Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 2. szám

FORUM PREMIER Épp e kérdésben rejlik a meg­különböztetett érdeklődés egyik kulcsa. Arról van szó ugyanis, hogy osztrák hitelből, osztrák vál­lalkozók közreműködésével ide­genforgalmi beruházások sorát kezdték el Magyarországon. A Fo­rum készült el elsőnek azon szállo­dák közül, melyek építését e hitel­ből finanszírozzák. A szakemberek számára a „premier” évekig eltart, amíg a befektetett összeg megtérül. Ám bizonyára az utca embere sem téveszti majd szem elől a Fórumot. Nem is teheti, hiszen a szálló a vá­ros szívében, az újjáéledő Duna­­korzón épült fel, így Pestre jövet, Budára menet milliók és milliók látják csupaüveg homlokzatát, s nem is igazi pesti ember, aki — le­gyenek bármilyen borsosak az árak — ne térne be legalább egy kávéra, s nézne körül a Forum termeiben, amelyeknek enteriőrjei — az ele­gáns berendezés, a szobrok, relie­fek, faliszőnyegek, grafikák, met­szetek — igazi műélvezetet nyúj­tanak. Magunk is igényt tartva az „igazi pesti” titulusra, sietve sze­rét ejtettük a szállodajárásnak. Mit nyújt ez a száTló a Budára tekintő páratlan panoráma, az im­pozáns külsőn és az elegáns belső tereken túl? Az összes szoba lég­kondicionált, mindegyikben van nemzetközi hívásra is alkalmas te­lefon, minibár, rádió és színes te­levízió, amely zártláncú házi film­vetítésre is használható. A Shil­­houette étteremben nemzetközi és magyar ételkülönlegességekből vá­logathatnak a vendégek, a diszkrét zongoraszó jól illik a hely hangula­tához. A Forum Grillben — ét­vágygerjesztő megoldás — a ven­dégek szeme láttára készülnek az ételek. Éjjel kettőig tart nyitva, ezért a színházi közönségre is szá­mítanak. Szenvedélyes kávézó lé­vén, nekem a Forum Bécsi Kávé­háza lopta be magát leginkább a szívembe. „Bécsi” itt minden: a tonettgarnitúrák, a márványasz­talkák, a hangulat, a sütemények, s ami a fő: a kávé! A Julius Meinl cég szállítja, s a vendég húszféle kávé közül választhat. A három konferenciaterem — befogadóké­pességük mintegy 350 fő — egyet­len nagy térré nyitható össze. Az uszoda, a szauna, a kondicionáló­terem a szálló büszkeségei. A Fórumot is kategóriába so­rolták: négy csillagot kapott. Nik­lai Ákos, a Forum igazgatója azonban megjegyezte: csupán a szolgáltatások alsó szintjét hatá­rozzák meg, ettől felfelé természe­tesen el lehet térni. S a Forum — vagy harminc Intercontinental szálló ismerete mondatja ezt az igazgatóval — a jobb négycsillago­sok közé tartozik. Nem véletlen, hogy előzetes tapasztalatszerző kőrútjain az Intercontinental cég­hez tartozó szállókat látogatta vé­gig Niklai Ákos. Ez az új Duna­­parti szálló ugyanis a tekintélyes nemzetközi szállodalánc Forum csoportjának a tagja. Alig lehet izgalmasabb helyszín egy párnapos szállodánál, s annak igazgatói szobájánál. Sűrűn csöng a telefon, be-benyit a titkárnő uta­sítást kérve, aláírandó leveleket hozva. Pár mondatnál többet alig tudok egyvégtében lejegyezni. Az asztalon még ott látom az ünnepé­lyes szalagavatáskor használt olló­kat, az egyiket Staribacher, a má­sikat Sághy miniszter uraknak, a szállodát felavató államférfiaknak küldi el a szálloda. Az igazgató előtt levelek tornyosulnak. Talá­lomra emelünk fel néhányat: nem­zetközi szállodaárak összehasonlító jegyzéke, a Német Szövetségi Köz­társaság nagykövetségének meghí­vója, a szállodát beharangozó lon­doni reklámügynökség jókívánsá­gai, szobarendelés a bécsi Inter­continentalból. S két telefon, amely indulásnak igazán nem rossz: két görögországi csoportot jelentenek be karácsonyra, pár napi szállást és szentestére vacso­rát kérnek. Aztán megtudom, va­lószínűleg több hónapig a szálló vendége lesz Richard Burton, Sir Laurence Olivier és Vanessa Red­grave, akik a közeljövőben filmet forgatnak Magyarországon. — Milyen szállodás múlt után került a Forum élére, s hogyan állt össze a „forumos” gárda: a vezetők és a mintegy ötszáz fős személyzet? — kérdem dr. Niklai Ákost. — Korábban a szomszédos Duna Intercontinental igazgatóhelyettese voltam, s két éve csak a Fórum­mal foglalkozom. — Egy még nem létező szállo­dával? — Hallatlanul izgalmas és ta­nulságos két év volt ez számomra. Részletes üzemeltetői programot kellett adnom az építészeknek, az­az nekem kellett megmondanom, hogy milyeneknek kell lenniük a szálló különböző egységeinek, hogy a gépezet olajozottan működ" jön, dolgozóink a lehető legköny­­nyebben láthassák el feladatukat, s a vendégek igényeinek is min­den tekintetben megfelelhessünk. — Honnan toborozta munkatár­sait? — A kulcsemberek vállalatunk, a HungarHotels dolgozói közül kerültek ki, nagy részük kollégám volt az Intercontinentalban, őket én válogathattam össze. Saját gár­dájukról pedig ők gondoskodhat­tak. — Mivel telnek kora reggeltől késő estig egy párnapos szálló igazgatójának napjai? — A rengeteg levelezésen, tele­fonáláson és az adminisztratív teendőkön túl szállodajárással. Mert nyilván akad még finomíta­ni, változtatni való, hisz egy tan­könyv sem írja meg, hogy épp a Fórumot hogyan kell működtetni. Egy biztos: erre a helyre, ebbe a környezetbe csak jó szállót lehe­tett építeni, s munkánk színvonala nem maradhat el az építőművé­szek teljesítményétől. Gunst András, a főportás — az egyik „kulcsember” — húszéves szállodás múlttal a háta mögött, tizenkét évi intercontinentalbeli szolgálat után szegődött el a Fó­rumba. — Bizonyára hosszas mérlegelés után — jegyzem meg — hiszen tizenkét év egy helyen, nem kis idő. — Bár mindig szívesen fogok visszaemlékezni erre az időszakra, mégis úgy gondoltam, élnem kell a felajánlott lehetőséggel. Az egyik Parkinson törvény is segített dön­teni, nevezetesen az, miszerint hasznos, ha öt-hat évenként állást változtat az ember. Mert egy új hely, mindig jobb munkára, meg­újulásra inspirál. Meg kell monda­nom, a törvény beigazolódott, mert szinte nem ismerek magam­ra. Én is, kollégáim is igyekszünk a legjobb formánkat nyújtani. Hasonló indítékok vezették Kal­la Kálmánt, a szálloda főszaká­csát, aki az Intercontinental Belle­vue éttermének konyhafőnöke volt. Amíg ott hét embert dirigált, itt ötven embert kell irányítania. Nagy nemzetközi tapasztalata — tokiói, amsterdami, nyugat-berli­ni szakácskodása és müncheni ta­nulmányútja — alapján ő javasol­ta, hogyan rendezzék be a Forum konyháját. Érthető hát büszkesé­ge, amint végigvezet birodalmán. Ám szakács lévén, ha lehet még lelkesebben sorolja konyhája spe­cialitásait: Vasalt csirke rostélyon sütve (a 60—70 dekás, kicsonto­zott, fűszerezett madarak faszenes vasaló alatt sülnek puhára, ízesre), hátszín lángos, rozmaringos ürü­­comb (nagyon „megy” már az el­ső napokban), pácolt sertéscsülök, vadnyúlgerinc borókamártással, fokhagymás vaddisznó... Búcsúzóul megkérdezem néhány vendégtől: érezhető-e, hogy egy vadonatúj hotelben szálltak meg? A francia Weil parfümgyár üz­letembere, meg egy műanyagok­kal kereskedő bécsi cég tulajdono­sa szerint ez csupán abból érezhe­tő, hogy úgy lesik a vendég kíván­ságait, ami a sokat utazó emberek számára is meglepő. Velük együtt kívánjuk a Fó­rumnak: legyen így tíz év múlva is. BALÁZS ISTVÁN A TÖBB­KÖNYVESEK ISKOLÁJA Hosszan, hangosan rikolt a csengő: nagyszünet. A gyerekek kitódulnak az osztályokból, aztán szétspriccelnek. Ki erre, ki arra, céltalanul. Akad azonban jó néhány, aki határozott irány felé törekszik, a könyvtárba. Itt vagy a folyóiratokkal teli polcokat rohamozzák meg, vagy tovább vágtatnak, be a szabadpolcos olvasóba. 10

Next

/
Thumbnails
Contents