak lángeszű jobbak”. S ez a sóvárgás — éppen, mert nem földrajzi egységről, hanem szellemi valóságról beszélünk — a hazai költőkben éppolyan erősen izzik, mint a külföldön élő magyar íróban. Ez az, ami összeköt, azonos szellemi áramkörbe kapcsol bennünket, bárhol élünk is. A magyar szavak, s bennük eszmék és érzések, balsors, diadal, gyötrelem, amit költő elődeink megénekeltek. Maga a magyar nyelv: egy nép szavakká vált ezredéves története, a nemzethalál fenyegető jóslata és a szívós élniakarás újjászületése. Sámánok ráolvasása és a Halotti beszéd bibliai veretű súlyos igéi, Pázmány igazságra vezérlő, ízes népi logikája és Balassi Bálint vitézi kedve, Berzsenyi fennkölt pátosza és Vörösmarty szóvarázslásai, a reformnemzedék honfiúi hevülése, Ady forradalmi láza és sorolhatnám még. Micsoda szavakká és eszmévé lényesült történelem! Eszmény ez: emberségünk és magyarságunk ideálja, ehhez kell mérnünk magunkat kint és bent egyaránt, ennek tükrében kell néznünk még az emelkedő nemzetet is. Illyés Gyulát citálva: ..a feledhetetlen ország felé vissza, de mégsem hátra, hanem előre konokon .. LINTNER SÁNDOR Molnár Ferencről az Új Tükörben Barabás Tamás ír, abból az alkalomból, hogy a győri Kisfaludy Színház bemutatta a Testőrt. A lap kritikusa — az előadástól függetlenül, ezt hangsúlyozza — a következőket fogalmazza meg: »Szeretem Molnár Ferencet, s neve hallatán csupán az tesz olykor szomorúvá, hogy újra meg újra — különböző rendszerű társadalmakban, mégis nagyjából ugyanazokkal az elfogult érvekkel — támadják. Nem A Pál utcai fiúk íróját; ezt a könyvét még ellenségei is remekműnek ismerik el. Nem is a Szén tolvajok szerzőjét; e beszélytől még a haladó jelzőt sem szokás tagadni. Hanem a drámaíró Molnárt, mert a „közönségnek írt”, mert „bulvárszerző”, mert „túl csillogó a technikája”, mert „nem elég mély”. Holott „többet ad, mint egy drámaíró, mert költő” — írta róla. éppen a Testör-ről szóló kritikáiéban Kosztolányi Dezső, s ez ma is igaz.« * Tuomo Lahdelma. A finn fiatalembert, a Jywäskyläi Egyetem Általános Irodalmi Tanszékének tanársegédjét Gombár Endre mutatja be az Új Tükörben. Nemcsak mint irodalmunk külföldi barátját, egyik leglelkesebb hívét, népszerűsítőjét és műfordítóját Finnországban. Hanem úgy is, hogy felesége magyar nő, nemrég született kisfiának keresztneve pedig András István. * A Kortárs című folyóiratban a hetvenéves Ottlik Gézát öt — másmás nemzedékhez tartozó — írótársa köszönti. A köszöntők sorát Cs. Szabó László Londonból küldött baráti hangvételű, elismerő és szellemesen évődő írása nyitja meg. Vasarely neve is a Kortársban szerepel, szerzői megjelölésként, néhány nyomtatott sor alatt. Mondatai élőszóban Párizsban hangzottak el, a Galerie D’Orsay-ben, Szántó Tibor, a neves magyar könyvművész életművéből rendezett kiállítás megnyitásán. * Az Élet és Irodalomban — Melczer Tibor tollából — kritikai megállapítások olvashatók Thinsz Géza Vizek távlatai, Forrai Eszter Korallzátony és Hajós Tamás Szárítókötélen című versesköteteiről, amelyek Stockholmban, Münchenben, illetve Amerikában jelentek meg. Rövid idézetek a kritikákból: „Thinsz Géza magyar és svéd költő. Mert túl azon, hogy svédül is megszólal benne a vers, és hogy svéd költőket magyarít, meg itthoniakat tolmácsol, népszerűsít új »hazájában«, az ő magyar versei a svédországi költészetet is gazdagítják .. . Forrai Eszter költői szinten őrizte meg az anyanyelvet. De nem az a poéta, aki sarkaiból akarná kifordítani a világot. Ám az olvasó, aki beéri egy-egy röpke versnyi — többnyire halk — »zongorafutammal«, kellemes félórákat tölthet egy-egy vékonyka kötet fölött..Hajós Tamást, az akkor húszéves költőt, mint saját neveltjét, 1974-ben mutatta be az Élet és Irodalomban Kálnoky László. Az ő egykori szavai olvashatók Szárítókötélen című első kötetének behajtott fedelén is. Később családi dolgai úgy alakultak, hogy egyelőre Kanadában kellett megtelepednie. Nem szökevény tehát, nem emigráns. Jó ideig kétkezi munkával tartotta el magát, s saját áldozatkészségéből jelentette meg kötetét. Most egyetemista Kanadában, és rendületlenül magyar költő. * A budapesti Magvető Kiadó gondozásában nemrégiben jelent meg a New Yorkban élő Gombos Gyula könyve Hillsdale-ről, egy kis amerikai településről. A kötetről Lázár István az Üj Tükörben a többi között ezeket írja: Gombos Gyula, ha jól tudom, azonos egy alapos Szabó Dezső-pályakép szerzőjével. Ez a hazai publikációja örvendetes meglepetés. Gondosan, szépen ír magyarul — s bárha minél több hazai településünkről volna ilyen ihletett és sokrétűen a múltba ágyazott fejlődésrajzunk. * A Film-Színház-Muzsikában a Rómában élő Milloss Aurél, a világhírű koreográfus életéről, pályafutásáról, neves kortársairól beszél, Gách Marianne kérdéseire válaszolva. A Budapesten készült interjúból a következőket idézzük: G. M.: Ma is tökéletes akcentussal, remekül beszél magyarul; magyarnak vallja magát ennyi évtized után is? M. A.: Mindig magyarnak vallottam és hittem magamat. G. M.: Miért nem jött haza a háború után? M. A.: A háború vége engem Olaszországban ért. Magyar útlevelem akkorra lejárt, kértem a magyar követséget, hosszabbítsák meg. Azt válaszolták, hogy ez csak Magyarországon lehetséges. Én az idő tájt igen sok turnéra szerződtem, sehogy sem jutott időm arra, hogy szerepléseimet félbeszakítsam, s épp akkor jöjjek haza. Családtagjaim meghaltak, senki sem várt itthon, sőt, Magyarországon megélhetésem is bizonytalannak rémlett. Később Tóth Aladár hívott az Operához, de aztán ez az elképzelés sem valósult meg. így hát továbbra is jártam a világot. * A Kanadában élő Uri Mayer, aki az öt évvel ezelőtti budapesti nemzetközi karmesterversenyen a legtöbb közönségszavazatot kapta, hazai vendégszereplésekor a rádióban hangversenyt vezényelt, a televíziónak pedig interjút adott. Láthattuk és hallhattuk a televízióban Starker Jánost, a világhírű gordonkaművészt. Ugyancsak a televízió mutatta be magyar produkciójú filmen Nicolas Schöffer munkásságát. K. GY. 6
