Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 2. szám
I I 1. Gróf Batthyány Lajosnak, az első magyar felelős minisztérium elnökének a kivégzése Pesten 1849. október 6-án 2. Az aradi 13 vértanú 3. Julius Haynau táborszernagy 4. Félix Schwarzenberg, Ausztria miniszterelnöke 5. Alexander Bach belügyminiszter 6. Ferenc József császár első látogatása Magyarországon 7. Kossuth Lajos fogadtatása Londonban, 1851 novemberében 8. Rózsa Sándor, a híres betyár, a kufsteini börtönben proklamálták a korlátlan császári abszolutizmust. A fiatal Ferenc József, a nagyravágyó Zsófia főhercegnő fia, Metternich és Schwarzenberg herceg tanítványa, a népidegenség és a nemzetfelettiség autokratikus légkörében nevelkedett, s az Isten kegyelméből való uralkodást tekinSZVOBODA FERENC REPRODUKCIÓI tette hivatásának. Uralkodónak kisszerű, határozatlan és rideg volt, inkább fantáziátlan bürokrata, annak viszont szorgalmas és kötelességtudó. Nagyszámú és erősnek látszó hadseregére, jól fegyelmezett hivatalnokseregre, a jócskán felduzzasztott zsandárságra, rendőrségre, a kémek és besúgók hadára támaszkodva igyekezett konszolidálni az abszolutisztikusán kormányzott, szigorúan központosított, a nemzetiségi tarkaságot német jeliegűre uniformizáló összbirodalmat. Ezt erősítette a katolikus egyház előjogait megerősítő 1855. évi konkordátum is. A magyarság óriási többsége gyűlölte az önkényuralmat, szembenállt a Bach-rendszerrel. Az udvarhű arisztokraták körülzsongták ugyan az önkényuralkodó trónját is, de a politikában számító főurak ókonzervatív csoportja elégedetlenkedett a bürokráciára épített centralizációval, az „ősi alkotmány” és saját személyük mellőzésével. A nagyszámú nemesség soraiban, főként az elszegényedettek között akadtak olyanok, akik hivatalt vállaltak, és kiszolgálták az abszolutizmust. Még nagyobb számban voltak azonban köztük bátor hazafiak, akik újabb felkelést készítettek elő. A vereséget követő években Pesten, a Dunántúlon, a Mátra vidékén, főként Erdélyben titkos szervezkedések indultak. Az összeesküvők Kossuthra, az emigrációra számítva váratlan nemzeti felkelés kirobbantására készülődtek. Ezeket a titkos szervezkedéseket azonban mind leleplezték, vezetőiket kivégezték, és még az ártatlan ünnepségeket, bálokat is betiltották. A jómódú birtokosok és a kisnemesek zöme azonban a passzív ellenállást választotta. Visszavonultak a birtokra, nem vállaltak hivatalt, nem fizettek adót, ha tehették ki játszották a hatóságot, a fináncot. „Megvetni az önkényuralmat, nem tudni szolgáiról semmit, mintha itt sem élnének — ez volt a közjelszó. — Ne érezze magát az osztrák otthon sehol. . . Legyen s maradjon idegen e földön. .. A társaságok ne fogadják be... Legyenek olyanok, mint a pestises, akit mindenki kerül, mindenki fél.” A passzív ellenállás, habár nemcsak a közélettől való visszavonulást, hanem a gazdaság modernizálásában, a polgárosodásban való lanyhaságot, tehetetlenséget is kifejezte, az önkényuralom szabta súlyos feltételekhez való alkalmazkodás megfelelő magatartásformája volt. A nemzet nagy része őrizte a hó és jég alatt a szabadságharc által elvetett magot. Történelmi helyzetet jellemzett Arany János, amikor 1857-ben, Ferenc József magyarországi látogatására célozva írta A walesi bárdokban: Körötte csend amerre ment, És néma tartomány. HANÁK PÉTER 13
